Felnőtt, negyvenes nő vagyok, stabil, boldog házasságban, két kicsi gyerekkel és egy zsúfolásig pakolt határidőnaplóval, ennek ellenére nagyjából egy-másfél évente velem is megtörténik.
Csinálom a napi rutint, ingázok a bölcsi és az ovi között, könyörgök a gyerekeknek, hogy lehetőség szerint ne öljék meg egymást, amíg berakom a mosást és kipakolom a bevásárlást, a hosszú nap végén pedig, magamat is meglepve, a semmiből hirtelen a gimis exemre gondolok. Sőt, nem is csak gondolok rá, mire észbe kapok már könyékig vagyok a profiljában és néhány perc alatt több évnyi nyaralós, évfordulós és bulizós fotót szippantok magamba.
Nem az exről szól, de akkor miről?
Jó sokáig nem beszéltem senkinek erről a „szokásomról”, mert úgy voltam vele, hogy ciki, meg nem is biztos, hogy teljesen oké, aztán évekkel ezelőtt egy baráti összejövetelen kiderült, hogy egyáltalán nem vagyok egyedül a dologgal.
Kapcsolódó: Veszélyes-e a pszichére a túlzásba vitt nosztalgia?
„Tévhit, hogy csak az keresi fel az exe profilját, aki még nincs túl a szakításon, vagy aki továbbra is szerelmes – a szakítás ellenére is” – erősíti meg Jordan Sculler párkapcsolati szakértő, aki szerint a jelenség teljesen normális, ráadásul inkább szól a nagy változások körüli bizonytalanságról, az önbizalomhiányról, mint bármi másról.
A nagyszüleink is merengtek a régi nagy szerelmeken
Az excheckingnek nevezett jelenség Sculler szerint még csak nem is újkeletű, pláne nem a közösségi média mellékterméke. „A nagyszüleink, és az ő nagyszüleik is merengtek régi, elvesztett szerelmeken. Gondoltak rájuk, gondolkoztak azon, mi lett velük, és azon is, mi lett volna, ha…”

A ma embere a közösségi médiában percről-percre is követheti azt az exe életét.
A szakember szerint a különbség annyi, hogy míg a korábbi generáció mindezt a képzeletét használva, távolból tette, a ma embere a közösségi média révén akár percről-percre is követheti azt az életet, amit nem választott. Vagyis annak egy filterezett, tökélyre szabott változatát.
Több a stressz otthon? Ne csodálkozz, ha az exen jár az eszed!
„Az élet legnagyobb mérföldkövei – amilyen egy karrierváltás, egy gyerekszületés, vagy egy kerek évforduló, de akár a túlhajszoltság is – óhatatlanul magukkal hoznak egyfajta számvetést” – ezt pedig már Prudence Leung pszichiáter mondja, aki szerint természetes, ha ilyenkor többször merülnek fel bennünk olyan kérdések, amik azt firtatják, vajon jó döntéseket hoztunk-e a múltban, hogy olyan életet élünk-e, amilyet szerettünk volna.
„Magától értetődő, hogy felülvizsgáljuk a párkapcsolattal kapcsolatos döntéseinket is, hogy eljátszunk a »mi lett volna ha« gondolatával” – mondja a pszichiáter. Szerinte az, hogy egy nehezebb élethelyzetben, vagy egy turbulensebb időszakban az exünk profilján kötünk ki ennek ellenére sem a szerelemről szól: „a többség tudat alatt a gondtalanságot, könnyedséget, vagy a szabadság érzését keresi, ami a régmúlt szerelem és az ex segítségével könnyebben felidézhető.”
Leung szerint az ilyen típusú nosztalgia addig tökéletesen ártalmatlan és normálisnak is tekinthető, amíg nem befolyásolja a mindennapi életünket és csak alkalmanként fordul elő. Ha rendszeressé válik, esetleg szorongást, folyamatos összehasonlítgatást, önmarcangolást okoz, mindenképp professzionális figyelmet igényel.