Régi porcelánfigurák, kék-fehér kerámiaváza és üvegbúra alatt álló óra egy bolhapiaci asztalon

Egy ledér porcelánnő és egy herendi rinocérosz: kalandjaim a bolhapiacon

Egy meztelen porcelánnő a kertemben, egy herendi rinocérosz, amit fájó szívvel otthagytam, és rengeteg különös történet. Elmesélem, miért imádok bolhapiacra járni, és azt is, milyen trükkökkel alkudok, ha megtetszik valami.

Nagyon szeretek bolhapiacokon kóborolni, akár idehaza, akár külföldön. Ha idegen városban járok, előtte mindig megnézem, vannak-e arrafelé hétvégi bolhapiacok, és ha tehetem, ezeket mindig útba ejtem. Máig a szívemben őrzöm az emlékét az első londoni Camden Townba tett látogatásomnak harminc éve – igazán kár, hogy ma már egészen más arcát mutatja.

Voltam a lisszaboni Feira da Ladrán is – a Tolvajok Piacának gyökerei állítólag egészen a 13. századig nyúlnak vissza. A római Mercato di Porta Portese-n járva pedig szemtanúja lehettem, hogyan fog össze pár árus, hogy kipenderítsen a helyszínről egy tolvajt – kissé ijesztő látvány volt. A ljubljanai hétvégi bolhapiac a Ljubljanica folyó két oldalán pedig igazi örömfoglalkozás: a vadászat izgalmát temérdek ízletes helyi falatka elfogyasztásával lehet csillapítani a környező éttermek teraszán sütkérezve.

Bakancsos piac: itt vadászom a legjobb kincsekre

Idehaza a kedvencem ebből a műfajból a XVII. Kerületi Bakancsos piac, ami – ahogy a honlapjukon írják – immár 22 éve él a köztudatban. Érdemes korán kelni, bár hivatalosan a piac reggel hattól délután kettőig van nyitva, dél körül már erős pakolásban van sok árus, így ha valódi kincsekre szeretnél szert tenni, bizony korán kell odamenni.

Kapcsolódó: Korábbi cikkünkben a Nők lapja munkatársai meséltek kedvenc piacaikról

A jó hír viszont, hogy az ebédfőzést egy füst alatt meg is spórolhatod, a Bakancsos szívcsakrája ugyanis a büfé, ahol nemcsak a kötelező lángost, roppanós kolbászt és gigantikus melegszendvicset lehet kapni, de akkora rántotthús-szeletet is, hogy az egyik rajongója szerint a mérete miatt akár ernyőnek is kiválóan megfelelne.

E.T. ehhez vajon mit szólna?

Imádom azt a színes káoszt, ami a bolhapiacok jellemzője. A tárgyaknak a végtelen sorát, hogy tényleg mindent lehet kapni, amit csak elképzelsz, meg még egy csomó olyat, amiről azt sem tudtad, hogy a világon van.

Csíkos porcelántigris és négykézláb mászó kisbabát ábrázoló porcelánfigura zöld kerti növények között.

Fiala Borcsa két bolhapiaci szerzeménye különös párost alkot a kertben (Forrás: Fiala Borcsa)

Párducmintás teáskanna, mosolygó Buddha, Centrumos nejlonszatyor, első kiadású Bob Marley-bakelitlemez, retró babamérleg, Utolsó vacsora dombormű, gitár, fényképezőgép, régi érmék, kések, rohamsisak, hajas baba, ásványok, faragott sasmadár, 20 éve kifutott mobiltelefonok, kiszuperált játékautók, sakkészlet, VHS-kazetták, horgászfelszerelés, utazóládák…

Néha elgondolkodom: vajon egy marslakó e zagyva készlet alapján mit gondolna az emberiségről?

Egy hollóházi porcelánnő a kertemben

ehér porcelánból készült, térdelő nőalak sárga drapérián, kerti növények között.

A Bakancsos piacon vásárolt hollóházi porcelánnő először a vécében kapott helyet, ma már Fiala Borcsa kertjét díszíti (Forrás: Fiala Borcsa)

Pár évvel ezelőtt vettem a Bakancsoson egy hollóházi porcelán nőt, igen csinos darab, ráadásul potom áron jutottam hozzá. A régi lakásomban a vécében találtam neki helyet, ám amikor elköltöztem, jó darabig nem tudtam, hová kerülhetne az új otthonomban. Végül némi hezitálás után a zsebkendőnyi kertembe ült le a cserepes virágok mellé. Nagyon jól bírja a nyári forróságot, de a téli fagyokat is, még az sem okoz számára problémát, ha beborítja a meztelen testét a hó.

Kapcsolódó: Bolhapiaci csapdák, amiket sokan csak otthon vesznek észre

Erről a kertben üldögélő nőről mindig eszembe jut az egyik kedvenc filmem, Bernardo Bertolucci  1996-os mozija, a Lopott szépség című (még egy igen zsenge Liv Tylerrel a főszerepben). A toszkán családi birtokon ugyanis a kertben itt-ott méretes szobrok bukkannak fel, a művész családfő remekei.

Elhatároztam hát, hogy valami hasonlót valósítok meg az én kis kertemben is, a bolhapiacon szerzett porcelánfigurákból. Így már célirányosan kajtatok, minél őrültebb, szokatlanabb, furcsább egy figura, a szememben annál értékesebb. Szeretem ezeket össze is párosítani, mint ezt a babát és a tigrist. Vajon ki tanulta kitől a négykézlábon járást?

A vadászat izgalma

Turkálóba is ezért szeretek járni: a meglepetés öröméért. Teljesen más szemléletmód kell hozzá, mint egy sima bolthoz. Az elvárásokat indulás előtt az ember minimálisra csavarja, és átadja magát a váratlannak.

Kapcsolódó: Így használhatjuk a vintage tárgyakat az otthonunk berendezésében

Íróként pedig igazi kánaán egy bolhapiac, annyi történet hemzsegnek a placcokon. Számomra nagyon inspiráló belegondolni, vajon honnan származik egy-egy tárgy, mi lehet a sztorija, honnan került oda?

A kincsek mellé történetek is járnak

Barna-fehér porcelánmackó egy pozsgás növény mellett, virágcserépbe

Egy vidám porcelánmackó, amely egy cserepes növény mellett talált új otthonra a kertben (Forrás: Fiala Borcsa)

A bolhapiacozásra rá kell szánni az időt. Ez kérem, nem az a program, mint egy hétfő délutáni közértezés, amikor az ember célirányosan berobog, hogy felmarkoljon gyorsan pár holmit, amiből egy gyors vacsorát főzhet a családjának. Itt lődörögni kell, nézelődni, beszélgetni, vágyakozni és tervezgetni. No meg nézni a többi embert, akik mind azzal a szándékkal jöttek ide, hogy valami réginek, meguntnak kínáljanak új életet.

Sokkal olcsóbban vásárolhatok a bolhapiacokon, és messze egyedibb cuccokat, mint ha hasonló figurákat valami tömegtermelős boltól vennék. Persze, értelemszerűen nem a drága holmikat nézegetem, hiszen a kertbe szánom őket afféle egyedi kerti törpe gyanánt.

Kapcsolódó: „2500-ba került, 500-ért odaadom” – Ilyen volt egy zsibvásár 1982-ben

Nem szeretnék olyat kihelyezni, aminél zokognék, ha valami baja történne, vagy bárkit is tolvajlásra csábítana. Így (bár vérzett érte a szívem) a termetes herendi rinocéroszt, hiába estem vele szerelembe, 50 000 forintért végül nem vittem haza.

A bolhapiacozás elvitathatatlan érdeme, hogy itt tényleg nem tömeggyártott tucattermékeket kapsz, hanem ritka, régies vagy kézműves tárgyakat, amikkel egyedivé teheted az otthonod. Ilyen, amit veszel, nagy valószínűséggel nem fog veled másutt szembejönni. Viszont a tárgy történetének te írhatod a következő fejezetét!

Ráadásul büszke lehetsz magadra, hogy milyen környezettudatos vagy, hiszen azáltal, hogy használt holmikat veszel, megmented őket a hulladéklerakóktól, és csökkented az új termékek gyártásának környezetterhelését is.

Hogyan alkudjunk a bolhapiacon? 7 bevált tippem

A bolhapiac arra is jó, hogy új képességeket sajátítsunk el. Alkudozni ugyanis muszáj, ez ennek a társasjátéknak a lényege! Ha pedig már ügyesen boldogulsz idehaza, akkor irány az isztambuli bazár! Szerintem nekünk, nőknek különösen nagy szükségünk van arra, hogy elsajátítsuk a kedves, de asszertív kommunikáció alapjait, aminek kiváló iskolája a bolhapiac.

Tippek a sikeres alkudozásra:

1. Kérdezd meg bátran, mennyibe kerül a kérdéses tárgy.

Értelemszerűen enélkül nem fogsz tudni alkudozásba bocsátkozni.

2. Majd ezek után próbálj meg tájékozódni, az valójában mennyibe kerül.

Semmi vész, ha nem vagy művészettörténész, nem kened-vágod csípőből a numizmatika alapjait. Én azt szoktam csinálni, hogy jelzem, nagyon tetszik az adott tárgy, akarok magamnak adni egy kis időt gondolkodni rajta, megyek egy kört a piacon, nézelődök, de még vissza fogok térni. Ez egyrészt lehetőséget biztosít, hogy odább állva gyorsan megguglizhassam az adott terméket. Így hamar kiderül, ritka holmiról vagy tucatáruról van-e szó.

És ez arra is jó, hogy kicsit lehiggadjak: elszakadva a vágyott kincsekkel teli pulttól józanabb fejjel át tudom gondolni: valóban szükségem van-e arra a porcelán macira, és ha igen, mi az a maximum ár, amit hajlandó vagyok érte kifizetni. Ezt sokkal könnyebb némi távolsággal megtenni.

3. Vágj pókerarcot…

…szól a legtöbb tanács, nehogy az árus kiszasszerolja az olthatatlan vágyakozásodat, mert akkor tudni fogja, ő áll nyerésre. Nos, én tisztában vagyok vele, hogy minden az arcomra van írva, bárhogy igyekszem is a gondolataimat elrejteni, az ábrázatom olyan, mint egy ragyogó fénytábla, így ezzel nem is próbálkozom.

4. Mennyit enged a feléből?

Jelölj meg egy olyan árat, ami számodra még elfogadható. Azt szokták tanácsolni, hogy mondj egy olyan összeget, ami cirka a fele annak, amit az eladó mondott: innen fogtok majd egymáshoz közelíteni.

5. Csomagban olcsóbb

Azt tapasztaltam, hogy jól tud működni, ha több dolgot is kinéztél: ha nemcsak egy tárgyra alkudsz, csomagban nagyobb kedvezményt tudsz kérni.

6. Járj nyitott füllel! Tanulj a tapasztaltabbaktól

Ha látod, hogy valahol alkudozás folyik, nyugodtan állj oda a közelbe te is bogarászni, hátha elleshetsz remek alkutechnikákat másoktól!

7. Mindig maradj barátságos!

Ne veszítsd el a fókuszt: az alkudozás elsősorban (a vágyott tárgy akvirálásán túl) játék, emberi kapcsolódás. Kezeld a helyzetet kedvességgel, humorral, és ne csinálj belőle vérre menő üzletet. Annyit nem ér semmi, hogy felhéklizd magad rajta.

Kiemelt kép: A lisszaboni Feira da Ladra bolhapiac. Fiala Borcsa is megfordult már itt egyik kincsvadászata során. (Fotó: Victoria Wlaka / Getty Images)

Ajánlott videó

Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!