- Presley Gerber szeptember 20-án hunyt el egy Santa Monica-i rehabilitációs intézményben, 27 éves korában.
- A Los Angeles megyei orvosszakértői hivatal vizsgálata jelenleg is tart.
- A Santa Monica-i Rendőrkapitányság közlése alapján a tragédiát feltételezett túladagolásként vizsgálják, idegenkezűségre utaló nyomot nem találtak.
Presley Gerber korábban nyíltan beszélt mentális egészségi problémáiról és szerhasználattal kapcsolatos küzdelmeiről, tavaly decemberben közösségi oldalán gyógyszeres kezeléséről, pánikrohamairól és a szorongásával folytatott harcáról is beszámolt – írtuk korábbi cikkünkben.
Augusztusban húga, Kaia is nyíltan beszélt bátyja nehézségeiről. A 25 éves színésznő egy Vogue-nak adott interjúban elmondta: „Azt hiszem, részben azért kezdtem magam enyhe (mentális) esetként azonosítani, mert a családban már van egy súlyos problémákkal küzdő, és soha nem akartam segítséget kérni. Mert úgy éreztem, túl sok lenne, ha két olyan gyerek lenne, akinek szüksége van segítségre.”
A család végig Presley mellett állt
Cindy Crawford és férje, Rande Gerber igyekeztek minden lehetséges segítséget megadni Presley számára, a terápiától kezdve a fekvő- és járóbeteg-kezeléseken át más támogató programokig. Egy bennfentes a People magazinnak úgy fogalmazott: „Ez sosem olyan helyzet volt, amikor két hollywoodi szülő távol lett volna. Mindig mellette álltak, és minden tőlük telhetőt megtettek érte.”

Presley és Kaia Gerber 2024-ben (Forrás: Getty Images)
A függőség és számos mentális betegség összetett, biológiai, pszichológiai és társadalmi tényezők kölcsönhatásából kialakuló állapot. A szakemberek szerint a hozzátartozók szeretete, türelme és támogatása fontos védőfaktort jelent, önmagában azonban nem mindig elegendő a teljes felépüléshez, ami jól mutatja, milyen súlyos és sokszor kiszámíthatatlan lefolyású küzdelmet jelenthet a függőséggel vagy más mentális problémákkal való együttélés.
A fiatal férfi sorsát a család közeli barátja, George Clooney is a szívén viselte, a DailyMail magazin szerint az évek során többször is próbált támogatást nyújtani neki. „Szülőként ennél nagyobb tragédiát nehéz elképzelni” – mondta Clooney az Entertainment Tonightnak. Hozzátette, Cindy, Rande és Kaia most életük legnehezebb időszakát élik, és olyan veszteséggel próbálnak megküzdeni, amelynek súlyát szinte lehetetlen felfogni.
Kapcsolódó: Presley Gerber tragédiája– így próbált segíteni neki George Clooney
A több mint két évtizede együtt élő házaspár a felfoghatatlan veszteségben is egymásra támaszkodik. Néhány héttel azután, hogy elveszítették fiukat, október 10-én először jelentek meg nyilvánosan – Malibu egyik legismertebb partszakaszán, a Zuma Beachen fotózták le őket, amint kézen fogva sétálnak.
Ha úgy érzed, reménytelen
Úgy érzed, te is érintett vagy, vagy egy szeretted küzd mentális nehézségekkel? Nem kell egyedül maradnotok a problémával. Magyarországon több ingyenesen elérhető segítőszolgálat is működik:
- Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ): 116-123
- Ifjúságért Mentálhigiénés Szövetség (IMSZ): 137-000
- Kék Vonal (gyermek- és ifjúsági telefonszolgálat): 116-111
- DélUtán telefonszolgálat (lelki segély időseknek): 06-80-200-866
- Emma Egyesület (zöld szám anyáknak): +36 80 414 565
- Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT): +36-80-20-55-20
Kapcsolódó: Máté Gábor és Bajzáth Sándor – Nem kell reggel innod ahhoz, hogy alkoholbeteg legyél
Kiemelt kép: Phillip Faraone/Getty Images