- Mennyibe kerülhet 2026-ban egy teljes iskolai tanszercsomag?
- Nem csak a tanszerek és az iskolatáska drágult, a kakaóscsiga és az iskolai menza is többe kerül.
- Milyen további kiadások jelentkezhetnek a tanév során?
Augusztus végén sok családnál szinte észrevétlenül gyűlnek a blokkok. Először csak néhány füzet és ceruza kerül a kosárba, aztán kiderül, hogy kell új tolltartó, kinőtte a gyerek a tornacipőt, a tavalyi kulacs eltűnt, az iskolatáska pedig már nem bír ki még egy tanévet.
Külön-külön egyik tétel sem feltétlenül tűnik óriási kiadásnak, együtt azonban már egészen más képet mutatnak. A Központi Statisztikai Hivatal júliusi adatai szerint a tan- és írószerek átlagosan 3,1 százalékkal drágultak egyetlen év alatt. Megint.
És szeptember elsejével természetesen nem ér véget a költekezés – amitől csak még nagyobb lesz a stressz szeptemberben…
76 és 107 ezer forint között lehet egy tanszercsomag
A Bank360 egy magyar papír-írószer-kereskedő kínálatából állított össze egy olyan kosarat, amelyben a tanévkezdés leggyakoribb kellékei szerepeltek. Többek között füzeteket, ceruzákat, tollakat, rajzeszközöket, vonalzót, körzőt, ollót, ragasztót és papírárut számoltak bele, de iskolatáska, tolltartó, uzsonnásdoboz, kulacs és tornazsák is került a csomagba.
A népszerűbb termékekből összeállított kosár 75 620 forintba, míg a drágább változatokból készült csomag 107 350 forintba került. Vagyis pusztán attól függően, melyik árkategóriából vásárolunk, több mint 30 ezer forintos különbség is kialakulhat.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden családnak ennyit kell elköltenie. Egy körzőt, iskolatáskát vagy kulacsot nem feltétlenül kell minden szeptemberben lecserélni, más iskolákban pedig olyan eszközöket is kérhetnek, amelyek nem szerepeltek a vizsgált kosárban.
Ha laptopra vagy más elektronikai eszközre is szüksége van a gyereknek, a tényleges iskolakezdési kiadás már jóval magasabb lehet.

A választék végtelen írószerekből 2026-ban is, csak legyen, aki megfizeti
Már 13 ezer forintnál is többe kerül egy átlagos hátizsák
Az egyik legnagyobb egyszeri kiadás továbbra is az iskolatáska lehet. A KSH szerint egy 30 literes hátizsák átlagára júliusban 13 240 forint volt, ami 3,8 százalékos drágulás egy év alatt. Ez azt jelenti, hogy ennek többszörösébe kerülő iskolatáskát is vehetünk, de találunk azért (bár nem túl sok és nem is tartós) ennél olcsóbb darabokat is.
A gyermekcipő átlagára kevésbé változott: a tavaly júliusi 14 830 forintról 14 920 forintra emelkedett. A gyermekruházat átlagosan még valamivel olcsóbb is lett, ára 1 százalékkal csökkent, ahogy a sportszereké is 0,6 százalékkal mérséklődött 2025-höz képest.
Vannak azonban apróságok, amelyek meglepően nagyot drágultak. Egy 90–100 darabos, négyrétegű papírzsebkendő átlagosan 446 forintba került júliusban, 20,8 százalékkal többe, mint egy évvel korábban.
Az iskolai ebédért is egyre többet fizetünk
A tanévkezdés valódi költségeit nem lehet pusztán a szeptember előtt megvásárolt tanszerekből kiszámolni. Az iskolai étkezés egész évben rendszeresen terheli a családi kasszát.
Egy adag iskolai ebéd átlagára 2025 júliusában még 647 forint volt, 2026 júliusában viszont már 704 forint, vagyis a konkrét átlagár egy év alatt 57 forinttal emelkedett.
Ez is érdekelhet: miért pont szeptemberben kezdődik az iskola, és nem januárban?
Ha csak szemléltetésként 20 iskolai nappal számolunk, ez teljes áron nagyjából 14 080 forintos havi ebédköltséget jelentene egy gyermek után, szemben a tavalyi 12 940 forinttal. A ténylegesen fizetendő összeg természetesen intézményenként, településenként, az igénybe vett étkezések számától és az esetleges kedvezményektől is eltérhet.
Az óvodai és bölcsődei étkezés ára szintén emelkedett, átlagosan 3,9 százalékkal.
Nemcsak az kerül pénzbe, ami bekerül az iskolatáskába
A tanév során további kiadásokkal is kell számolni a szülőknek. Az oktatási szolgáltatások ára egy év alatt átlagosan 4,9 százalékkal emelkedett.
- A Budapesten kívüli tanulói havibérletek átlagára 1920 forintról 1950 forintra nőtt.
- A különórák és az ahhoz szükséges felszerelések szintén megterhelhetik a családi költségvetést. Egy tanulógitár átlagára például 38 130 forint volt júliusban.
- Az osztályprogramok, kirándulások is drágábbak lehetnek. A sport- és múzeumi belépők átlagára 8,7 százalékkal, a mozijegyeké 4 százalékkal, a színházjegyeké pedig 17,6 százalékkal emelkedett egy év alatt.
Mindez azért fontos, mert az iskolakezdés költsége nem egyetlen augusztusi nagybevásárlást jelent. A szeptemberben kifizetett 76–107 ezer forintos tanszercsomaghoz a következő hónapokban folyamatosan társulhat az étkezés, a közlekedés, a különórák és az iskolai programok ára.
Több gyereknél gyorsan megsokszorozódik az összeg
Ha két gyereknek teljesen új, a Bank360 által vizsgált tanszercsomagot kellene megvásárolni, a kiadás már körülbelül 151–215 ezer forint lenne. Három gyereknél pedig 227–322 ezer forintra emelkedne – még laptop, ruházat, cipő és a tanév közben jelentkező kiadások nélkül.
A tényleges összeg persze ennél jóval alacsonyabb is lehet, ha a tavalyi felszerelés jelentős része tovább használható. Éppen ezért vásárlás előtt érdemes először otthon végignézni, mi az, amit valóban pótolni kell. A számokból ugyanis az is látszik, hogy egy iskolatáska vagy tolltartó újabb egyéves használata idén már nem csupán környezettudatos döntés lehet. Hanem több tízezer forintos spórolást is jelenthet a szeptemberi családi költségvetésben.
Kapcsolódó: itt a 2026/27-es tanév rendje – mikor lesznek a szünetek?
Fotó: Unsplash, Canva