Fiatal pár ágy mellett a földön ülve beszélget

Miért nem figyel rád a párod? A pszichológusok szerint ez állhat a háttérben

Úgy érzed, hiába beszélsz, a párod nem igazán figyel rád? A pszichológia szerint ennek több oka is lehet, és nem mindegyik a kapcsolat végét jelzi.
  • Miért kapcsolhat ki a partnerünk beszélgetés közben?
  • Régi, berögzült párkapcsolati minták is ronthatják a kommunikációt a párunkkal.
  • Mit tehetünk, hogy végre valóban meghalljuk egymást?

Kevés érzés fáj annyira egy párkapcsolatban, mint amikor azt érezzük, hogy hiába beszélünk, a másik valójában nem hall meg minket. Nemcsak a fontos viták során történhet ez meg: egy egyszerű beszámoló a napunkról vagy egy apró kérés is elveszhet a másik figyelmében. Ilyenkor könnyű arra gondolni, hogy már nem érdekeljük a partnerünket, a pszichológia szerint azonban a háttér sokszor jóval összetettebb.

Milyen okai lehetnek, hogy a párunk nem figyel ránk, miközben beszélünk hozzá?

Katitnts a galériára és nézd meg, miért lehet borzalmas hallgatóság a párod!

Kék háttéren színes szövegbuborékok
Rózsaszín háttéren fehér szövegbuborék
Rózsaszín háttéren fehér szövegbuborék
Rózsaszín háttéren fehér szövegbuborék
Rózsaszín háttéren fehér szövegbuborék
5 fotó

Mit tegyél, ha úgy érzed, nem hallanak meg?

Az első reakciónk gyakran az, hogy még hangosabban, még többször ismételjük el ugyanazt. Nem kell hozzá pszichológusnak vagy kommunikációs szakértőnek lennünk, hogy gyorsan rájöjjünk, ez ritkán vezet eredményre. Sőt, a másik fél ilyenkor még inkább védekező állásba kerülhet.

Sokkal hatékonyabb lehet, ha világosan megfogalmazzuk, mire van szükségünk. Például:

  • Most nem megoldást szeretnék, csak azt, hogy meghallgass.
  • Szeretném, ha néhány percig csak rám figyelnél.
  • Fontos nekem, hogy most végig tudjam mondani.

Ez azért működhet jobban, mert nem a másik személyiségét támadja, hanem egy konkrét szükségletet fogalmaz meg.

Az időzítés többet számít, mint gondolnánk

Még a legjobb kommunikáció sem működik mindig. Ha valaki éppen munkából esett haza, altatja a gyereket vagy egy feszült nap közepén van, sokkal kisebb eséllyel tud valóban jelen lenni. Éppen ezért a pszichológusok gyakran azt javasolják, hogy a fontos beszélgetéseknek teremtsünk külön időt.

Lehet, hogy elsőre furcsán hangzik időpontot egyeztetni egy beszélgetésre, de ezzel azt üzenjük a másiknak: fontos vagy nekem, és szeretném, hogy mindketten valóban oda tudjunk figyelni.

A meghallgatás nem ugyanaz, mint az egyetértés

Sok párkapcsolati konfliktus azért mérgesedik el, mert azt várjuk, hogy ha a másik meghallgat, akkor automatikusan igazat is ad nekünk. Pedig a kettő nem ugyanaz.

Lehet úgy is figyelmesen végighallgatni valakit, hogy végül más véleményen maradunk. A legtöbb embernek ugyanis nem feltétlenül tanácsra vagy azonnali megoldásra van szüksége, hanem arra az élményre, hogy a párja megértette, mit él át.

A pszichológiai kutatások szerint ez az érzelmi validáció – vagyis amikor a másik érzéseit elfogadjuk és jogosnak ismerjük el – a biztonságos kötődés egyik fontos építőköve.

Kapcsolódó: mi az a phubbing, ami a legjobb párkapcsolatot is kikezdheti? 

Fotó: Unsplash/Getty Images, Canva

Ajánlott videó