A napjegyünk – vagyis a csillagjegyünk – mellett az aszcendensünk is meghatározó szerepet játszik a személyiség fejlődésében. Sőt, felnőttként az aszcendens valójában a születési jegynél is fajsúlyosabb lehet.

Az aszcendens a születési képlet egyik legmeghatározóbb eleme az asztrológiában. Az égi névjegyként is emlegetett asztrológiai elemről úgy tartják, 30 éves kor fölött válik igazán erőssé. Hogyan jelenünk meg a külvilág számára, milyen benyomást keltünk másokban, és milyen energiák lengenek körbe bennünket? – ezekért mind-mind az aszcendens felel.

Az aszcendens lényegében tehát azt mutatja meg, milyen a kisugárzásunk, az első reakciónk, a spontán viselkedésünk. Vagyis nem az úgynevezett belső magot jelképezi, hanem annak külső kifejeződését:

  • a külső megjelenést és testbeszédet,
  • az első benyomást, amit másokban keltünk,
  • az alapvető temperamentumot,
  • a kezdeményezőkészséget,
  • a kihívásokhoz való hozzáállásunkat.

Az aszcendensre tekinthetünk egyfajta „égi kapuként” is, amelyen keresztül a személyiség energiái a külvilág felé áramlanak. Ha például egy tüzes jegyben áll az aszcendensünk, lendületesebb, közvetlenebb, impulzívabb energiák jellemezhetnek.

Gyakran előfordul, hogy valaki nem érzi kifejezetten magáénak a napjegyét. Ennek egyik oka éppen az aszcendens lehet. A csillagjegy a személyiség és az identitás központi részét jelképezi, míg az aszcendens azt mutatja meg, hogyan fejeződik ki mindez a hétköznapi viselkedésen keresztül – a kettő együtt ad árnyalt és komplex képet az egyénről. Dióhéjban: a születési jegy azt mutatja, kik vagyunk legbelül, az aszcendens pedig azt, hogyan látnak minket mások

Hogyan számítható ki az aszcendens?

Az aszcendens jelöli az első ház kezdetét az asztrológiában. Ettől a ponttól épül fel a tizenkét házból álló rendszer, amely az élet különböző területeit szimbolizálja – az identitástól és emberi kapcsolatainktól kezdve a karrieren és a családi életen át egészen a jellemfejlődésig.  

asztrolgiai jelképek középen egy titokzatos női alakkal

Nem csak az számít, hogy milyen jegyben születtünk (fotó: Canva)

A napjegytől eltérően – amelyet nap és a hónap alapján számolunk ki – az aszcendens a születési dátumtól, időtől és helytől is függ. Az aszcendensről tudni kell, hogy körülbelül kétóránként vált jegyet, ezért akár néhány perces eltérés is számíthat – ezért is fontos a lehető legpontosabb időadat.

Kapcsolódó: Sok pénzre vágysz? Ezt a rossz szokást kell elengedned hozzá a csillagjegyed szerint

A számítás pikk-pakk elvégezhető online kalkulátorok segítségével, illetve hivatásos asztrológus közreműködésével is. Ha nem tudod, mi az aszcendensed, Izing Klára aszcendenskeresőjéből könnyen kiderítheted – ezt ide kattintva éred el.  

Miről árulkodik az aszcendens?

Fontos hangsúlyozni, hogy az aszcendens önmagában nem képes meghatározni a személyiséget, és sokkal inkább a teljes képlet részeként, egyfajta kiegészítéseként jelenik meg az életünkben. A bolygók helyzete, a fényszögek és a házak eloszlása mind-mind árnyalják a képet. 

Mutatjuk, milyen jellemvonásokat köszönhetünk az aszcendensnek! 

1. A Kos aszcendens jellemzői

Határozott, energikus és kezdeményező. Gyorsan reagál, szeret cselekedni, és nem riad vissza a kihívásoktól. Természetes lendülete inspiráló, de hajlamos lehet túlzott impulzivitásra és türelmetlenségre.

2. A Bika aszcendens jellemzői

Nyugodt, stabil és megbízható. Fontos számára a biztonság, a kiszámíthatóság és a gyakorlatiasság. Lépésről lépésre halad, kitartása nem ismer határokat.

3. Az Ikrek aszcendens jellemzői

Érdeklődő, kommunikatív és intelligens. Észjárása gyors, könnyen tanul és alkalmazkodik, lételeme a kíváncsiság. Lélekben egy kicsit mindig örök gyerek marad.

4. A Rák aszcendens jellemzői

Érzékeny, óvatos és gondoskodó jellem, aki szavak nélkül is megérti embertársait. Hangulata változékony, ugyanakkor remekül alkalmazkodik, még a lehetetlennek tűnő helyzetekből is képes jól kijönni.

5. Az Oroszlán aszcendens jellemzői

Karizmatikus, magabiztos és feltűnő jelenség. A teremtés és az alkotás a lételeme, szeret vezetni és inspirálni másokat. Egyenes jellem, ki nem állhatja az alattomosságot és a kétszínűséget.

6. A Szűz aszcendens jellemzői

Visszafogott, elemző és precíz személyiség. Mindig figyel a részletekre, gyakorlatias és rendszerező, illetve rendszerető szemlélet jellemzi. Soha nem cselekszik elhamarkodottan, döntések előtt először alaposan megfigyel és mérlegel.  

7. A Mérleg aszcendens jellemzői

Kedves, diplomatikus és harmonikus jellem. Fontos számára az egyensúly, az esztétikum és a jó kapcsolatok. Kiváló közvetítő hírében áll.

8. A Skorpió aszcendens jellemzői

Intenzív, titokzatos és mély személyiség. Kiváló megfigyelő, a megújulás és belső átalakulás mestere. Mások előtt nehezen nyílik meg.

9. A Nyilas aszcendens jellemzői

Optimista, lelkes és nyitott. Lételeme a szabadság. Inspiráló és közvetlen lélek, ám mivel sok minden érdekli egyszerre, szétszórtságra is hajlamos lehet.

10. A Bak aszcendens jellemzői

Komoly, céltudatos, megbízható és fegyelmezett jellem. Az önuralom mestere, nagyon jó vezető, képes egyszerre sok emberre odafigyelni.

11. A Vízöntő aszcendens jellemzői

Eredeti, független, provokatív és szokatlan. Fontos számára az egyediség és a szabadság. Érzelmileg olykor elérhetetlennek, távolságtartónak tűnhet.  

12. A Halak aszcendens jellemzői

Barátságos, intuitív és empatikus lélek – az állatöv egyik legnagyobb álmodozója. Sosem ítélkezik, és mindig készen áll arra, hogy segítséget nyújtson másoknak.

Ez is érdekelhet: 3 csillagjegy, aki mellett jobb emberek leszünk

Kiemelt kép: Canva

Ajánlott videó