novemberi naptár

Ezeket a dolgokat intézd el még a héten, hogy nyugalmas legyen az ünnep

Az ünnepi időszak többnyire azért válik zsúfolttá, mert a kisebb előkészületeket halogatjuk. Néhány átgondolt lépéssel megelőzhetjük, hogy összecsapjanak a fejünk fölött a hullámok.

Minden évben megfogadjuk, hogy idén majd másképp lesz. Kevesebb rohanás, több odafigyelés jut az ünnepekre, és végre valóban pihenni, töltődni fogunk. De hiába a nagy nekibuzdulás, ha a legtöbbször ugyanabba a gödörbe csúszunk vissza. A december valamiért sokkal gyorsabban szalad, mint a többi hónap, a feladatok csak gyűlnek-gyűlnek, mi pedig látszólag sosem érünk a teendőlista végére. 

A végén nemhogy ünnepi hangulatba nem kerülünk, de szétvet bennünket az ideg. Sokszor nem is a nagy dolgok okozzák a feszültséget, hanem a sok apró, halogatott részlet, amelyek december közepén aztán egyszerre omlanak az ember nyakába.

Éppen ezért érdemes már novemberben elintézni, vagy legalább útjára indítani néhány dolgot. Ha bizonyos szervezési, logisztikai és előkészítési feladatokat november utolsó hetében intézünk el, nemcsak időt nyerünk, de kiszámíthatóbbá is tesszük azt az időszakot. A következő hetek így nem folytonos felzárkózásról szólnak majd, hanem arról, hogy valóban jelen tudjunk lenni.

Kattints a galériára a tippekért! 

7 novemberi intéznivaló
7 novemberi intéznivaló
7 novemberi intéznivaló
7 novemberi intéznivaló
7 novemberi intéznivaló
8 fotó

 

Ha a fentiek minél többet már most elintézel, könnyebbé és átláthatóbbá válik az ünnepi időszak. Tartsuk viszont észben, hogy a legnagyobb nyugalom viszont abból születik, ha el tudjuk engedni a görcsösséget. 

Kapcsolódó: Egyszerű gasztroajándékok, amiket mindenki el tud készíteni

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó