jeges szélvédő, autó, vezetés

Jeges reggel a szélvédő? Így orvosold a problémát pillanatok alatt

Jégkaparással indítani a reggelt több mint idegőrlő, különösen a sietős hétköznapokon, amikor minden perc számít. A jégoldó persze hamar orvosolja a problémát, azt viszont nem árt tudni, hogy a bosszúság megelőzhető – és ehhez nem feltétlenül kell drága vegyszerekre költeni.
  • Nem szeretnél hosszú perceket tölteni a szélvédő kapargatásával?
  • Néha a legegyszerűbb megoldások a legcélravezetőbbek.
  • Mutatjuk, hogyan könnyítheted meg reggelente a dolgodat, és milyen módszereket kerülj el mindenképp! 

Beköszöntött a tartósan hideg idő, és hamarosan a tél is kezdetét veszi. Aki rendszeresen vezet, illetve a szabadban parkol, lassacskán a jegesedő szélvédőkre is felkészülhet – ami minden bizonnyal úgy hiányzik minden sofőrnek, mint üveges tótnak a hanyatt esés. 

Ráadásul, ha a szélvédő befagy, nem elég csak annyi tenyérnyi helyet felszabadítani, amekkorán éppen kilátunk.

Ez egyrészt szabálytalan, és pénzbírságot vonhat maga után, másrészt pedig komoly balesetveszélyt is jelent.

Indulás előtt minden ablakot és tükröt jégmentessé kell tenni, és a rendszámtáblának is jól láthatónak kell lennie. Ha pedig hóréteg borítja az autó tetejét, azt is le kell söpörni, hiszen menet közben hátracsúszva pikk-pakk eltakarhatja a kilátást.

A szélvédő jegesedése valójában egy egyszerű fizikai folyamat eredménye: a hidegben a levegő páratartalma lecsapódik az üveg felületére, ami fagypont alatt azonnal jéggé dermed. Épp ezért a leghatékonyabb megelőzési stratégiák nem is magára a jégre, hanem a nedvességre koncentrálnak.

Így könnyítheted meg a dolgodat

Néha a legegyszerűbb megoldások a legcélravezetőbbek. Bár nem helyettesítik a professzionális jégoldókat, mégis elegendőek lehetnek ahhoz, hogy búcsút intsünk a fagyos szélvédők elleni küzdelemnek – vagy legalábbis megkönnyítsük azt.

jeges szélvédő, autó, vezetés

A megoldás egyszerűbb, mint hinnéd (fotó: Getty Images)

Kapcsolódó: Nem vicc, komoly aggodalomra ad okot, hogy egyre kevesebb rovar landol a szélvédőn

A legegyszerűbb módszerek egyike, ha már este gondoskodunk a szélvédő védelméről.

  • Egy speciális szélvédőtakaró jelentősen megkönnyíti a jégtelenítést. Bár sokan próbálkoznak vele, a kartonpapír erre kevésbé alkalmas, hiszen hamar átázhat és ráfagyhat az üvegre.
  • Az oldalsó visszapillantó tükröket két régi zoknival jégmentesen tarthatjuk: egyszerűen húzzuk fel őket, miután leparkoltunk, majd vegyük le reggel.
  • Ügyeljünk arra is, hogy a szélvédőink tiszták legyenek, a jég ugyanis könnyebben megtapad az érdesebb, koszosabb felületeken, így pedig az eltávolítása is nehezebb.
  • Aki teheti, úgy parkoljon, hogy a szélvédő valamennyire védve legyen – például egy fal közelében. Ez pár fok különbséget jelenthet, ami sokszor pont elégnek bizonyul a jegesedés lassításához.
  • Ha pedig nem szeretnénk drága termékekre költeni, készítsünk házilag jégtelenítő oldatot kétharmad rész izopropil-alkoholból (patikákban megvásárolható) és egyharmad rész csapvízből! Az oldatot szórófejes flakonnal érdemes felvinni a szélvédőre, ahonnan pillanatok alatt leoldja a jeget.  

Amit mindenképp kerülj el

Nagyobb fagyok idején sokan öntenek forró vizet a befagyott ablakokra, ez azonban kicsit sem célravezető, hiszen a nagy hőmérsékletkülönbség miatt könnyen megrepedhet az üveg.

Sokszor hallottunk már arról is, hogy a szélvédő sós vagy ecetes oldattal történő permetezése jó megoldás. Tény, hogy a jég valóban eltűnhet, de számoljunk azzal, hogy az ilyen házi szerek komoly károkat is okozhatnak az autó karosszériájában.    

Érdemes továbbá kerülni a fémeszközök, bankkártyák és spatulák használatát. Ezek az eszközök megkarcolhatják a szélvédőt, ami költséges javításokat vonhat maga után. Fontos, hogy kifejezetten szaküzletekben kapható, jégmentesítésre tervezett kaparóeszközöket használjunk.

Ez is érdekelhet: Kiderült, ezekre az autókra piszkítanak leggyakrabban a madarak

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó