A sokszínű Partium táncai a színpadon

A Partium a mai Magyarország és Erdély között elhelyezkedő csodás, kultúrájában és nemzetiségi összetételében színes és gazdag vidék. Ennek a tájegységnek különleges táncait és énekeit, valamint híres költőinek gondolatait, verseit idézi majd meg Partium – Az Értől az Óceánig című legújabb produkciójában a Duna Művészegyüttes, mely 2025. november 28-án, 19 órától lesz látható a Nemzeti Táncszínházban.

 —HIRDETÉS—

A történelem viharai során földrajzi kiterjedése sűrűn változott, így nehéz meghatározni az eredeti Partium pontos területét. A jelenlegi értelemben vett mai Partium Máramaros, Szilágy, Szatmár, Bihar és Arad megyét foglalja magában. Etnikai térképe nagyon színes, többségében magyar, román, cigány lakosság mellett élnek a vidéken szlovákok, bolgárok, szerbek és horvátok is. 

Juhász Zsolt, a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője, gyerekkorában lépte át elsőként a magyar-román határt és saját visszaemlékezése szerint az első pillanatban azt gondolta, hogy azonnal Erdélybe érkezett. Valójában viszont elsőként Partium festői és kultúrtörténetében gazdag vidéke tárult a szeme elé. Most érkezett el munkásságában a pillanat, hogy rendező-koreográfusként a Duna Művészegyüttessel megalkossa az erre a vidékre koncentráló táncelőadást, aminek egyik különlegessége, hogy a műsorban bemutatandó táncanyagok többsége még sosem szerepelt az Együttes repertoárjában.

Duna Művészegyüttes: Partium – Az Értől az Óceánig (Fotó: Végh Tamás)

Az előadásban megjelennek Sárrét és Szilágyság magyar táncai, keményfoki román, nadabi román és cigány táncok, mácsai cigány, vingai bolgár, máramarosi hucul táncok, valamint Csasztvan Zsuzsanna, a Népművészet Ifjú Mestere előadásában Nagylak és Arad környéki szlovák énekek. A Partium nem csak táncokban és énekekben gazdag, de híres szülöttekben is bővelkedik. Neves költőink származnak erről a vidékről, akiknek versei Rubold Ödön, Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes művész tolmácsolásában szólalnak majd meg a színpadon. A műsor Ady Endre, Arany János, Dsida Jenő, Tóth Árpád, Kazinczy Ferenc, Szilágyi Domokos költeményeit, valamint az egész produkció a partiumi urbánus világ szellemi értékeit, a város és vidék kapcsolatát igyekszik megjeleníteni, a partiumi emberek identitás kérdéseit feszegeti majd.

Duna Művészegyüttes: Partium – Az Értől az Óceánig (Fotó: Végh Tamás)

A produkció ötletgazdája és egyik koreográfusa Farkas Tamás, a Népművészet Ifjú Mestere, a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa, akit szoros kötelék fűz Partium tájegységéhez. Azon kevesek közé tartozik, akik rendszeresen gyűjtöttek táncokat ezen a vidéken, hogy azok fennmaradjanak az utókor számára és a színpadon használva örökérvényűek lehessenek.

A Partium című produkció táncanyagainak kiválasztása szempontjából fontos volt, hogy nagyjából hasonló arányban legyenek bemutatva a különböző nemzetiségek, a magyar, a román, a cigány, a bolgár, a szlovák és a hucul táncok.

A munkafolyamat nem csak azért izgalmas, mert teljesen új táncanyagot tanulhatnak az Együttes táncművészei, hanem mert ezeknek az anyagoknak a betanításában is részt vesznek. Ahogyan ez már korábban is jól működött, ez alkalommal is az Együttes táncművészei készültek fel archív filmek anyagaiból és ezek alapján tanították át egymásnak a lépéseket, mozdulatokat. Természetesen külsős táncmesterek is segítették a felkészülést, többek között Sikentáncz Szilveszter, örökös aranysarkantyús táncos, táncpedagógus, koreográfus, aki a szilágysági táncok tanításában segédkezett.

3 fotó

„Negyed évszázada már, hogy foglalkozom a Partium táncanyagával, barátaimmal, kollégáimmal rendszeresen járunk a szilágysági gyerekeknek, fiataloknak visszatanítani táncaikat. Nagy létszámban vannak azok a gyerekek, akik már sikeresen visszatanulták a saját tánckultúrájukat, de nem csak az ott élők, hanem nagyon sok kismagyarországi gyerekcsoport, ifjúsági együttes is foglalkozott az általam koreografált és tanított szilágysági táncanyaggal, ami nekem mindig nagy megtiszteltetés.” – Sikentáncz Szilveszter

A Partium – Az Értől az Óceánig című produkció premierje 2025. november 28-án, 19 órakor lesz a Nemzeti Táncszínházban, legközelebb pedig január 9-én láthatja az előadást a közönség. Részletek a Tancszínház oldalon találhatók.

Kiemelt kép és fotók: Végh Tamás/Duna Művészegyüttes

Ajánlott videó