Képzeld el, hogy egy barátodnál és a párjánál vacsorázol. Eleinte a hangulat kellemes, mindenki jól érzi magát. Aztán az egyik fél elkezdi folyton kijavítani a másikat. „Összevissza beszélsz.” „Na jó, inkább elmagyarázom helyetted, mert ez így nem túl világos.”

A kis szurkálások folyamatosan ismétlődnek, és ami addig humoros volt, megalázóvá válik. Mindeközben te egyre kínosabban érzed magad, összenézel a többiekkel, és nem tudod, mit kéne tenni. Szólj közbe, válts témát? Vagy inkább némán kortyolgasd tovább az italod, remélve, hogy elmúlik?

Társas kín: a barátunkért is feszengünk

A legtöbben ebben az esetben úgy reagálnak, mintha semmi sem történt volna. Holott természetes, ha ezek a helyzetek bénítóan hatnak ránk, hiszen személyesen is érintve vagyunk.

A szakértők szerint ez az úgynevezett kettős azonosulás: egyrészt együtt érzünk a megalázott féllel, másrészt – sokszor tudat alatt – saját párkapcsolati sebeinkre ismerünk rá. A tehetetlenség csapdahelyzetet teremt: ha nem szólunk, olyan, mintha jóváhagynánk a viselkedést.

Kapcsolódó:Amikor a csend büntet – Így védd meg magad a párkapcsolati némaságtól!

Ha viszont közbeavatkozunk, lehet, hogy csak olajat öntünk a tűzre, és alááshatjuk a barátságot. Mivel számunkra fontos személyről van szó, valamit ösztönösen tenni fogunk, ha hasonló jelenetnek vagyunk szemtanúi. Hogy mi a legjobb megoldás? Törekedjünk arra, hogy állítsuk meg a konfliktust anélkül, hogy rontanánk rajta.

Feszültséghárítás humorral

A humor sokszor lehet hatékony védekezés ilyen helyzetben. Egy könnyed megjegyzéssel megpróbálhatjuk visszaadni a megalázott fél méltóságát.
Ha például egy férfi folyton kijavítja a társát, mondjuk azt mosolyogva: „Igen, tudjuk, a női logika másképp működik.”

Fontos azonban, hogy a humor könnyed maradjon, és tényleg viccnek tűnjön, ne pedig maró iróniának.

A cél ugyanis nem az, hogy nevetségessé tegyük a bántalmazót, hanem hogy megállítsuk a megalázást és megpróbáljuk megvédeni a partnert.

A barát életébe való beavatkozás csapdahelyzet, de fontos tudnia, hogy ránk számíthat (Fotó: Canva)

Olykor muszáj beavatkozni

Ha a helyzet azonban elmérgesedik, és már kiabálásra is sor kerül, nem tehetünk úgy, mintha nem hallanánk semmit. Foglaljunk állást, de ítélkezés nélkül. Mondhatjuk például azt: „Észrevetted, milyen hangnemben beszélsz vele? Én a helyében ezt nehezen bírnám.” Vagy felajánlhatjuk a közvetítő szerepét:

„Látom, feszültség van köztetek. Beszéljük meg együtt, vagy inkább hagyjunk titeket kettesben?”

Az ilyen mondatok segíthetnek abban, hogy mindenki felelősséget vállaljon a saját viselkedéséért. Jelezzük, hogy ami történik, az nincs rendben, de próbáljuk diplomatikus úton rendezni a konfliktust. Itt is érvényes a hatékony kommunikáció: ne a másikat támadjuk, hanem a saját érzéseinkről beszéljünk. Te kezdetű mondatok helyett mondjuk én-t.

Ha túl mérgező a kapcsolat

Vannak bonyolultabb helyzetek is, amikor az érintett barát maga sem érzékeli, hogy bántalmazzák. Ilyenek lehetnek a „viccesnek” szánt, de valójában pusztító mondatok, mint: „Te tényleg semmire sem vagy jó” vagy „Milyen műveletlen vagy.”

Ha a megalázott fél már régóta benne van a kapcsolatban, sokszor előfordul, hogy szemet huny a megjegyzések felett, vagy nem is fogja fel a megalázás tényét.

Ilyenkor már nem egyszerűen a vacsora megmentéséről van szó, hanem a másik ember védelmezéséről.

Ám ekkor sem szabad nekitámadni a másik félnek, hiszen nem tudhatjuk, hogy elfajul-e a helyzet. Fontos, hogy alkalmat találjunk a négyszemközti beszélgetésre barátunkkal, ahol elmondjuk neki: nem érdemli meg, hogy így bánjanak vele, és segítünk, ha szüksége van rá.

Fogadjuk el a határainkat

Akár megszólaltunk, akár nem, semmiképp ne marcangoljuk magunkat. Senki nem hibás azért, amiért lefagy hasonló helyzetben. Az ember természetes reakciója, hogy megpróbálja menteni a hangulatot, de nem tudunk felkészülni ilyen konfliktusra. Ezért azt tesszük, amit adott pillanatban helyesnek vélünk.

Persze utólag is reagálhatunk, hiszen nincs helyrehozhatatlan helyzet. Lényeges, hogy ne maradjunk tartósan bénultak, keressünk egy apró gesztust, amivel jelezzük: láttuk, ami történt, és nem tartjuk elfogadhatónak.

Kapcsolódó: 6 lekezelő mondat, amit sose használj párkapcsolatban!

Kiemelt kép: Canva