Mette Frederiksen dán miniszterelnök elmondta azt is, hogy sok gyereknek nehézséget jelent az olvasás és a koncentráció, és hozzátette: „Soha korábban nem szenvedett ennyi gyermek és fiatal szorongástól és depressziótól. … A képernyőkön olyan dolgokat látnak, amelyeket egyetlen gyereknek vagy fiatalnak sem kellene látnia. … Egy szörnyeteget szabadítottunk el.”

Arról, hogy ez konkrétan milyen intézkedéseket jelent, a miniszterelnök nem beszélt, arról viszont igen, hogy a korlátozásokat bevezető jogszabály 2026-ban lépne életbe. Frederiksen, aki beszédében megdöbbentő statisztikai adatokat is idézett, és kifejezetten kemény szavakat használt a helyzet jellemzésére. De vajon igaza van-e?

Mit tesz a gyerekekkel a közösségi média?

„Igen, biztosan igaza van,” mondja Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanára. „Egyre több kutatás bizonyítja, hogy a gyerekek túl korán kerülnek kapcsolatba a közösségi médiával, ami komoly következményekkel jár. Bár vannak életkori korlátozások, a valóságban ezeket alig tartják be. Ha bemegyünk egy negyedikes osztályba, és megkérdezzük, hány platformon van fent valaki, sokan kettőt-hármat is felsorolnak. Ez jól mutatja, mennyire korán kezdődik a digitális jelenlét.”

A szakemberek szerint az alapvető probléma az, hogy

a gyerekek nem tudják feldolgozni azt a rengeteg információt, amit ezek a felületek zúdítanak rájuk.

Az influenszerek világa, az ismeretlen emberekkel való kapcsolattartás, a folyamatos összehasonlítgatás, mind túl nagy teher számukra. Ennek következményei pedig egyre nyilvánvalóbbak: testképzavar, szorongás, depresszió, önértékelési problémák.

Kapcsolódó: Aki mérges, tovább görgeti az appot – Interjú Johann Harival

A kutatások szerint a közösségi média elterjedésével együtt ugrásszerűen nőtt ezeknek a jelenségeknek a száma, és a szakemberek már régóta kongatják a vészharangot. „Nemcsak a lelki egészség, hanem az érzelmi fejlődés is sérül. Sok fiatalnál hiányzik a stabil önértékelés, nehezen alakítanak ki valós kapcsolatokat, és nehezebben ismerik fel vagy fogadják el a saját határaikat.

Egyre többen élnek egyfajta „hamis énnel” – egy idealizált, kifelé mutatott verzióval, ami nem a valódi személyiségüket tükrözi. A serdülőkor különösen érzékeny időszak, amikor amúgy is erős a bizonytalanság, és a közösségi média csak tovább erősíti az olyan érzéseket, hogy „nem vagyok elég jó”. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy az öngyilkossági kísérletek és a függőségi problémák aránya is emelkedik”, teszi hozzá a neveléskutató.

Egyre többen élnek egyfajta idealizált, kifelé mutatott énnel, ami nem a valós személyiséget tükrözi (Fotó: Getty Images)

Megrázó adat, amit minden szülőnek ismernie kell

Hogy a problémát valamilyen módon kezelni kell, az teljesen világos. A kérdés csak az, hogy miként. Vajon maguknak az érintetteknek a felvilágosítása, a közösségi média káros hatásainak a tudatosítása a gyerekekben, megfelelő lehet? „Ez illúzió, mítosz” mondja Pöltl Ákos, az Ifjúságkutató Intézet családbiztonsági szakértője, a Kapcsolj ki! mozgalom alapítója.

„A fiatalemberek frontális lebenye (az agyunk homlokunknál elhelyezkedő része, a szerk.) 23–25 éves korra érik meg. Amikor azt várjuk egy gyerektől, hogy tudatosan ellenálljon a dopaminvonzásnak — amit ezek a készülékek és alkalmazások kiváltanak —, valójában olyasmit kérünk tőle, amire az idegrendszere egyáltalán nincs felkészülve. Az önfegyelem, a tervezés és szervezés, a morális döntéshozatal és a problémamegoldó gondolkodásra való képesség még nincsenek teljesen kifejlődve nála.

Ezért önkontrollt várni tőle egy erősen addiktív eszközzel szemben, egyszerűen képtelenség.

Még egy kifejlett idegrendszerű szülőt is „beszippanthat” egy jól megtervezett, addiktív platform, amelyeknek tudatosan befolyásoló, manipulációs tervezése pontosan arra épít, hogy beszippantsa a felhasználót. A platformok üzleti modellje ugyanis azt célozza, hogy a lehető legtöbb embert a lehető leghosszabb ideig ott tartsanak a felületükön, mert ez hozza a bevételt. Ennek még felnőttként is nehéz ellenállni, gyerekként, fiatalként meg különösen, hiszen nincs még meg hozzá a szükséges önkontroll.”

Egy amerikai felmérés azt vizsgálta, hogy egy átlagos mai 19 éves fiatal, ha kilencvenéves koráig él, akkor a jelen tendenciái alapján mivel mennyi időt tölt el élete során. A kutatás szerint 24 évet tölt alvással, tíz évet tanulással és munkával, másfél évet utazással, három évet főzéssel és étkezéssel, ugyanennyit házimunkával és vásárlással.

Emellett 2,3 év megy el higiéniára és szépítkezésre. A legmegdöbbentőbb adat azonban, hogy a szabadidős tevékenységekre összesen közel 28 év jut, ebből pedig 26 évet tesz ki a képernyőidő. „Ez tragikus. Ezen változtatnunk kell!”

A szülők sem értik, mivel állnak szemben – így manipulálják a gyerekeket az appok

Mindkét szakértő egyetért, hogy a szülők nincsenek igazán tudatában, hogy a közösségi média esetében mivel is állnak szemben. „Sokan nincsenek tisztában a veszélyekkel, ezért óriási szükség van a tájékoztatásra, nagyon fontosnak tartom, hogy erről minél többet beszéljünk. Ma még nagyon kevés az olyan típusú kommunikáció, amely egyértelműen kimondja: vannak határok, amelyeket be kell tartani, amíg a személyiség megérik, és a fiatal képes lesz felelősen bánni ezekkel az eszközökkel.

A gyerekek érzelmi világa nincs felkészülve azokra az intenzív hatásokra, amelyek ezeken a platformokon érik őket

Ezt végül el tudtuk fogadtatni a dohányzással és az alkohollal kapcsolatban is – pedig sokáig ott sem volt egyszerű. Senki sem mondaná ma, hogy „kulturáltan együtt iszom a hét évessel” – ez egyszerűen elképzelhetetlen. Ugyanez igaz a digitális eszközökre is: a dopaminfüggőség valós jelenség, és a gyerekek érzelmi világa nincs felkészülve azokra az intenzív hatásokra, amelyek ezeken a platformokon érik őket. Ezt a szülőknek is látniuk kell”, fogalmaz Pécsi Rita.

„Magyarországon is az a helyzet, hogy a gyerekeknek már 10–11 éves korukban általában van valamilyen közösségi média-fiókjuk. Sokszor maga a szülő segít nekik ebben, ő engedélyezi, sőt gyakran ő nyitja meg a gyerek számára a fiókot. Pedig a ma érvényes 13 éves korhatár is messze túl alacsony”, mondja Pöltl Ákos. A közösségi médiára történő regisztrálás 13 éves korhatára nem tudományos alapon született, történelmileg alakult így.

Az Egyesült Államokban 1998-ban, tehát még bőven a közösségi média elburjánzása előtt, 13 éves kornál húzta meg az állam azt a határt, ami alatt nem lehet online adatot gyűjteni a fiatalkorúakról. (Az egész üzleti modell az adatgyűjtésen alapszik, ugyebár.) Mára már teljesen világossá vált, hogy a 13 éves agy még bőven éretlen a közösségi média-hatásra, az idejétmúlt szabályozás azonban még a helyén van.

Szülők, állam vagy techcégek – ki védi meg a gyerekeket?

Egyes államok lassan már kezdenek reagálni. Norvégia – amelyik nem EU tag – már tavaly döntést hozott arról, hogy szigorúan 15 éves korra emeli az adatgyűjtés alsó korhatárát. Görögország kormánya 2025 májusában elindította a Kids Wallet nevű állami alkalmazást, amelyet

a szülők használhatnak gyermekeik online tevékenységének felügyeletére, illetve korlátozására.

Ausztráliában más utat választottak. Törvényileg kötelezték a nagy tech cégeket, hogy hozzanak létre egy életkorellenőrző rendszert, amit év végéig el kell indítaniuk, ami kiszűri a 16 éves kor alatti felhasználókat. És hogyha valakit mégis beengednek 16 éves kor alatt, akkor személyenként 50 millió ausztrál dollár büntetésre számíthatnak. „Két alapvetően különböző megközelítést látunk. Az ausztrál modell egyértelműen a techcégek felelősségét helyezi előtérbe.

Európában – ahogyan a görög példa is mutatja – inkább a szülőkre helyezik a hangsúlyt az állami fejlesztésű alkalmazásokkal, mint például a Kids Wallet, amelyet nekik kell telepíteniük és hitelesíteniük. Ez a rendszer a népességnyilvántartással van kapcsolatban, és szabályozza, hogy mely szolgáltatásokhoz mely gyerekek férhetnek hozzá. Ez viszont több, egymásra mutató problémát vet fel.

Először is megnő a szülő felelőssége, akit rá kell bírni a telepítésre és hitelesítésre. Másodszor pedig rá kell venni a közösségi média cégeket, hogy elfogadják és használják az állami rendszert. Egyszóval sok még a bizonytalanság”, mondja Pöltl Ákos. Hogy Dánia melyik utat választja, a szigorúbb ausztrált vagy a lazább görögöt, azt még nem lehet tudni, de a tény, hogy egyáltalán léptek a kérdésben, már rendkívüli fontosságú. „

Egyénileg nehéz megküzdeni a helyzettel

A közösségi fellépés kulcsfontosságú. Egyéni szinten szinte lehetetlen megküzdeni a digitális függőséggel, és a közösségi média nyomásával, összefogással viszont komoly eredményeket lehet elérni. A tapasztalat azt mutatja, hogy ha egy gyereknek van egy kis közössége vagy akár csak egy barátja, aki hasonlóan gondolkodik, már az is hatalmas segítség.

Üdvözlendő, ha egy egész ország, település vagy iskola vállal szerepet ebben a folyamatban. A közösségi összefogás, szabályozás és döntések – mint amilyen például a mobiltelefon-használat iskolai korlátozása – hosszú távon minden szereplőnek megkönnyítik az életét”, összegez Pécsi Rita.

Kiemelt kép: Getty Images