Van, akinek az írás a lélegzetvétel. Szabó Magda ilyen alkotó volt – szavai ma is köztünk járnak, megérintenek, útmutatást adnak. Az immár harmadik alkalommal megrendezett Szabó Magda-nap nem csupán megidézte a 20. század egyik legnagyobb hatású magyar írónőjét, hanem megmutatta, mennyire élő és érvényes ma is az ő gondolkodása a női sorsról, a hitről és a szeretetről.

A program október 11-én a XII. kerületben, Szabó Magda egykori irodalmi otthonában valósult meg – abban a közegben, ahol az írónő az Újhold köréhez tartozó barátaival és írótársaival együtt formálta a magyar szellemi életet. Most, ezen az őszi délutánon, mintha valóban „hazatért” volna az írónő.

A nap szakmai szervezője, Juhász Anna irodalmár, a Nők Lapja kulturális nagykövete és a Nők Lapja Irodalmi Díj egyik zsűritagja így foglalta össze az esemény üzenetét:

„Szabó Magda életműve egyszerre női és egyetemes, személyes és irodalomtörténeti. Személye inspiráló mai napig, ereje mutatja, a legnehezebb időben is a tiszta szó és az őszinte emberi kapcsolat lehet a megfejtés a kérdéseinkre. Az ő világa nem zárult le: velünk él, tovább szól a mai olvasókhoz is.”

Átadták a Szabó Magda-díjat

A nap csúcspontján átadták a Szabó Magda-díjat, amelyet idén Bánfalvy Ágnes színművész és Háy János író kaptak meg. A díjat Tasi Géza, Szabó Magda jogörököse alapította 2023-ban, azzal a céllal, hogy olyan alkotókat ismerjenek el, akik az írónő örökségét új kontextusban, mai hangon viszik tovább.

„Ez a díj nekem azt jelenti, hogy egy pillanatra megáll a világ, és emlékezünk arra, aki ennek a díjnak a névadója. Mint annyiszor, most is erőt és hitet ad, hogy örömmel éljük meg a hétköznapokat” – mondta Bánfalvy Ágnes, aki az Abigél filmváltozatában is felejthetetlen alakítást nyújtott.

Bánfalvy Ágnes, aki az Abigél filmváltozatában felejthetetlen alakítást nyújtott.

Háy János szavai egyszerre voltak személyesek és mélyen emberiek: „Az ember néha azt hiszi, vannak örökéletű emberek – mondjuk az anyukája, vagy Szabó Magda. És meglepődik, hogy ők is halandók. De ami maradt, az megmaradt:

anyukám kéznyoma az arcomon, és Szabó Magda kéznyoma a magyar irodalmon.”

A délután felolvasószínházi előadással kezdődött: a színész-házaspár, Pindroch Csaba és Verebes Linda idézték meg az Szabó Magda és Szobotka Tibor szerelmi történetét naplók, versek, regényrészletek által – igazán személyes aspektusból. Szobotka Tibor nehéz gyermekkora, majd szerkesztői, írói élete épp annyira elénk tárult, mint Szabó Magda ókútja – „Hajdani házunk udvarán, közvetlenül ott, ahol az udvarba léptünk a kapubolt alól, számtalan apró kavics csillogott egy sarokban.

Ha esett, a csatornából alázúduló víz tisztára öblögette, meg-megmozgatta a fényes, kerek kövecskéket. Tilos volt játszanom velük, s ezt nehezen tudtam elviselni, mert szerettem minden kavicsot, minden pocsolyát…

Az udvar sarkában, ahol a kövecskék tarkállanak, kút volt valamikor, ókút, régen betemették már, ám az ókutak álnokok, a föld besüppedhet, megnyílhatik alattam, és akkor végem. Ha egy ókút berogy, behörpöli a rajta állót.”

A közönség ezt követően filmrészleteken és beszélgetéseken keresztül pillanthatott be az Abigél világába, ahol Bánfalvy Ágnes, Kovács István és Perla Erzsébet osztották meg személyes emlékeiket és gondolataikat.

Az est zárásaként Háy János és Wirth Imre irodalmi párbeszéde adott újabb réteget a nap üzenetéhez, zenével kísérve Juhász Gábor és Szalai Péter előadásában.

Egy nap, amikor az irodalom újra megtanított arra, amit Szabó Magda mindig tudott: hogy a szavak képesek gyógyítani, összekötni és otthont teremteni – mindannyiunkban.