Szülőként sokszor nehéz szót érteni a kamaszunkkal. De nem lehetetlen: néha elég egy-egy jól elhelyezett mondat.
  • A kamaszkor szülőnek és gyereknek is kihívás.
  • A csaták nem úszhatók meg, de nem kell lemondani a szép pillanatokról sem.
  • Néha csodát tesz egy jól időzített mondat is.

A kamaszkor az élet egyik legviharosabb időszaka – akár a gyerekek, akár a szülő szemszögéből nézzük. A tinédzser számára ez az identitáskeresés, a függetlenedés és az önbizalom építésének ideje, amelyet erőteljes hormonális változások, társas nyomás és a közösségi média összehasonlító világa kísér. A magyar 13–18 évesek közül minden harmadik fiatal számol be fokozott stresszről az iskolai elvárások miatt, és sokan érzik úgy, hogy nem értik meg őket a felnőttek sem.

A szülők oldaláról nézve a helyzet hasonlóan bonyolult: az addig nyitott, együttműködő gyerek hirtelen bezárkózik, lázadóvá vagy éppen teljesen elutasítóvá válik. A kommunikáció sokszor inkább csatának tűnik, mint párbeszédnek, és mindkét félben nő a feszültség.

Pedig a szülő szavai óriási jelentőségűek. Nem a hosszú monológok, hanem a rövid, hiteles mondatok azok, amelyek képesek biztonságot adni, erősíteni az önbizalmat, és jelezni: „itt vagyok neked, számíthatsz rám”. Összegyűjtöttünk tíz olyan mondatot, amik hidat jelenthetnek a generációs szakadék fölött.

Lássuk a mondatokat! Kattinst a tippekért a képre!

10 megerősítő mondat
10 megerősítő mondat
10 megerősítő mondat
10 megerősítő mondat
10 megerősítő mondat
11 fotó

Béküljünk meg

A kamaszkor törvényszerűen viharos: tele van vitákkal, félreértésekkel és olyan pillanatokkal, amikor a szülő és a gyerek más-más nyelvet beszél. De éppen ebben az időszakban van a legnagyobb szükségük arra, hogy érezzék: szeretik és meghallgatják őket.

Egy-két ilyen mondat – mellé egy apró, kedves gesztussal – valóban csodát tehet. Nem szünteti meg a nehézségeket, de segít abban, hogy a szülő és a kamasz egy csapat maradjon, még akkor is, amikor minden más széthullani látszik.

Kapcsolódó: 10 idegesítő, valójában egészséges tiniszokás

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó