A második világháború a történelem egyik legpusztítóbb időszaka volt, tele küzdelemmel, üldöztetéssel és mérhetetlen szenvedéssel. Ebben a zord világban próbált boldogulni Violette Szabo is. 

Rövid életútjának végén a gyász és a veszély állandó társai voltak. Új életet kezdeni már nem volt lehetősége: hősies pályafutása tragikus véget ért, miután a nácik fogságába esett, és fiatalon, mindössze 23 évesen életét vesztette. Az egykori parfümárus lány azon három női hős közé tartozik, akik a háború után posztumusz megkapták a legmagasabb brit polgári kitüntetések egyikét, a György-keresztet. De milyen út vezette őt idáig?

Korai évek

Violette Reine Elizabeth Bushell 1921-ben született Párizsban. Édesanyja francia, édesapja angol volt. Gyermekkorát Párizs és London között ingázva töltötte, így mindkét ország nyelvét tökéletesen beszélte, ami későbbi életében felbecsülhetetlen értékű készségnek bizonyult.

A kis Violette 11 éves volt, amikor családja végleg letelepedett a dél-londoni Stockwellben, ahol emlékét napjainkban egy kék emléktábla őrzi a Burnley Road 18. szám alatt. Gyermekéveinek nagy részét négy testvérével, valamint unokatestvéreivel töltötte, akik egytől-egyig fiúk voltak. Hogy képes legyen felvenni velük a versenyt, Violette mindenre kapható volt, amire általában a fiúk is: kerékpározott, atletizált, sőt, édesapja még fegyverrel lőni is megtanította.

Nyelvtudása, merészsége és kiváló sportteljesítménye miatt igen népszerű diáknak számított az iskolában. Mondhatni, kifejezetten boldog, élménydús gyerekkora volt. Édesapjával rajongásig szerették egymást, aki gyakran hangoztatta: az ő „aprócska, szépséges” kislánya a férfiaknál is erősebb.   

Egy mindent elsöprő szerelem

Violette 1939-ben egy brixtoni áruházban, a Le Bon Marche-ban dolgozott parfümárusként. Azonban nem elégedett meg ennyivel. Egy évvel később csatlakozott a női szárazföldi hadsereghez, majd egy londoni fegyvergyárban helyezkedett el.

A hadseregben töltött ideje alatt, 1940-ben egy Bastille-napi rendezvényen elegyedett szóba Étienne Szabóval, egy magyar származású, többszörösen kitüntetett idegenlégióssal. A két fiatal között azonnal érezhetővé vált az összhang, így a szerelem nem is váratott sokáig magára: néhány héttel később már az oltár előtt álltak.

Kapcsolódó: 5 kémnő – Churchill kedvenc ügynökétől a rabszolgából lett parancsnokig

Az újdonsült férj és feleség azonban nem élvezhették sokáig a házaséletet. Idejük nagy részét kénytelenek voltak külön tölteni Étienne munkája miatt, akit a nászút után azonnal harcolni küldtek az afrikai frontra. Mindössze három hónappal lányuk, Tania születése után a férfi 1942. október 24-én életét vesztette a Brit Nemzetközösség és a német-olasz csapatok között zajló, második el-alameini csata során.

Violette Szabo (fotó: PA Images via Getty Images)

A bosszú hajtotta előre 

Férje halála – aki soha nem láthatta közös lányukat –, mélységesen lesújtotta a mindössze 21 évesen megözvegyült édesanyát. Az Étienne elvesztése miatt érzett harag és fájdalom késztette arra, hogy igent mondjon a brit titkosszolgálat megkeresésére, akik nyelvtudása miatt figyeltek fel rá. 

Violette úgy gondolta, csak így veheti fel a harcot férje gyilkosaival.

Míg kislányára a nagyszülők vigyáztak, addig Violette 1943 júliusától intenzív kiképzéseken vett részt az Egyesült Királyságban. A skót felföld és Hampshire vidékein sajátította el azokat a készségeket, amelyek nélkülözhetetlenek voltak egy terepen dolgozó ügynök számára.

A fegyverekhez már korábban is értett, de elsajátította továbbá a harci járművek vezetését, a robbanószerek használatát, a rejtjelezést, a kódolást, a különféle menekülési technikákat és tájékozódási módszereket is. Az egyik legkeményebb modul a szökés és az ellenség kijátszásának gyakorlata volt, ami az ejtőernyős képzéssel is összefüggött – ez csak második nekifutásra sikerült, az első alkalommal Violette kificamította a bokáját. (Sérülése később meghatározó szerepet játszott a pályafutásában.)

Bár makacs természete miatt a kiképzők értékelései vegyesek voltak, társai körében mindenesetre népszerűnek számított. Férfiak és nők egyaránt szerették – beszámolók szerint humora, hangos nevetése és munkamorálja mindenkire átragadt, akivel egy légtérben tartózkodott. 

Az első bevetés

Violette első megbízása egy közel sem veszélymentes, felderítést célzó küldetés volt. 1944-ben a németek által megszállt Rouen és Dieppe környékén kezdett információkat gyűjteni, miután fény derült arra, hogy egységének francia kémhálózata – amely a Salesman fedőnevet viselte – veszélybe került, sőt, gyakorlatilag teljesen összeomlott a Gestapo nyomása alatt.

Bár rendkívül fájdalmas felismerés volt számára, hogy a Salesman-hálózat helyrehozhatatlanul sérült, jelentései mégis felbecsülhetetlen értékűnek bizonyultak: az áltata azonosított német fegyvergyárak pontos helyszínei jól jöttek a Brit Királyi Légierőnek.

Mielőtt rövid időre hazatért volna, tett egy gyors kitérőt Párizsban, hogy új ruhákat vásároljon kislányának. Mivel tudatában volt a veszélynek, első bevetése előtt megírta a végrendeletét, melyben minden ingóságát hozzátartozóra hagyta.

Végzetes megbízás

A második és egyben utolsó küldetésre alig több mint egy hónappal később került sor. Violette álnéven, egy régiségkereskedő özvegyének álcája alatt érkezett Limoges külvárosába azzal a paranccsal, hogy koordinálja az ellenállás akcióit, szabotázsműveleteit, megbénítva a német utánpótlást és kommunikációt, illetve újraszervezve a Salesman-hálózatot.

Június 10-én reggel Violette útnak indult, hogy felkutasson néhány összekötő tisztet. A normandiai partraszállás után a németek megtiltották, hogy a civilek autót vezessenek, ennek ellenére egy helyi ügynök, Jacques Dufour ragaszkodott hozzá, hogy bicikli helyett kocsival tegyék meg a 100 kilométeres út felét. Violette tisztában volt a veszéllyel, ezért kérte, hogy fegyver és lőszer is legyen az autóban.

Kapcsolódó: Férfinadrágban írtak történelmet a múlt hősnői

Mint kiderült, aggodalma közel sem volt alaptalan. Salon-la-Tour közelében német útakadályba ütköztek. Amikor rájöttek, hogy leleplezhetik őket, mindannyian kiugrottak az autóból és futásnak eredtek. Violette korábban sérült bokája menekülés közben újra kificamodott, és bár társa, Jacques Dufour segíteni próbált, Violette ragaszkodott hozzá, hogy nélküle meneküljön tovább.

Hogy fedezze menekülő társait, egy almafa mögé bújva nyitott tüzet a közeledő németekre. Végül, amikor kifogyott a lőszere, elfogták. A történtek pontos részletei vitatottak, annyi viszont biztos, hogy Limoges városába hurcolták, ahol az SS tartotta fogva. Ezt követően a fresnes-i börtönbe szállították, ahol a Gestapo brutális kínzásoknak vetette alá.

Tania Szabo nagyszüleivel a a Buckingham-palotában (Fotó: PA Images via Getty Images)

Miután a kínzások ellenére sem tört meg, és nem tudtak kiszedni belőle semmilyen információt, 1944. augusztus 8-án néhány másik, kiemelten fontos fogollyal együtt Németországba szállították. Több fogolytábort és börtönt érintve, végül augusztus 25-én érkeztek meg a ravensbrücki koncentrációs táborba, ahol a második világháború során több mint 92 000 embert gyilkoltak meg.

A borzalmas körülmények ellenére Violette állítólag egy pillanatra sem engedett a reményből – lehetőségeihez mérten tovább szervezte az ellenállást, merészsége és folyamatos szökési tervei pedig társaiban is tartották a lelket. Egy alkalommal például megtagadta, hogy női rabtársaival lőszert gyártsanak, és sikerült elérnie, hogy helyette krumplit ássanak ki a földből.

A csoportot október végén áthelyezték a königsbergi büntetőtáborba, ahol fát vágtak és árkokat ástak – puszta kézzel. Eközben meleg ruhákat, takarókat nem kaptak, az élelem pedig rendkívül szűkös volt. Sokan vagy megfagytak, vagy éhen haltak.  

A következő év januárjában Violette-et és két ügynöktársát újra Ravensbrückbe szállították, ahol megkínozták, megerőszakolták, majd magánzárkában csukták.

1945. február 5-én végül társaival együtt halálra ítélték.

A feljegyzések szerint letérdeltették, míg a másik két ügynököt – akik annyira legyengültek, hogy járni sem tudtak – hordágyon vitték ki a kivégzőhelyszínre, ahol fejbe lőtték őket. Violette ekkor mindössze 23 éves volt.

Violette Szabo öröksége

A legmagasabb brit polgári kitüntetések egyikét, a posztumusz György-keresztet Violette lánya, az ekkor alig 4 éves Tania Szabo vette át VI. György királytól a Buckingham-palotában.

Miután édesanyját megölték, még nagyon kicsi volt, így csak az utolsó, londoni találkozásukról maradt némi emléke. Felnőttként azonban úgy érezte, kötelessége életben tartani édesanyja örökségét, ezért hosszú kutatómunkába kezdett, hogy jobban megértse Violette történetét. Ennek eredményeként született meg a Young, Brave and Beautiful című könyve, melyben így fogalmaz édesanyja elvesztéséről:

„Az emberek gyakran kérdezik tőlem, hogy elhagyatottnak érzem-e magam. A ’40-es, ’50-es vagy ’60-as években ez sosem volt kérdés. De most már folyamatosan felteszik, mintha mindig mindenért neheztelnünk kellene. A válaszom tehát nem, és soha nem is gondoltam erre, míg a ’80-as években egy újságíró fel nem tette nekem a kérdést. Nem neheztelek édesanyámra a döntéséért. Hiszen ő nemcsak a hazájáért, hanem értem, apámért és a nagyszüleimért is harcolt.”

Ha tetszett a cikk, olvasd el egy féllábú kémnő, Virginia Hall történetét is

Kiemelt kép: Keystone/Getty Images/nőklapja.hu