könyvespolc

Így árulja el a könyvespolcod, hogy milyen típusú személyiség vagy

Más könyvespolcán szemmel kutakodni nagyon jó móka. Olyan dolgok is kiderülhetnek, melyekre nem is gondoltunk. 

Rengeteg dolog árulkodik a személyiségünkről az öltözettől kezdve a testtartáson át a szóhasználatig bezárólag; valamennyi gesztusunk, mondatunk egy pici szeletet mutat rólunk.

Halmozottan igaz ez a lakókörnyezetünkre, ahol minimálisra csökken a hibalehetőség. Hiszen amíg a külsővel trükközhetünk, addig az otthoni tér feketén-fehéren megmutatja, milyen emberek is vagyunk. Árulkodnak a színek, az anyagok, a bútorok elrendezése vagy a csecsebecsék száma.

A könyvespolc mint személyiségünk tükre

Legyen bár a nappali vagy a hálószoba éke, a könyvespolc pedig tapintható bizonyítéka mindannak, ami érdekel bennünket a világgal kapcsolatban. Akár katonás rendben sorakoznak rajta a klasszikusok, akár tornyokban állnak a színes borítójú bestsellerek, pszichológusok szerint az olvasási szokásaink és a könyvek rendszerezése (vagy épp annak hiánya) mélyen összefügg a személyiségünkkel.

Olvasósarkunk tehát jóval több puszta lakberendezési elemnél, egyfajta mentális térképnek is tekinthető.

A rajta sorakozó kötetek – legyenek régimódi klasszikusok, friss önismereti bestsellerek, vagy épp elolvasatlan sci-fi regények – mind a belső világunk darabkái. Szakértők szerint a könyvek rendszere, mennyisége, témája, sőt még a tárolásuk módja is meglepően pontos képet festhet rólunk. Lássuk kiről mit árul el a könyvespolca!

1. A rendszerező

Ez a típus szeret mindent kézben tartani, ezért a könyvespolca is szinte olyan, mint hatalmas, térbeli Excel-táblázat. Szereti az információt rendszerekbe rendezni, és az olvasást nem csak élvezetként, hanem tudásgyűjtésként éli meg.

Kapcsolódó: Könyvajánló: komplex regények a párkapcsolatok nehézségeiről

Erős önfegyelme kihat a környezetére is: lakása strukturált, a polcon műfaj, betűrend, méret vagy szín alapján vannak sorba állítva a könyvek. A rendszerező az olvasás terén is tudatos, célorientált, tanulás vezérelt. Nála nem fog egy lektűr hánykolódni két vaskos klasszikus között.

2. A szabad lélek

Ez a típus a rendetlenségben találja meg az ihletet. A könyvespolca nem egyszerűen olvasmányok gyűjtőhelye, hanem kreatív műalkotás is. Nem fél kilépni a komfortzónából, gyakran olvas egymástól távoli témákban, és hagyja, hogy az intuíció vezesse.

Mivel a szabad lélek személyiségében intuitív, impulzív, könnyen felül az érzelmi hullámvasútra. Valószínűleg a munkájában szabadúszó, művészlélek, aki nehezen viseli a korlátokat. A könyvespolca ennek megfelelően kaotikus: össze-vissza dőlő könyvek, egymáson és egymás mellett.

Spontán üt fel bármilyen kötetet attól függően, hogy épp milyen hangulatban van.

3. A rajongó

Akinek egyetlen szerző vagy műfaj uralj a polcát, az valószínűleg a rajongó típusba tartozik. Az illető szeret mélyre ásni, és az ismétlés számára nem unalmas, hanem biztonság. Esetében szó sincs csak úgy olvasásról, a rajongó kutat, analizál, rendszerez – és sokszor gyűjt is. A tematikus túlreprezentáltság a fókuszált, maximalista, elmélyülő személyiség ismérve, aki alaposan megfigyeli a részleteket és rögzíti is azokat az emlékezetében.

lakás könyvespolc

Használjuk tükörként a könyvespolcot, még az is lehet, hogy váratlan meglepetés fog minket érni (Fotó: Canva

4. A szivacs

Könnyű lesz kitalálni: a szivacs mindent be akar szívni. Olyan típus, akinek nem elég egy nézőpont, mert ő minden oldalról meg akarja érteni a világot. A könyvespolca inkább egy mini-könyvtár, amelyben mindenki találhat valamit.

Mivel a szivacs kíváncsi, nyitott, kísérletező, könyveinek is tükrözniük kell széles érdeklődését.

Nála mindenből található egy kicsi: gasztronómia, önfejlesztés, pszichológia, regények, polca a nyitottság és az örök tanulás szimbóluma.

5. A gyűjtő

A gyűjtő az, aki nem tud üres kézzel elmenni egy könyvesbolt mellett. Nála a könyvek tárgyak is: emlékek, utazások, érzések lenyomatai. A könyvespolca valójában egy időutazó kapszula, minden kötetnek története van.

Polca jellemzően tele van, régi és új kötetek együtt, de ott vannak a kedvencek – akár újraolvasásra –, az ajándékba kapott és a szuvenírként vett könyvek is egyaránt.

Kapcsolódó: Már nem tudunk igazán jól olvasni – Így tanulhatod meg újra!

6. A minimalista

A minimalista keveset, de csak jót olvas. A könyvek nála nem díszek, hanem kiválasztott gondolatok gyűjteményei. Ez a típus inkább ajándékoz vagy kölcsönad egy könyvet, minthogy halmozza azokat. A polca tükrözi azt, amit az életéről is elmondana: „Csak a lényeg marad.”

Polcán tehát kevés, ám annál gondosabban válogatott könyv lakozik, ami illeszkedik otthona letisztult dizájnjához. Hatékony, fókuszált személyiségként nagyon tudatosan választja ki, hogy melyik kötetre szánja az idejét.

7. A gyorsolvasó

Az elmélyült olvasóval ellentétben a gyorsolvasó mindig mozgásban van. Emiatt nem szereti a hosszadalmas regényeket vagy a mély filozófiát – neki az olvasás az eszköz, nem pedig a cél. Szereti, ha egy könyv gyorsan átad valamit: inspirációt, praktikus megoldást, innovatív ötletet.

Noha személyiségében türelmetlen típus, szereti a kihívásokat és a hatékony problémamegoldást, polcán rövidebb, praktikus könyvek találhatók, motivációs irodalom és jó néhány befejezetlen kötet.

Árulkodó a könyv előtti tárgy is

A fenti típusleírások természetesen nem szigorú kategóriák, hiszen olyat is láttunk már, hogy valakinél a felső kettő és az alsó két polc elrendezése nem mutat hasonlóságot. Kiindulópontként azonban nagyon is alkalmasak arra, ha kíváncsiak vagyunk a másik személyiségére, gondolkodására. Sokat mesélnek a polcon elhelyezett tárgyak is, hiszen valószínűleg nem véletlenül kerültek oda.

Könyvespolcot vizslatni azonban nem csupán vendégségben, hanem otthon is érdemes. Nézzük végig az egyes polcokat, hogy mennyire vannak összhangban a jelenlegi személyiségünkkel. Lehet, hogy valamelyik kötet már nem szolgál minket, egy másik viszont nagyon is hiányzik. Használjuk tükörként a könyvespolcot, még az is lehet, hogy váratlan meglepetés fog minket érni.

Kapcsolódó: Így fokozhatod az otthonod energiáit a könyvek segítségével

Kiemelt kép: Canva

Ajánlott videó