Hasonlóan ahhoz, ahogyan gyerekként éltük meg az iskolakezdést, ez az időszak felnőttként is kissé nyugtalanító lehet. Bár szeptember eleje hivatalosan nem a csillagászati ősz kezdete – és az időjárás sem erre hajaz –, sokan mégis szorongunk az ősz kezdetének gondolatától.
A vakáció könnyedségét felváltják a határidők, a gyerekek iskolai kötelezettségei, a saját kötelezettségeink, és úgy összességében az újrakezdések súlya – nagyjából olyan, mintha a szeptember egyfajta mini újév lenne. Adott esetben egyesek ilyenkor „előre szoronganak”, mert jól tudják, miféle munkahelyi, iskolai stresszhatásoknak lesznek kitéve december végéig.
Ezek az érzések olykor annyira hangsúlyosak lehetnek, hogy egyes szakértők őszi szorongásként kezdték emlegetni a jelenséget. Bár ez az állapot nem számít hivatalosan elismert diagnózisnak, mégis érdemes komolyan venni, hiszen tényleg van némi pszichológiai alapja, beleértve a rövidülő nappalok hatását a mentális egészségre, valamint az évszakok váltakozásával járó szezonális affektív zavarokat is.
Így légy úrrá az őszi szorongáson
A hangulatunk és az energiaszintünk nemcsak a nap folyamán, de évszakról évszakra változhat – azok, akik rendszerint feszülten köszöntik a nyár végét, jól tudják, milyen érzés ez. A tucat iskolai tanévnyitó, amin annak idején részt vettünk, arra kalibrálta a gondolatainkat, hogy a szeptembert az átmenetekkel és az új kezdetekkel társítsuk.
Kapcsolódó: Az őszi szorongás három legjellemzőbb oka
Egyesek számára ez az időszak új lehetőségekkel kecsegtet, míg mások kellemetlen, szorongató kihívásként értelmezik ugyanezt. Utóbbi csoportba tartozók számára lehet különösen jó hír, hogy a szezonális szorongás számos egyszerű módszerrel enyhíthető. Nem kell nagy dolgokra gondolni, sokszor a kisebb változások is eredményesek lehetnek.
Szeretnéd visszanyerni az irányítást a mindennapok felett? Mutatunk 4 bevált stratégiát, amelyek segíthetnek átvészelni a szeptemberi „újévet”:




Mikor kell segítséget kérni?
Ha azt tapasztalod, hogy a szorongással járó tünetek régóta fennállnak, és a szokásos eszközök, megküzdési stratégiák sem segítenek, a legjobb, ha szakember segítségét kéred. Árulkodó jel lehet, ha a szorongás már nemcsak átmeneti kellemetlenséget okoz, hanem tartósan befolyásolja a mindennapokat, beleértve az alvásminőséget, a teljesítményt, a koncentrációt vagy akár a társas kapcsolatokat is.
Segítséget kérni nem gyengeség, hanem egy tudatos lépés a mentális egészség felé.
A szorongás kezelhető, és minél hamarabb kapjuk meg a megfelelő támogatást, annál könnyebb lesz visszanyerni a hétköznapok egyensúlyát.
Kapcsolódó: Őszi túrázás – a természetes antidepresszáns
Kiemelt kép: Getty Images