Sokan észre sem vesszük, hogy ezek az olykor aprócskának tűnő tulajdonságok milyen helyzetekben mutatkoznak meg igazán, milyen erősen vannak jelen az életünkben, illetve miként hatnak ránk és másokra a mindennapi életben.
Azt már tudjuk, hogy a (főként indiai kultúrában elterjedt) születési szám elmélete szerint a hónap azon napja, amelyiken születtünk, egész életünkön át meghatározza, melyek a legfontosabb jellemvonásaink, és mik lehetnek azok az életfeladatok, amelyek a boldogulásunkat jelentik.
Hogy miért is népszerű gondolat bizonyos tulajdonságokat a születési idővel; nappal és hónappal összefüggésbe hozni, az főként az asztrológia és a horoszkópok hagyományában keresendő. Sőt, a pszichológia egyes irányzatai is hasonló véleményen vannak, kiemelve, hogy a születési hónap valóban hatással lehet bizonyos adottságokra.
Tehát az is számíthat, hogy milyen évszakban nevelkedtünk csecsemőként, vagy milyen külső ingerek értek a korai fejlődés szakaszában.
Hogy ebből mennyi lehet tudományosan is alátámasztott, és mi számít hit kérdésének, azon napestig lehetne vitatkozni. Egy azonban biztos: őseink számára az évszakok váltakozása egyfajta misztikus erőt képviselt – sok kultúrában vallották, hogy a csillagok és a természet rendje lenyomatot hagy a lelkünkben.
Téged mi jellemez?
Sokan manapság is szívesen azonosulnak a gondolattal, mely szerint születésünk ideje valamelyest a személyiségünkön is nyomot hagyhat. Míg egyesek csendes magabiztosságukkal vagy energikus hozzáállásukkal tűnnek ki, addig másokra egész egyszerűen nem lehet figyelni: karizmatikus kisugárzásuk azonnal magával ragad minden tekintetet, miközben a kisujjukat sem mozdítják ezért a figyelemért. Tényleg irigylésre méltó, nem igaz?
Szerencsére azonban senkinek sem lehet oka panaszra – mindannyian kaptunk valamit a születési hónapunktól, amit mások értékelnek bennünk, még ha mi magunk nem is mindig vesszük ezt észre.
Te melyik hónapban születtél? Lapozd fel a galériát, ha tudni szeretnéd, milyen irigylésre méltó személyiségvonások jellemezhetnek leginkább!




Ez is érdekelhet: A tudomány szerint ebben a hónapban lehet a legjobb megszületni
Kiemelt kép: Getty Images