- Mindannyian másként szeretünk, másra van szükségünk. Lehet, hogy most épp biztonságra, gyengédségre, játékosságra vagy szenvedélyre van szükségünk.
- Sokszor még magunk előtt is homályosak ezek a vágyak, mert nehéz megfogalmazni őket.
- Megmutatjuk, ki mire vágyik a születési hónapja alapján.
Vannak vágyak, amelyeket könnyedén kimond az ember. Például azt, hogy szeretjük, ha valaki figyelmes, őszinte, gondoskodó, humoros. De akadnak olyanok is, amiket inkább elrejtünk, mert kimondva talán túl soknak, furcsának tűnnek, és úgy érezzük, ha felszínre hozzuk, sebezhetőek leszünk. Persze titokban azt kívánjuk, bárcsak egyszer valaki meglepne egy váratlan gesztussal.
Ahogy változunk, a vágyaink is velünk alakulnak
A szerelemhez fűződő elképzeléseink nem kőbe vésett szabályok. Változnak, alakulnak, néha még minket is meglepnek. Van, aki a meghittség biztonságában érzi otthon magát, más a szenvedélyes kapcsolatokban találja meg önmagát. És előfordul, hogy egyszer csak azon kapjuk magunkat: valami egészen másra vágyunk, mint korábban. Lehet, hogy a születési hónapunk nem ad mindenre választ, de segíthet közelebb kerülni ahhoz, amit keresünk a másik emberben.
Január
A januárban születettek általában határozottak, kezdeményezők, és nem félnek kimondani, mit akarnak. A szerelmi kapcsolataikban is gyakran ők viszik a vezető szerepet. Tudják, mit keresnek, és nem riadnak vissza attól, hogy ezért tegyenek is. Mégis, sokan közülük vágynak arra, hogy egyszer valaki ugyanilyen egyértelműen akarja őket.
Február
A februári születésűek számára sokat jelent, ha egy kapcsolatban teljesen átadhatják magukat a másik félnek. Nem azért, mert nem elég önállóak, hanem mert bizalommal lenni valaki felé különleges élmény számukra.
Fontos nekik az érzelmi biztonság, de az is, hogy néha letehessék az irányítást.
Számukra az jelenti az igazi megnyugvást, ha a szerelmük szervez egy meghitt estét, amikor ők végre csak hátradőlhetnek, és élvezhetik a pillanatot.
Március
A márciusban születettek lendületesek, és hasonló energiát keresnek a párkapcsolataikban is. Nem riadnak vissza a spontaneitástól, sőt, kifejezetten élvezik, ha valaki fel tudja velük venni a ritmust. Legyen szó egy hajnali beszélgetésről, egy váratlan utazásról vagy egy heves vitáról, ami végül nevetésbe torkollik. Ha van benne dinamika, és mozgás, akkor érzik igazán, hogy él a kapcsolat.
Kapcsolódó: Számukra minden egyes nap Valentin-nap – Ők a legromantikusabb csillagjegyek
Április
Az áprilisban születettek sokszor csendben dolgozzák fel az érzéseiket, ezért számukra fontos, hogy olyan ember legyen mellettük, aki érzelmileg stabil és nyitott. Nem könnyen beszélnek arról, amit éreznek, de nagyra értékelik, ha a másik fél meg tudja fogalmazni, mi zajlik benne.
Május
A májusiak számára a kapcsolat alapja a barátság. Fontos, hogy jól érezzék magukat a másikkal egy egyszerű hétfő délutánon is. Ugyanakkor időnként szükségük van egy kis változatosságra. Elég egy spontán vacsora egy új helyen, egy új program. Nem a nagy gesztusokat keresik, hanem az apró meglepetéseket, amelyek megmutatják, hogy még mindig tudnak újat mutatni egymásnak.

A legtöbben legbelül arra vágyunk, hogy a társunk ne csak szeretőnk, hanem a legjobb barátunk is legyen (Fotó: Getty Images / andreswd)
Június
A júniusban születettek figyelmesek és nagyon szeretnek gondoskodni. Ugyanakkor gyakran érzik, hogy ez egyoldalúvá válik: ők a figyelmesebbek, a másik pedig egyszerűen csak örül.
Pedig milyen jó lenne, ha valaki végre őket is meglepné egy hétköznapi kedvességgel.
Július
A júliusiak érzékenyebbek, mint amilyennek mutatják magukat, és gyakran cipelik magukkal a múlt csalódásait. Sokszor vágyódnak valamire, ami egyszerű, könnyed, és nem túl komoly. Mint amikor két ember egy fesztiválon összenevet, és pár napig a felhők felett járnak.
Augusztus
Az augusztusban születettek szeretnek irányítani, de nem azért, mert uralkodni akarnak, egyszerűen csak jól érzik magukat, ha kézben tarthatják a dolgokat.
Ugyanakkor értékelik, ha a másik fél is jelen van, képes döntéseket hozni, és nem sodródik.
Például amikor megkérdezik, hova menjetek vacsorázni, és a válasz nem az, hogy „mindegy”, hanem egy konkrét ötlet, amit aztán ők örömmel megszerveznek.
Szeptember
A szeptemberben születettek gyakran próbálnak erősnek látszani, miközben belül törékenyek. Nem szeretik ezt hangoztatni, de remélik, hogy valaki egyszer észreveszi, és eszerint bánik majd velük.
Október
Az októberben születettekben él egyfajta mély romantikus várakozás, de ezt nem igazán szeretik kimutatni. Nem szeretnek keresni, és a társkereső oldalakon kattintgatni. Inkább abban hisznek, hogy a fontos dolgok előbb utóbb úgyis megtalálják őket.
November
A novemberi születésűek gyorsan átlátják a játszmákat, és nem kérnek belőlük. Számukra fontos, hogy a szerelem egyszerre legyen szellemi kihívás, játék, csipkelődés, vita, mindaddig, amíg ez egyensúlyban van. Olyan embert keresnek, akivel lehet komolyan beszélni és nevetni is. Valakit, aki nem ijed meg tőlük, és örömmel beszáll a csipkelődésükbe, miközben szikrázik köztük a levegő.
December
A december hónap szülöttjeiről gyakran azt gondolják, hogy nekik minden könnyen megy. Mintha sosem kéne keresniük senkit, mert mindig akad valaki, aki odavan értük.
És valóban: kívülről úgy tűnhet, hiszen sokat mosolyognak, magabiztosak, és körülöttük mindig történik valami.
De belül sokszor épp az hiányzik, hogy valaki ne csak jelen legyen az életükben, hanem tényleg meg akarja ismerni őket. Számukra fontos a fokozatosság, az apró, őszinte figyelmességek. Olyan szerelemre vágynak, ahol a partner odafigyel rájuk, és ezt meg is mutatja.
Kapcsolódó: A boldog párkapcsolathoz ezt a két dolgot kell elfogadnod
Kiemelt kép: Getty Images