Amikor egy szerettünk élete utolsó szakaszába lép, mindannyian azt szeretnénk, hogy biztonságban, méltósággal és szeretettel körülvéve élhessen. A valóság azonban sokszor más: az  idősgondozásban részt vevő dolgozók és a hozzátartozók is azt tapasztalják, hogy a merev szabályok, a bürokrácia és a „rendszer logikája” gyakran háttérbe szorítja az emberi figyelmet és törődést.

És ez nem csak Magyarországon van így, ahol közismerten rosszul működik a rendszer. Egy norvég férfi, Karl Erik Klingenberg először idős édesapja mellett élte meg mindezt. Később, amikor maga is gondozóként kezdett dolgozni, belülről is megtapasztalta, hogyan szorul háttérbe a józan ész és az emberség az idősgondozás mindennapjaiban.

Közelről látta az idősgondozás árnyoldalát

Innen nézve a skandináv szociális rendszer – az idősgondozást is beleértve – maga a zökkenőmentesen működő, empátiával és kedvességgel túlcsorduló paradicsom, ahol az emberi méltóság megőrzését semmi nem fenyegeti. Ám aki olvasott már kortárs skandináv irodalmat (akár krimit is), bizonyára tisztában van vele, hogy onnan, közelebbről nézve árnyalódik a kép.

Karin Smirnoff Jana Kippo-trilógiájában, ahol a főhős a házi betegápoló-szolgálatnál dolgozik, megjelenik az a probléma, amire Klingenberg vallomása is ráerősít. A rendszer csak akkor marad működőképes, ha szigorú idő- és térbeli kereteit megtartják. Ebben viszont nem marad helye az igazi törődésnek.

Klingenberg 92 éves édesapja a norvég gondozórendszer keretein belül élte élete utolsó hónapjait. A férfi közelről tapasztalta, milyen, amikor a józan mérlegelés, ítélőképesség és az emberi odafigyelés háttérbe szorul, és a bürokrácia kerül előtérbe. „Nem a szabályok tartanak életben, hanem az emberi gesztusok” – írja a Bergens Tidende véleménycikkében. 

A férfi korábban marketingesként dolgozott, majd nyugdíjasként maga is beállt helyettes munkatársnak az idősgondozásba. Így nemcsak hozzátartozóként, hanem a rendszert belülről figyelve is meg tudta állapítani, mennyire hiányzik a rugalmasság és az egyéni törődés a területről.

Idősebb korban kell a törődés (Fotó: Getty Images)

Amikor a rendszer gátolja az új ötleteket

Klingenberg írásában általános tapasztalataira támaszkodik, hangsúlyozva, hogy a gondozás minősége nagyban függ attól, hogy a gondozottaknak van-e olyan hozzátartozójuk, aki rendszeresen figyel, és maga is szól, ha bajt lát (ami egyben egyfajta „láthatósági előny” is).

Ugyanakkor különösen aggasztja, hogy akiket nem látogatnak rendszeresen, azok sokkal kiszolgáltatottabbá válhatnak.

Klingenberg szerint az egyik legnagyobb gond, hogy a dolgozók gyakran nem mernek felszólalni, vagy új, emberségesebb módszereket javasolni, mert a szabályok és a megtorlástól való félelem mindent elnyom. Ez nemcsak az időseknek ártalmas, de a dolgozóknak is frusztráló és kiégéshez vezet, ami a szociális munkások között igen gyakori.

Mit üzen nekünk a történet?

Bár a cikk Norvégiáról szól, a dilemmák ismerősek lehetnek bárhol: nálunk meg különösképpen. Az elöregedő európai társadalmakban egyre komolyabb gondokat okoz az idősgondozás, a szendvicsgeneráció hatalmas terhek alatt szenved, és egyelőre nem tűnik úgy, hogy a problémák valamilyen csoda folytán maguktól megoldódnának. Muszáj górcső alá venni és megválaszolni az alábbi kérdéseket:

• Hogyan őrizhetjük meg az idős emberek méltóságát?

• Hogyan teremthetünk olyan környezetet, ahol az emberi figyelem fontosabb, mint a szabályok?

• Miért fontos, hogy a gondozók is merjenek kreatívak és empatikusak lenni? Hogyan lehet motiválni őket mindebben?

• Hogyan lehet megakadályozni a gondozók gyors kiégését?

Mielőtt legyintenénk: nem, nem jelent vigaszt számunkra a tény, hogy a skandináv országokban sem működik zökkenőmentesen az idősgondozás. Nálunk nyilvánvalóan jóval súlyosabb panaszoktól szenved, kezdve az idősotthonok korlátozott férőhelyeitől egészen az egyes létesítmények csillagászati áráig.

Muszáj sürgetni, forszírozni a változást, a fejlődést, hiszen előbb-utóbb a saját bőrünkön tapasztalhatjuk meg, milyen az, ha nem emberként néznek ránk, csupán egy kipipálandó rubrikaként egy végtelen teendőlistában. És ezek nem túl fényes kilátások.