Ha a kép maga nem is valóságos, a jelenség mindenesetre nagyon is az. Az, hogy a hosszúszárnyú bálnák más állatokat mentenek meg az orkák (kardszárnyú delfinek) elől, évek óta kutatott jelenség a tudósok körében. Az ’50-es évek óta több mint 150 olyan esetet dokumentáltak, melyek során bálnák mentettek meg oroszlánfókákat, rozmárokat, delfineket, más bálnafajokat, sőt, még naphalakat is.  

A potenciális zsákmányállatokat hatalmas uszonyaikkal védték, elzárva az utat a ragadozók elől, míg azok teljesen ki nem hátráltak a helyzetből. Mindez pedig azért is érdekes, mert a bálnák ritkán vesznek részt megerőltető tevékenységekben, lévén, hogy az ilyen hatalmas lények számára különösen kockázatos lehet, ha túl sok energiát használnak fel. Akkor mégis hogyan lehet, hogy más, főként olyan állatok megmentésére sietnek, amelyek nem is a saját fajukhoz tartoznak?  

Az óceánok szuperhősei

Egy, a The Marine Mammal Science Podcastban adott interjúban dr. Robert Pitman tengeri ökológus kielemezte a jelenséget. Pitman szerint a kifejlett, felnőtt bálnák jól tudják, hogy hatalmas méretük és erejük miatt nincs mitől tartani, ha orkákkal találják szembe magukat. Látszólag lassan mozgó, szelíd óriások, szükség esetén viszont meglepően gyorsak és agresszívek is lehetnek – különösen, ha a borjaikat fenyegeti veszély.

Hosszúszárnyú bálna és borja (fotó: Getty Images)

A kardszárnyú delfinek kifinomult vadászok: amikor becserkészik a zsákmányt, hang nélkül mozognak. A támadás pillanatában viszont rendkívül hangos jelzésekkel kommunikálnak egymással. Az ekkor keletkező hirtelen zajrobbanás úgy hat a hosszúszárnyú bálnákra, mint egy vészjelzés, ami minél közelebbről szól, annál nagyobb veszélyt jelent a borjakra.

A bálnák ekkor pedig nemcsak védelmeznek, de alkalomadtán támadnak is, ami nagyon ritka jelenségnek számít

– többször is megfigyelték, hogy a fókák támadását követően nem egyszer üldözőbe vették a kardszárnyú delfineket.  

Egy hasonló esetet pár évvel ezelőtt kamerával is sikerült rögzíteni. Bertie Gregory és stábja az antarktiszi Adelaide-szigetnél vették videóra, amint két hosszúszárnyú bálna megpróbálta megakadályozni egy fóka elejtését. Bár a bálnák ebben az esetben nem jártak sikerrel, a szakértők szerint ugyanakkor biztos, hogy a zsákmányállat megóvása volt a cél.

Ösztön vagy együttérzés?

Pitman szerint könnyen lehet, hogy a bálnák közbeavatkozása nem feltétlenül tudatos. A szokatlan viselkedés hátterében sokkal inkább ösztönös, reflexszerű döntés állhat, ami alapvetően a saját utódok biztonságát szolgálja, nem törődve azzal, hogy egyébként ki fia-borját védelmezik. A lényeg, hogy ellehetetlenítsék és messzire űzzék az orkákat.

Azaz a hosszúszárnyú bálnák viselkedése egyfajta „biológiai programozás” eredménye lehet, tekintve, hogy borjaikra esetenként a kardszárnyú delfinek is prédaként tekintenek. Előfordulhat tehát, hogy minden orkák által kiadott hangra hasonlóképp reagálhatnak, függetlenül attól, hogy a ragadozók mire vadásznak éppen.

Korábbi tudományos kutatások eredményei ugyanakkor arra utalnak, hogy a bálnák agya képes komplex gondolatok és érzelmek feldolgozására, így azt sem lehet teljesen kizárni, hogy valóban együtt éreznek más állatokkal. „Ezek a tulajdonságok olyan fajokra jellemzőek, amelyek magasan fejlett általános intelligenciával rendelkeznek, és képesek empatikus válaszokat adni a környezetükben lévő történésekre” – mondta Lori Marino cetszakértő a National Geographic kérdésére.

Bár a hosszúszárnyú bálnák motivációja máig vitatott kérdés a tudósok körében, viselkedésük mindenesetre igazi unikumnak számít az állatvilágban – a bálnák védelmező fellépése az egyik legizgalmasabb fajok közötti interakció, amit valaha megfigyeltek a vadonban.

Ez is érdekelhet: Mészárszék az óceánban – Így pusztít még mindig a bálnavadászat

Kiemelt kép: Getty Images