Az augusztus a betakarítás ideje a természetben, ami a spirituális világban a szándékok és tettek eredményeinek learatását jelképezi – ezért is tekintenek rá számos kultúrában a hála hónapjaként.
Az év leglátványosabb csillaghullása, a Perseidák meteorraj ráadásul augusztusban tetőzik (a szemfülesek és a kitartó égboltkémlelők biztosan maradandó élményeket szereznek), amelyre egyfajta „égi üzenetként” is tekinthetünk az asztrológiában. Arról nem is beszélve, hogy a hónapban két karizmatikus csillagjegy, az Oroszlán és a Szűz váltják egymást.
Míg az Oroszlán energikus és kreatív energiákat képvisel, addig a Szűz a gyakorlatiasság, a rend és a befelé fordulás jegye –
e két ellentétes energia közelsége, illetve a nyárból őszbe való átmenet fordulópontot jelenthet más csillagjegyek életében is.
Sokan éreznek ilyenkor egyfajta „belső újévet”, hiszen a nyár és a vakáció lazaságát az iskolakezdés és a munkába való visszatérés váltja fel, ami sokaknál járhat melankolikus érzéssel (és ami valójában teljesen természetes).
Ilyenkor ösztönösen tervezünk, rendszerezünk, átértékelünk, és új szokásokat próbálunk kialakítani, hogy gördülékenyebben vághassunk bele az őszi mindennapokba – hasonlóan, mint januárban. Nyáron a figyelmünk kifelé irányul, az ősz közeledtével lassacskán azonban el is csendesedünk picit, ami nagyszerű alkalom lehet az önrefexióra is.
5 csillagjegy, aki változásokkal teli időszak elé néz augusztusban
Ez az időszak tehát nemcsak a természet, hanem a lélek ciklusaiban is fontos átmenetet képez. Öt csillagjegyet különösen érzékenyen fognak érinteni az augusztus erőteljes energiái, legyen szó nagyobb döntésekről; elengedésről vagy újrakezdésről.
Tudni szeretnéd, hogy kik ők, és mi vár rájuk a hónapban? Lapozd fel a galériát!




Kapcsolódó: 3 csillagjegy, aki nem az igazival házasodik, mert hajlamos kevesebbel is beérni
Kiemelt kép: Priscilla Du Preez/Unsplash