idős turista vidám ruhában

Ebből az országból érkeznek a legneveletlenebb turisták

Ideje lenne, hogy mindannyian megtanuljuk, hogy illik viselkedni vendégségben.

A turizmus hosszú ideig a nyitottság, a vendégszeretet és kulturális sokszínűség szimbóluma volt. Mára azonban fordulni látszik a kocka: a tömegturizmus a világ számos pontján egyre nagyobb gondot okoz. Egyre nehezebben kezelhető az emberáradat, és az is, hogy sokan úgy érzik, otthonuktól távol bármit megtehetnek. A helyiek nem tudnak pihenni, kikapcsolódni, sok a rongálás és a konfliktusok egyre kiélezettebbek. 

A világ legfelkapottabb úti céljai igyekeznek valahogy gátat szabni a negítv tendenciának. 

Velencében például 2024-ben napi belépődíjat vezettek be a sétálóturistáknak; Mallorcán hangszórótilalommal és éjszakai alkoholfogyasztási korlátozással próbálják fékezni a partizó tömeget, míg Japán több helyszínen egyszerűen elzárta a kilátást a turisták elől, hogy megvédje a helyiek nyugalmát.

Kellemetlen turisták

De mitől válik egy turista viselkedése zavaróvá? Attól, hogy hangos? Nem öltözik fel megfelelően? Nem törődik a helyi szabályokkal? Esetleg szelfibotot lóbálva ugrál a műemlékek körül? És vajon tényleg van olyan nemzet, amelynek tagjai gyakrabban viselkednek neveletlenül?

Nos úgy tűnik, van: több friss nemzetközi felmérés is az amerikai turistákat említi a „legneveletlenebb” utazók között.

A 2025-ös Upgraded Points kutatásban több mint 3 000 európai és amerikai állampolgárt kérdeztek meg a témában és az amerikai turisták kapták a legtöbb negatív értékelést. A válaszadók 36 %-a úgy nyilatkozott, hogy szerintük az amerikai turisták rosszabbul viselkednek, mint más nemzetek utazói. A leggyakoribb panaszok velük kapcsolatban, hogy

  • túl hangosak (70 %),
  • arrogánsak a helyiekkel szemben (27 %),
  • és nem mutatnak érdeklődést a helyi kultúra iránt (20 %).

Egy másik, a Radical Storage által végzett 2024-es felmérés szerint ráadásul az érintettek tudják is magukról, hogy nem megfelelő módon viselkednek idegenben. A megkérdezett amerikaiak 42,5 %-a elismerte, hogy követett el már valamilyen szabálysértést utazás közben. Több mint harmaduk műemlékeknél rendetlenkedett – például felmászott egy szoborra, vagy a tiltás ellenére hozzányúlt a kiállítási tárgyhoz. 

neveletlen-turistak-amerika

A Colosseum falának összefirkálása nem vall jómodorra (Fotó: X/Ansa, Getty Images)

Az utóbbi években több hír borzolta a kedélyeket azzal kapcsolatban, hogy turisták megrongálták történelmi helyszínek falait, szobrait vagy más látványosságokat. Köztük is felülreprezentáltak voltak az USA tagállamaiból érkező turisták. 

2023-ban egy amerikai turista a firenzei Uffizi Galéria egyik műtárgyának keretét törte el egy szelfi miatt. 2022-ben egy amerikai nő átmászott a Parthenón elkerített részére, és mezítláb táncolt a márványon – a jelenetet videóra vették, és a video kapcsán több ezer panasz érkezett a görög kulturális minisztériumhoz.

Ezek természetesen kirívó esetek – de mind azt mutatják, mennyire fontos lenne, hogy minden turista tudja: nemcsak magát, hanem hazája hírnevét is képviseli.

Ne általánosítsunk! 

Fontos azt is hangsúlyozni: ez nem jelenti azt, hogy az amerikai emberek általánosságban udvariatlanok lennének, sőt! A legtöbb ilyen statisztikát nagyban torzítják az arányok: mivel az Egyesült Államokból kel útra a világon az egyik legtöbb turista, természetesen a panaszok száma is magasabb velük kapcsolatban. Másfelől a kulturális különbségek – például a hangos beszéd, az erősebb önérvényesítés vagy az amerikai szervizkultúra elvárása – gyakran okoznak félreértéseket.

Nem csak ők

Ráadásul, noha az amerikaiak gyakran a célkeresztben vannak, más nemzetek szülöttei is tesznek rossz fát a tűzre. 

A brit turisták sörtúráival kapcsolatban például egyre több az aggály a spanyol és görög tengerparti üdülőhelyeken. A kínai turistáknál a hangosság és az Európában megszokotthoz képest szokott problémát okozni. A dolog odáig fajult, hogy nemrégiben maga a kínai kormány is kampányt indított a „civilizált utazásért”.

Az orosz turistákat több nyugati szálláshelyen durvasággal és követelőzéssel jellemezték, és mi se ússzuk meg: a Redditen az európai vendéglátósok a magyarokat, cseheket, spanyolokat, oroszokat, és izzraeliket ítélték a leghangosabb, garázdaságra hajlamos csoportnak.  

Nem a származás a lényeg

A nap végén úgy tűnik, minden ország adhat rossz turistát,  és minden országban élhetnek fantasztikus utazók is. A lényeg nem a származás, hanem a hozzáállás. Szerencsére egyre több helyen próbálják pozitív példákkal terelni az utazókat. Városok indítanak tájékoztató kampányokat arról, hogyan viselkedjünk felelősen, szálláshelyek kérik meg vendégeiket, hogy figyeljenek az éjszakai zajokra, a helyiek pedig egyre bátrabban tesznek észrevételeket a viselkedésről.

A turizmus lényege ugyanis éppen az, hogy megismerjünk másokat: nemcsak helyeket, de embereket, kultúrákat, szokásokat. És ebben az is benne van, hogy alkalmazkodunk, megtanulunk vendégként viselkedni. Nem mindenki tudja, hogy a templomban illik eltakarni a vállat, hogy egy dűlőút magánterület, vagy hogy a mosoly, a köszönés vagy a visszafogottság is része a kulturált jelenlétnek.

Tanuljuk mi is szorgosan!

Kapcsolódó: Derítsd ki, te vajon idegesítő turista vagy-e!

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó