A legtöbben már hallottak a Bátor Táborról. Tudjuk, hogy ez egy különleges hely, ahol súlyosan beteg gyerekek és családtagjaik újra megtapasztalhatják az önfeledt nevetés, a játék, az öröm és a közösség erejét. Ahol a gyógyító élményterápia nemcsak egy hangzatos kifejezés, hanem a mindennapok valósága. A Bátor Tábor az a hely, ahol nincsenek korlátok: csak lehetőségek, mosolyok és kis lépések, amik lelki gyógyulást indítanak el.
De nem csak táborozást biztosítanak: kifejlesztették a kórházi programjukat (amivel „a tábort a betegágy mellé viszik”, tehát olyan gyerekekkel is képesek foglalkozni, akik nem hagyhatják el a kórházi szoba falait), három évvel ezelőtt pedig a Suliprogram is megszületett, amellyel az iskolai beilleszkedést és a jól működő osztályközösségek építését segítik. Emellett Lélekmadár Tábort is szerveznek, amelyben olyan családoknak nyújtanak segítséget, akik betegség következtében, balesetben, vagy születése környékén vesztették el gyermeküket.
Azt viszont már sokkal kevesebben tudják, hogy ez az éves szinten 9-10 tábor, egyhetes és hosszú hétvégés, illetve a többi program, tehát ez az egész felemelő és rendkívül fontos kezdeményezés óriási erőfeszítést, rengeteg szervezést, sok-sok önkéntes kitartó munkáját és – nem utolsósorban – nagyon sok pénzt igényel. Sokba kerül egy-egy táborozó egyhetes élményterápiás programja, ha pedig egy beteg gyerek hét évnél fiatalabb, akkor az egész családot fogadják, így a költségek nagyon magasra rúgnak.
És ezt nem a családok fizetik.
A Bátor Tábor minden programja teljesen ingyenes a résztvevők számára – a szervezet minden költséget magára vállal.
A Bátor Tábor Alapítvány működése pedig teljes mértékben a támogatók összefogásán és elkötelezettségén múlik.
Egy új támogatásai forma: Bátor Rally a gyerekekért
2025 júniusában egy új támogatási lehetőség született, az első Bátor Rally, amelyet az AutoWallis és a Bátor Tábor együttműködése hívott életre. „Hiszünk abban, hogy a legnagyobb és legemlékezetesebb utakat közösen tesszük meg. Fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet arra, hogy az összefogásnak és a támogatásnak ezer formája lehet. Az AutoWallisszal közös kezdeményezésünk, a Bátor Rally is ezt példázza.
Az Alapítvány minden évben a nulláról kezdi adománygyűjtői munkáját,
és mindig keressük az új, izgalmas lehetőségeket, amelyekkel a támogatói közösségünknek is élményeket nyújthatunk – mondta el Simon Detti, a Bátor Tábor Alapítvány ügyvezető igazgatója. – A nap teljes bevétele a családi táboraink megvalósítását támogatja, amelyekben a súlyos betegséggel élő gyerekek testvérei, szülei is olyan lélekgyógyító élményeket szereznek, amelyek erőt adnak a küzdelemhez.”
Az egésznapos rendezvényhez céges támogatók és magánszemélyek is csatlakozhattak, másfél millió forintos támogatás felajánlásával lehetett „lecsapni” az AutoWallis által felajánlott, pérmiumkategóriás autókra.
A 27 autóval összesen végül 36 millió forint jött össze – ez már az az összeg, amit teljes egészében megkap és tetszés szerint felhasználhat a Bátor Tábor.
Egy kalandos nap a legbátrabbakért
Reggel 8 órakor találkoztunk a budapesti Helia Hotelben, hogy egy kellemes reggeli után, amely alatt Schoblocher Barbara és Jancsó Gábor (a Blahalouisiana két tagja) zenélt, meginduljunk a nagy útra. Schoblocher Barbi hatalmas ováció közepette indította el a mezőnyt, amelynek tagja volt Nyári Dia, Berki Krisztián, Schiffer Miklós, Talmácsi Gábor, Vágó Piros, D. Tóth Kriszta és Sváby András is.
A két újságíró csapat Mini Cooper kabrióval követte a mezőnyt, és ugyanazokat a feladatokat kaptuk, mint a támogatók. Az első állomásunk a Hungaroring Driving Center volt, ahol vezetéstechnikai feladatok teljesítésével lehetett pontokat szerezni. Ezután papír alapú itiner alapján kellett eltalálni a következő állomásig – sok évnyi autós navigációval való közlekedés után mondjuk úgy, hogy ez igazán agypezsdítő élmény volt.
Ilyen volt a Bátor Rally – Galéria:




Sorra következtek az állomások és feladatok, Nógrád megye olykor meredek és kis útjain haladt konvojunk, amelyhez elképesztő oldtimerek is csatlakoztak – jó volt látni, amikor a falvakon áthaladva a gyerekek boldogan integedtek a legkülönfélébb autóknak.
Végül ugyancsak hatalmas ováció mellett beértünk a célba, ami maga a hatvani Bátor Tábor volt.
Miután kicsit kifújtuk magunkat, és önkéntesekkel, illetve a tábor szervezőivel beszélgettünk, körbevezettek a táboron. Hogy a saját szemünkkel is meggyőződhessünk róla, hogy milyen elképesztő infrastruktúra várja az ide érkezőket. A támogatókat szuper vacsora várta, majd élményekkel a szívükben mindenki visszatért a fővárosba, és letettük az autókat a szálloda parkolójába.

A Bátor Rally első három helyezett csapata (és képviselői) – ezen a rallyn valójában mindenki győztesnek érezte magát (Fotó: Bátor Tábor)
Minden segítség számít
Az első Bátor Rally nagy siker volt, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Bátor Tábor továbbra is biztonságos, ingyenes és élménydús menedék lehessen azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. A rally évente ismétlődő hagyománnyá válhat – ha pedig így lesz, lehetőséget ad egy hosszú távon is elkötelezett, támogató közösség felépítésére, amely a Bátor Tábor Alapítvány fenntartható működésének alapjává válhat az elkövetkezendő években.
Te is segíthetsz! Sok kicsi sokra megy, ennek szellemében pedig sokféleképpen lehet támogatni a Bátor Tábort: egyszeri vagy rendszeres utalással, adónk 1%-ával, tárgyakkal, illetve önkéntes munkával. IDE kattinva tudod megismerni és tetszőleges formában támogatni a Bátor Tábort.
Kiemelt kép: autónk begördül a hatvani tábor célvonalába – Fotó: Horváth Zsolt/vezess.hu