A világ megértésében évezredek óta segítenek – vagy legalábbis próbálnak segíteni – az olyan jósok és látnokok, akik állításuk szerint jó előre képesek megmondani, mi fog történni körülöttünk.
Hogy hiszünk-e bennük vagy sem, egyéni ízlés kérdése, de vitathatatlan, hogy néha bizony ráhibáznak.
Volt már nekünk Nostradamusunk, aki négysoros verseiben egész évszázadokat próbált (néha hátborzongató pontossággal) előre megérteni. Aztán jött a vak bolgár asszony, Baba Vanga. Most pedig itt van egy új név: Ryo Tatsuki, japán mangaművész, akinek jóslatai miatt most tömegek mondják le utazásaikat.
Döbbenetes jövendölések
Ryo Tatsuki még 1996-ban, A jövő, amit láttam címmel jelentette meg könyvét, amelyben saját elmondása szerint álmait vetette papírra.
Igazán felkapottá az tette nevét, hogy előre megjósolta a 2011-es japán cunamit, ami több ezer ember életét követelte. Könyvében egészen pontosan azt írta:
„2011 márciusában katasztrófa fog történni Kelet-Japán valamely részén.”
Ha ez még nem lenne elég, ugyanebben a könyvében egy 2020-as, ismeretlen vírusról is írt, ami áprilisban tetőzik, majd egy évtized múlva újra visszatér – ezt ma már sokan a koronavírus-járvánnyal hozzák összefüggésbe.

Vajon bejön a jóslat? (Fotó: Getty Images)
Mi vár ránk a nyáron?
Tatsuki 1996-ban megjelent könyve 2021-ben új kiadást kapott, ebben szerepel az a bizonyos jóslat, ami most riadalmat keltett a turisták körében.
A jövendölés szerint 2025. július 5-én ismét katasztrófa fog történni: egy „ szakadék nyílik meg a tengerfenéken” Japán és a Fülöp-szigetek között, ami háromszor akkora hullámokat küld partra, mint amekkorák a Tohoku földrengés idején sújtották az országot.
A jóslatban szerepel „forrásban lévő tenger” is – ami sokak szerint egy víz alatti vulkánkitörésre és egy akár „mega-cunamira” utalhat.
Kapcsolódó: A tarot-kártyáról mit gondolsz?
Tömeges lemondások
A jóslat futótűzként terjedt a közösségi médiában, és úgy tűnik, sokan komolyan is veszik. Egy hongkongi utazási iroda ügyvezetője szerint a Japánba szóló foglalások a felére estek vissza, és a tendencia folytatódik.
A jelentések szerint nemcsak Hongkongból és Kínából, hanem Thaiföldről és Vietnámból is sorra mondják le az utakat.
A Greater Bay Airlines május 12-től heti négy helyett három járatot indít Japánba, és ez az ütem októberig marad érvényben. A légitársaság szerint a jóslat körüli pánik is hozzájárult a kereslet visszaeséséhez. No meg Donald Trump vámháborús politikája – teszik hozzá a földhözragadtabb elemzők.
És, hogy mit mondunk mi? Ryo Tatsuki nem állítja magáról, hogy próféta. A kérdés inkább az, hogy az emberek hisznek-e álmaiban. Egy biztos: a turizmus már most reagál rájuk, és ha július 5-én valóban történik valami, akkor lehet, hogy a jövőkutatást újra kell majd értelmezni… Vagy legalábbis érdemes lesz figyelni, mit álmodik legközelebb a mangarajzoló.
Kapcsolódó: El se hinnéd, hogy a történelem során mi mindenből próbáltak jósolni!
Kiemelt kép: Getty Images