Kassai Etelka meseíró, mesemondó, leendő meseterapeuta, televíziós szakember, újságíró és szociálpedagógus területen dolgozó szakember, aki soha, semmilyen körülmények között nem adta fel. Akkor sem, amikor nevelőotthonba került, és összedőlt a világ körülötte. Akkor se, amikor egy nehéz válást követően kellett újjá építenie saját magát.

Hogyan találkoztál először a mesékkel?

Egy alföldi tanyára születtem, ahol nem volt víz, nem volt áram, petróleumlámpával világított édesanyám. A halvány fényre emlékszem, meg arra, hogy füstölt a lámpa, meg arra, hogy anyám mesélt nekünk. Mást nem is tudott volna tenni esténként. Ha le akart kötni minket, öt gyereket, mesét mondott, fejből.

Koromszagúak voltak azok a mesés esték, én mégis imádtam.

Hiszem, hogy ott szívtam magamba a mese szeretetét, meg ott tapasztaltam meg a mese lélekformáló, a valóságból kiragadó erejét. Ha anyám mesét mondott, a képzeletem messzire repített abból a füstös, zsúfolt kis szoba-konyhából. Tündérföldön jártam estéről estére.
Aztán egy nap véget ért ez a nyugalom.

Állami gondozásba vettek minket. Öten intézetbe kerültünk, a legkisebb testvérünket meg már a kórházból más család vitte haza, őt örökbe fogadták.

Ha azt mondom neked, hogy a mesék segítettek abban, hogy megőrizzem a lelkem épségét valamennyire, elhiszed? Úgy dőlt szét körülöttem, bennem minden, mint egy kártyavár. Csak négy éves voltam. Az akkor nyolc éves nővérem – akivel egy intézetbe, később ugyanahhoz a nevelő családhoz kerültünk – meg a mesék segítettek újra felépíteni magam.

Kassai Etelka

Ezért kezdtél el mesét írni?

Először csak meséltem. Közvetlenül azután, hogy intézetbe, aztán nevelőszülőkhöz kerültünk – akkor kezdtem el mesélni. A nővéremnek meg a mostohatestvéreimnek is én meséltem, pedig én voltam a legkisebb. Akkor még talán anyám meséit ismételtem, aztán szépen megérkeztek az új mesék is.

Cserfes kislány voltam, a faluban, ahova kerültünk, átjártam a szomszédokhoz is.

Szóval tartottam őket meg meséltem nekik. Szerették nagyon, cserébe sok szeretetet kaptam tőlük. A meséken keresztül fogadtak el.
Olvasni is korán, szintén olyan 4-5 éves koromban tanultam meg. Persze, hogy a mesék miatt, meg azért, mert a mostohabátyám egy évvel előbb ment iskolába,

ahogy otthon gyakorolta az olvasást, úgy lestem el a tudományát.

Meséket írok, amióta írni tudok. 6 éves korom óta írtam én mindent. Tündér meg állatmeséket. Kis versikéket manókról, virágokról. És rengeteg ép, egész családról szóló mesét írtam gyerekként. Ösztönösen tudtam: a mesék gyógyítanak.

Hogyan kísérték végig a mesék az életedet?

A mesék egy időre mindenféle történetté alakultak, befogadó üzemmódba kapcsoltam – olvastam én mindent, ami csak elém került. Másodikos voltam, amikor Gorkijtól elolvastam az Anya című könyvét. Nem értettem egy szót se belőle, de nyilván a címe alapján választottam a könyvtárból, mert, hát egy anyáról szólt. Borzalmasan nagy seb volt anyám, a szüleim elvesztése, a családom széthullása, kapkodtam fűhöz-fához.

De hát csak egy gyerek voltam.

A meséket azonban soha nem engedtem el teljesen. Olykor, amikor nagyon sajgott az élet, ha csaláncsípés volt a szívemen az, hogy nincs velem anyám, csak felütöttem egy mesekönyvet, és a mese, legyen bármilyen, tompítani tudta a fájdalmat. Igazából, ma is ugyanezt teszem. Amikor szomorú vagyok, megbántanak, valami nem jól alakul, mesét olvasok. Amikor magam alatt vagyok, ehhez a varázsmódszerhez folyamodom.

Kinyitok egy mesekönyvet, és mint egy gyógyírt, befogadom a mese üzenetét. Bármilyen furcsának is tűnhet, valahogy mindig ott nyílik ki a könyv, amilyen támogatásra éppen szükségem van.

Persze azért ennél tudatosabban is használom a mesék vigasztaló, gyógyító erejét, vettem részt egy meseterapeuta tanfolyamon is (Kecskés Karina egy korábbi interjúnkban mesélt a meseterápia erejéről – a szerk.). Pontosan azért, hogy célzottan tudjak magamnak és majd másoknak is segíteni.
Egyelőre a meseírás és a mesemondás van fókuszban – engedem, hogy a mesék láthatatlan ereje hasson arra, akinek mesélek, aki engem hallgat vagy az én meséim olvassa.

Amikor először olvastam tőled Mesemondólány voltál, ez változott?

Igen, kislánykorom óta mesélek, adott volt sokáig a Mesemondólány, mint meghatározás, de eltelt pár évtized. A Meseanyót még túlzásnak érzem, viszont nagyon sok tündértörténetet írok, így adta magát a Tündérkrónikás elnevezés.

Hogyan dolgozik egy meseíró? Vannak fix módszereid? Munkaidőt tartasz?

Néha tényleg úgy ébredek, hogy az agyamban, a lelkemben ott ücsörög egy-egy mese. Kapom. Nincs más dolgom, mint a gép elé ülök és begépelem a szavakat. Máskor, főleg, ha felkérésre írok mesét, akkor sok-sok beszélgetés után hagyom érni a hallottakat, és csak pár nap elteltével ülök géphez.

Varázslat ez is, a lelkem lefordítja mesenyelvre az információkat, kéréseket.

Néha, ha hosszabb műről van szó, készítek mesevázlatot. Nagy mesekönyvnél, mint most a gyógynövényes mesekönyvnél, meghatározom a könyv terjedelmét, fejezetcímeket adok, és sokat, nagyon sokat olvasok, ennél a könyvnél például ismerkedem a növények jellegzetességeivel. Színeket, formákat, illatokat gyűjtök, szagolgatok, morzsolgatom a növények leveleit, szimait, az egyik mesehős – a menta például – itt van előttem most az asztalon.

Tegnap pipacsnapot tartottam, barátkoztam a pipacsokkal. Figyelem a természetet, magamba fogadom a tulajdonságait.

A munkaidő azt jelenti, hogy amikor csak lehet írom a meséket. Annyi mesecsírácska, kis meserügy van bennem, alig győzöm leírni azokat. A mesemondás viszonylag egyszerűbb, általában tudják az emberek, hogy milyen mesét szeret a gyerek, vagy ők milyen mesét kérnek. Felkészülök, akár fejből mesélek, akár felolvasok.

Kassai Etelka meséi mindig varázslatosak, akkor is, ha könyvből olvas (Fotó: Kassai Etelka)

Milyen hatással vannak a mesék a gyerekekre?

Te mit gondolsz, miért kell a mese a gyerekeknek?

Számos kutatás azt bizonyítja, hogy életünkben való boldogulásunkat nem kizárólag az értelmi képességeink határozzák meg. Nem az lesz „sikeres”, aki jól tanul, aki jó eredményeket produkál tanulmányai során. Akkor tudunk önmagunkkal elégedetten, egészséges határhúzásokra képesen jól együttműködni másokkal,

ha képesek vagyunk felismerni, határozottan azonosítani saját és mások érzelmeit.

Akkor tudunk asszertív módon működni: konfliktusokat kezelni, segítséget kérni, és a vágyainkat késleltetni, ha belül rendben vagyunk.
Ennek az egészséges működésnek az alapozása a gyerekkor igen korai szakaszában megkezdődik, és az alapozásban kiemelkedő szerepe van a mesehallgatásnak.

A mese lelki táplálék: a belső erő egyik forrása

A megfelelő mese, a jó mese, a mesehallgatás vagy meseolvasás (hangsúlyozom, nem a kész képeket adó mesefilmek) szinte minden terület fejlődésére pozitív hatással bír. Fejleszti a kreativitást, erősíti a képzelőerőt, elősegíti az érzelmi intelligencia kibontakozását, és azokat a készségeket is fejleszti, amire majd az iskolában is szükség lesz. Ha sokat mesélünk a gyerekeknek, jobb eséllyel veszik majd az akadályokat.

Hiszen a mesehallgatás a koncentrációs képességet, a figyelmet, a társas kapcsolatokban való eligazodást is segíti. Az egészséges nyelvi fejlődésnek pedig alapköve a mese, ahogy a mondókák, versek, dalok is.

Pár évvel ezelőtt egy hipnoterapeuta képzésen is részt vettem, így bátran állíthatom: a mesehallgatás egyféle gyengéd, – nyugalmat, finom relaxálást kínáló – hipnózis a mesehallgató, a gyerekek számára is. Ellazít, olyan állapotot teremt, amelyben képessé válik a lélek a jó hatások befogadására.

De hangsúlyoznám: a mese akkor működik jól, ha nem akar direkt módon nevelni. Ha nem oktat ki.

Kifejezetten kontraproduktív az, ha a gyereket úgy akarjuk engedelmességre, rendre szoktatni, ha a mesét példabeszéddé változtatjuk… A gyerekek átlátnak a szitán és köszönik szépen, nem kérnek a direkt tanításokat megfogalmazó mesékből.

Miért fontos mesélni a felnőtteknek is?

A Covid alatt egy érdekes és rám nagy hatással bíró élményt kaptam. A közösségi oldalakon felajánlottam, hogy telefonon, vagy Messengeren mesét olvasok fel annak, aki kéri. Megdöbbentően sokan kerestek, alig győztem. Elsősorban gyerekekre gondoltam, de nem csak gyerekeknek kérték a meséket. Sokszor az egész család, az apuka is, anyuka is jelen volt a vonal túlsó felén.

Vagy csak egy-egy felnőtt. Szabadkoztak, de kérték a mesét.

Akkor tudatosodott bennem még jobban a saját gyerekkori tapasztalásom. Amikor kibillen sarkaiból a világ, kell a mese, és kell valaki, egy megnyugtató hang, amibe kapaszkodni lehet, ami biztonságot ígér akkor is, ha minden darabokra hullik körülöttünk.
Akkor vállaltam el egy magazinnál is, hogy saját mesefelvételekkel segítem, nyugtatom az olvasókat.

Kassai Etelka mindig szívesen mesél gyerkeknek, felnőtteknek egyaránt (Fotó: Kassai Etelka)

Egy könyv a második világháború idejéből

Egy másik élmény igen friss. Lomolás közben itthon, egy fedél nélküli, nagyon elhanyagolt mesekönyv akadt a kezembe. A Dante könyvkiadó adta ki 1943-ban. Andersen mesék vannak a könyvben. A belső oldalon kézzel írt szöveg: Magdusnak szeretettel 1944. IV. 2-án Anna nénitől.
1944 áprilisában. ez a dátum úgy szíven ütött.

Akkor már évek óta égett Európa, évek óta zajlott a második világháború, és ugyan Magyarországot 1944 júniusáig, Debrecen bombázásáig elkerülte a borzalom, a levegőben volt a háború rémülete. Azzal keltek, feküdtek az emberek.

És akkor valaki úgy dönt, hogy mesekönyvet ad ki. Nem fegyvert gyárt…. mesekönyvet nyomtat.

És valaki, valaki Anna nénije egy Magdus nevű kislánynak mesekönyvet ad ajándékba. A háború kellős közepén. Napokig ott volt bennem az a furcsa, megrendítő, mégis felemelő érzés. Mert az az Anna néni – akivel ki tudja, mi lett – úgy érezte, mesékkel tud örömet szerezni egy kislánynak.

Én is így éreztem volna, így is érzek. Mert a mese ajándék. Szórakozás, szórakoztatás. Vigasztalás gyerekkorban. Meditáció, gyengéd vigasz, gyógyítás felnőttkorban. Őserejű ringatás. Anya élmény. Az otthon melege. Ropogó tűz. Meleg takaró. Kucorgás. Bizalom. Biztonság. Bölcsesség. Tanulságok. Megkérdőjelezhetetlen értékek átadása, befogadása. Ősi szimbólum-nyelv elsajátítása. Emberlét.

Varázslat a fogantatástól az utolsó szívdobbanásig. Jár a felnőtteknek is.

És persze, a mese terápiás ereje lenyűgöző. Én tudatosan – ahogy mondtam már – még csak mostanában kezdtem el ezzel a területtel foglalkozni és szándékomban áll megszerezni azt a tudást, ami ehhez kell, de más szakemberek hatalmas tudással bírnak. Sokat köszönhetünk azoknak, akik erre tették fel az életüket, mint például Boldizsár Ildikó, aki nem csak mesekutató, de fantasztikus meseterapeuta is és a Metamorphoses Meseterápiás Módszer megalkotója.

Kiknek és miként írsz meséket?

Gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. Sok mesém szól a Balatonról, ezek jellemzően tündérmesék – dolgos lány, tündér, ördög is szerepel gyönyörű tavunk mellett a meséimben. Van közöttük mítoszmese, furfangos mese és olyan mese is, ahol az ember túljár az ördög eszén. Legfrissebb meséim között egyféle tündér-regék, izgalmas ritmusú meseversek is vannak. Fogalmam sincs, honnan jönnek, egyszer csak ott vannak a fejemben.

Persze a sárkányok is velem vannak, néha tüzet okádnak, néha meg átok törik és megjavulnak.

A legtöbb mesém a természet ihleti, illetve a gyerekekkel történő apró-cseprő történéseket szövöm varázsmesévé. Nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy a meséimen keresztül erősítsem a gyerekekben az elfogadást, a segítségnyújtás igényét. Sok-sok jó, aranyszívű szereplő van a meséimben.

Mivel a mese tényleg gyógyító, segítő erővel bír, olykor szándékosan építek erre történetet, írtam, gyakran írok féleleműző mesét.

Én aztán tudom, a gyerekek milyen sok mindentől félnek. Olyanoktól is, ami nekünk felnőtteknek eszünkbe se jut. Egértől, sötétségtől, akár a szekrény nyikorgó hangjától…

Felkérésekre is írok meséket, mesekönyvet is, most is egyszerre két nagy mesekönyv is ad feladatot.

 Az egyik környezetünk védelmével kapcsolatos, a másiknál pedig a gyógynövények erejét szövöm tündérmesékbe. És nem titok, egy tündérszótár is készülőben van.
Újabban nagyobb a hangsúly ugyan a kifejezetten kicsiknek szóló meséken. Ennek az az oka, hogy van hét unokám, a saját családomat is kényeztetném „Mamamesékkel”. Kis verseket is írok, csiki-versikéket, amik közös játékba csalogatja a szülőket és a gyerekeket.

Kapcsolódó: Mesemondó világutazó – interjú Berg Judittal

Milyen céljaid, vágyaid vannak a meseírással kapcsolatban?

25 évig dolgoztam (dolgozom most is) újságíróként, televíziós szerkesztőként. Mindkettőt szeretem, de a média messzire visz a családtól. Egy-egy nagyobb forgatásnál akár hetekig nem találkozom a gyerekeimmel, az unokáimmal, vagy csak egy-egy villámlátogatásra jut lehetőség. Egy olyan kalandos, mesebeli nehézségekkel teli gyerekkor után, amilyen nekem jutott, azt akarom, hogy része legyek a családom életének.

Ott legyek a hétköznapokban. Legyek elérhető, tudjanak hívni, hogy Mama mesélj.

De ugyanilyen fontosnak érzem azt is, hogy a hazai „meseboltban” jelen legyenek az én vigaszt, szép meseélményeket kínáló történeteim is. Hiszem, ha a mesehallgatás akár néhány percre is, de kiragadja a kicsiket a képernyők elől, az már jó. Főleg, ha a meseolvasást testi kontaktus, ölelés, simogatás, összebújás kíséri… Én ezt az utat választottam, nekem segített, tudom, hogy másoknak is segít.

Eddig hány könyved jelent meg és hányat tervezel?

Meséket felkérésekre körülbelül húsz éve írok, sok magazinban jelentek meg meséim, tévé képernyőjén is viszont láthattam a meséket egy-egy magazinműsorban. Van saját meseblogom, ott mindenki számára elérhetőek a meséim. Folyamatosan fejlesztem a Facebook oldallal együtt, töltöm fel az új meséket.

Két éve jelent meg az első mesekönyvem, egy felkérésre írtam azt, és egy gyönyörű történet egy papagáj és egy család közös életéről. Most egyszerre két mesekönyvön is dolgozom.

Minden mesével kapcsolatos feladat, minden mese gyógyít engem.

Hogy látod a meseírás jövőjét?

Mesékre mindig szükség volt és mindig szükség lesz. Az emberi kultúra meghatározó eleme a mese, a történetmesélés is. Nem tudom, mennyire hígulhat a piac, de én tiszta szívvel drukkolok, hogy egyre többen írjanak mesét, akár mindenki… mert az varázslat, szebbé teszi az emberi életet.

Kapcsolódó: Az esti mese szerepe a gyerekek fejlődésében Vekerdy Tamás szerint

Kiemelt kép: Kassai Etelka