Egy parfüm tökéletes ajándék lehet anyák napjára. Érdemes azonban néhány szempontot figyelembe venni, hogy jól süljön el a választás. Mutatunk néhány parfümöt (például Diana hercegné kedvenceit is), amelyek alapján elindulhatunk a felfedezőúton.

Az anyák napja a gyerekkoron túl is jelentőséggel bír, sőt, ekkor nyer igazi értelmet. A mindennapok sodrásában könnyen megfeledkezünk arról, hogy hálát adjunk azoknak, akiknek életünket köszönhetjük. Azt a sok áldozatot, türelmet és szeretetet, amit az anyai gondoskodás jelentett egykor, és ha szerencsések vagyunk, jelent még ma is.

Ez az ünnep lehetőséget ad arra, hogy realizáljuk mindezt, hogy megálljunk és kifejezzük a hálánkat, szeretetünket. Nemcsak az emlékekért, hanem a jelenlétért is – elvégre egy anya még akkor is támasz, amikor már rég nem vagyunk gyerekek, vagy ha sok-sok kilométerre él tőlünk.

Van, aki szavakkal, van aki gesztusokkal, és van, aki ajándékokkal kedveskedik ilyenkor – bármelyiket is választjuk, mi azt mondjuk, a gesztust soha ne hagyjuk ki a „buliból”, hiszen bármilyen utazásnál, ékszernél vagy éppen parfümnél többet ér egy anyának, ha azt látja, hogy a gyereke igenis szeretne vele időt tölteni.

Vegyünk parfümöt? De mégis hogyan?

Anyák napjára parfümöt vásárolni nagyszerű ötlet lehet, elvégre ez egy átgondolt megoldásnak tűnik, és igazi luxus ajándék, amely még személyes is. Mivel azonban a parfümökre vonatkozó preferenciák nagyon egyéniek, ráadásul a bőrünk kémiája is sokat számít az egészben, van néhány fontos dolog, amit figyelembe kell venni. Elsősorban az, hogy ha van egy kedvence, amit régóta, akkor leginkább abból vegyél neki egy új üveggel.

Valójában akkor lesz tökéletes az egész, ha kézen fogod édesanyád, és elviszed egy parfümériába, hogy ő maga tesztelgethesse az illatokat. Miután pedig megvan a tökéletes parfüm, térjetek el egy cukrászdába – kész is a délutáni program.

Elképesztően sokféle parfüm van, tudjuk, ezért most ahhoz nyújtunk egy kis fogódzót, hogy egyáltalán merre induljatok, miket szagoljatok meg.

Ha úgy érzed, nem fér bele a büdzsébe a tökéletes illat, csalhatsz is kicsit: keresd ki adott parfümöt a fragrantica.com oldalon, majd nézd meg, a parfümszakértők mely parfümöket találják ahhoz leginkább hasonlatosnak.

Parfümök, amelyek tökéletesek 50 év felett

Életkor alapján természetesen lehetetlen meghatározni, hogy kinek mi áll jól, csak annyira iránymutató tényező a parfümök világában, mint hogy vannak férfi és női illatok. Egyébként ez utóbbi is mesterséges szétválasztás, nem meglepő, hogy az uniszex parfümök újra virágkorukat élik. A parfümök világában nincsenek valódi szabályok, jöhetnek a könnyed illatok is, de az biztos, hogy az alábbi parfümök kifinomltságánál fogva azért tetszenek az idősebb korosztálynak is.

Legjobb parfümök 50 év felett

1. Givenchy Irrésistible EDP, most 40 880 Ft/80 ml (marionnaud.hu) 2. Yves Saint Laurent, Cinéma 54 620 Ft/90 ml (notino.hu) 3. Gucci Guilty EDT, most 21 560 Ft (marionnaud.hu) 4. Dior Joy Intense EDP, 43 620 Ft (notino.hu) 5. Shiseido Ginza EDP, most 23 180 Ft/30 ml (notino.hu) 6. Diptyque Orphéon, 59 800 Ft/75 ml (neroli.hu)

Kifinomult, elegáns klasszikusok

Aztán vannak a klasszikus parfümök, mint amilyen a Chanel No. 5, a Mugler Angel, a Dior Diorissimo, a Givenchy L’Interdit, de már ezt a címet vívta ki magának a Chloé EDP vagy éppen a Jo Malone ikonikus illata (ez egyébként Katalin hercegné egyik kedvence). Ezek azok a parfümök, amelyek gyakran megosztók (például a No. 5 vagy az Angel), de tagadhatatlanul a luxus érzetét társítjuk hozzájuk. Ha édesanyád kapható az ilyesmire, valószínűleg van is már kedvence ezek közül.

 

gazdagsag illat parfumok

1. Chanel No5, EDP, kb. 60 000 Ft/50 ml (parfümériák: Douglas, Marionnaud, Müller) 2. Jo Malone Orange Blossom, Eau De Cologne, kb. 60 000 Ft/100 ml (Douglas, Jo Malone bolt) 3. Givenchy L’Interdit, EDP, most 36 560 Ft/80 ml (marionnaud.hu) 4. Dior Diorissimo, EDT 35 890 Ft/50 ml (Notino) 5. Editions de Parfums Frederic Malle Portrait of a Lady EDP Uniszex Illat, 28 700 Ft / 10 ml (belodore.hu) 6. Chloé Signature Eau De Parfum, 44 450 Ft/100 ml (Notino) 7. Mugler Angel, EDP, 35 345 Ft/50 ml (Douglas) 8. Prada Infusion D’iris, EDP, 61 650 Ft/100 ml (notino.hu)

Diana hercegné ezeket szerette leginkább

Ha ihlet kell, érdemes a szívek királynőjének egykori kedvencei között is körbenézni. Diana hercegné kedvenc szépségápolási termékeinek mai verzióit egyébként egy korábbi cikkünkben már összeszedtük, akkor jártunk utána annak is, hogy melyek voltak kedvenc parfümjei. És hát mit is mondhatnánk… Pont, ahogy gondoltuk: semmi túlzás, semmi csíkhúzás, csak elegáns, kifinomult illatok némi csavarral. Lady Di nagyon szerette például a Nina Ricci L’air du Temps nevű klasszikusát, ennek az ára pedig elég baráti is.

1. Penghalion’s Bluebell EDT, 125 font/100 ml 2. Van Cleef & Arpel, First Perfume (az Eau De Toilette 100 ml-e kb. 40 000 Ft) 3. Houbigant Quelques Fleurs l’Original EDT, 33 980 Ft/50 ml (notino.hu) 4. Nina Ricci L’air du Temps EDP, most 23 390 Ft/30 ml (douglas.hu) 5. Guerlain Mitsouko EDP, most 40 790 Ft/75 ml (notino.hu)

Egyéb szépségápolási ajándékot is adhatunk anyák napjára, tényleg egy a lényeg: mindig tartsuk észben, mit szeret édesanyánk. Az is jó ötlet lehet, ha felfedező szettet vagy egy miniatűr ajándékcsomagot veszünk, amelyekben kis minták vannak kipróbálásra.

Ajándékötlet anyák napjára? Ajándékozz könyvet!

Kiemelt kép: Getty Images/nőklapja.hu