Szénakazal Givernyben, Reggel a Szajnán, Nyárfák napfényben: mindannyian ismerjük és rajongjuk őket, hiszen az impresszionista zseni, Claude Monet festményei. De míg Monet ezeket a témákat festette, 1865-ös születésű mostohalánya, majd később menye, Blanche Hoschedé-Monet is legalább ilyen jól örökítette meg őket a saját vásznán.

Tény, hogy Hoschedé-Monet mostohaapja válla mögül lesve tanult meg festeni, de aztán sokkal többé vált egy jellegtelen másolónál:

munkáit kiállította és eladta a párizsi kereskedőkön keresztül. Legjobb festményei olyan tehetséges művészt mutatnak, hogy az ember azon tűnődik, hogyan csúszhatott ki a történelem kezéből? Talán csak az volt a baj vele, hogy nőnek született? Vagy soha senki nem keresett tehetséget Monet árnyékában?

Blanche Hoschedé-Monet, aki mostohalányból lett Monet menye

A kis Blanche kalandos úton került Monet családjába. Monet kétszer nősült, és vér szerinti gyerekei is születtek. Második feleségével és második közös gyerekükkel 1878-ban Vétheuilbe, támogatójuk, Ernest Hoschede gazdag áruháztulajdonos házába költöztek. Hoschede ekkor  Belgiumba menekült anyagi problémái elől, Monet felesége pedig tüdőbajban 1879-ben elhunyt. Hoschede felesége, Alice azonban Monet-val maradt, és segített felnevelni a gyerekeket.

Miután Hoschede elhunyt, a két felnőtt házasságot kötött, így került Blanche Hoschede Monet családjába.

Felnőtt korában hozzáment Monet idősebb fiához, Jeanhoz. Nem sokkal ezután Jean és Alice is életüket vesztették. Blanche a családi házban maradt, és élete végéig gondozta Claude Monet-t meg a gyerekeket. Eközben pedig festett, nem is akárhogyan.

Claude Monet kertje és háza Blanche Hoschedé-Monet festményén (Fotó: Fine Art Images/Heritage Images/Getty Images)

Témái közös lakhelyük miatt gyakran ugyanazok voltak, mint Monet-é, mégis egyedül is megállták a helyüket. Olyannyira, hogy a Monet család otthonában, a normandiai Giverny falu közelében az egykori Musée Municipal de Vernon múzeum nevet változtatott, és most már Musée Blanche Hoschedé-Monet-nak hívják. Blanche legtöbb műve ott van kiállítva.

A két festő nem rivalizált egymással, Monet elismerte és tisztelte menye munkásságát.

A festő 1926-os halála után Blanche maradt a híres kert és az utódok gondozója, műveiből 1927-ben önálló kiállítást rendeztek a párizsi Galerie Bernheim-Jeune-ban. A kritikusok nagy érdeklődést mutattak, a Le Peuple újságírója úgy fogalmazott, hogy Blanche több, mint egy nagyszerű név örökösnője.

Blanche és Suzanne Hoschedé Claude Monet festményén (Fotó: Photo12/Universal Images Group via Getty Images)

Ennek ellenére Blanche Hoschedé-Monet neve továbbra is viszonylag ismeretlen, bár egyre nagyobb elismerést szerez a gyűjtők és a múzeumok körében, illetve idén kiállítást is rendeznek festményeiből az indianai The Sidney and Lois Eskenazi Museum of Art múzeumban.

Berthe Morisot, Manet sógornője

Szintén az impresszionista festők között tartják számon az 1841-es születésű Berthe Morisot-t is. Már azelőtt festészetet tanult és alkotott, hogy megismerkedett volna Édouard Manet testvérével, Eugène Manet-val és feleségül ment volna hozzá. A két festő jól kijött egymással, sőt gyakran hatással is voltak a másik műveire vagy modellt álltak egymásnak (Manet hat év alatt tizenegyszer festette meg sógornőjét).

Berthe Morisot művei egy olasz kiállításon (Fotó: Roberto Serra – Iguana Press/Getty Images))

Ennek ellenére két jól megkülönböztethető alkotóról beszélünk, akik közül az egyik világhírű, másikuknak pedig most kezdjük el megtanulni a nevét, hiszen alig tudta eladni egy-egy képét.

1890-ben Morisot panaszkodik is arról, mennyi küzdelem van amögött, hogy női művészként komolyan vegyék, és végre egyenrangú félként kezeljék.

Morisot pontosan tudta, hogy ő is van olyan értékes, mint egy férfi, de a társadalom, amiben élt, még merőben másként gondolkodott erről. Azt azért sikerült elérnie, hogy olaj- és akvarellfestményeivel az impresszionista csoport mindegyik kiállításán részt vegyen. Halála után vált még népszerűbbé, Après le déjeuner című festményét több, mint 10 millió dollárért adták el pár évvel ezelőtt.

Kapcsolódó: Újra kéne írni a művészettörténetet, benne a nőkkel 

Tintoretto lánya, Marietta Robusti

Az 1518-as születésű Jacopo Tintoretto (eredeti nevén Jacopo Robusti) nevét szintén mindenki ismeri. A velencei művész alapos anatómiai ismeretei mellett arról híres, hogy a reneszánsz festészet kiemelkedő képviselőjeként odáig fejlődött, hogy a barokk előfutára lett. Kezdetben ő is nehezen szerzett hírnevet, így felesége, a nemesi Vescovi családból származó Faustina hozományából éltek.

Két gyerekük született, akik szinte a festőműhelyben nőttek fel: Marietta és Domenico.

Az 1560-as születésű Mariettát hamar a kis Tintorettának kezdték becézni, mivel már kislányként is festett, sőt apjától amit csak lehetett, meg is tanult. Segédként testvére mellett fiúruhába öltözve ment apjával, lányként sehová be sem engedték volna, nemhogy elismerjék művészi tehetségét.

Marietta Robusti két festménye kiállítva (Fotó: by Roberto Serra – Iguana Press/Getty Images)

Így aztán felnőtt korára (annak ellenére, hogy legalább olyan tehetségesnek tartották, mint az apját) maximum apja aláírásával jegyzett festmények készítésében vehetett részt.

Önálló művei, portréi idővel azért felkeltették a figyelmet, Maximilian császár és II. Fülöp spanyol király is udvari festőként alkalmazta volna, de Tintoretto nem engedte el maga mellől lányát.

Így Marietta csak korai halála után vált népszerűvé: asszonyként 30 évesen belehalt a szülésbe. A gyászoló Tintoretto készítette el róla utolsó portréját, nem sokkal a halála után. Azt is tegyük hozzá, hogy a nagy festő munkájának ezután észrevehető hanyatlását a lánya elvesztése miatti gyászának tulajdonították, nem pedig annak, hogy Tintoretto elvesztette legügyesebb asszisztensét.

Sofonisba Anguissola, Michelangelo tanítványa

Egyelőre maradunk az 1500-as években, amelyben egy másik híres női művész is tevékenykedett. Anguissola 1532-ben született Cremonában, nemesi családba. Átfogó oktatásban részesült, azaz képzőművészetet is tanult, amiben olyan tehetségesnek bizonyult, hogy neme ellenére helyi festőknél végzett gyakornoki munkát.

Fiatal nőként Anguissola Rómába utazott, ahol megismerkedett a híres Michelangelóval, aki azonnal felismerte tehetségét, és tanítványává fogadta.

Az akkori szabályok azonban gúzsba kötötték Sofonisba kezét, szinte csak női portrékat festhetett, igaz, olyan egyedi stílusban, hogy később még Rubens is őt másolta. Miután megfestette Alba herceg portréját Milánóban, felkapták a nevét, és II. Fülöp spanyol király udvarába került a királyné udvari festőjének.

Sofonisba Anguissola egyik festménye a múzeumban (Fotó: Eduardo Parra/Europa Press via Getty Images)

Itt olyan hírnevet szerzett, hogy a királyné halála után Európa-szerte vették a műveit, sőt már hozzá szegődtek el művészek tanítványnak. Sofonisba Anguissola meglepően sokáig élt, 92 éves korában pedig nem más látogatta meg, mint sir Anthony van Dyck flamand festő, aki úgy nyilatkozott, hogy

az éles elméjű művésznőtől többet tanult a festészet igazi alapelveiről, mint bárki mástól.

Emellett Anguissola olyan női művészeknek adott bátorságot, mint Lavinia Fontana, Barbara Longhi, Fede Galizia és Artemisia Gentileschi.

Camille Claudel, Rodin szeretője

Ugorjunk az 1800-as évekbe, amelynek második felében világra jött Camille Claudel. A legtöbben csak annyit tudnak róla, hogy elmegyógyintézetben végezte, és Auguste Rodin szeretője volt. Ám az idők során egy sor korábban Rodinnak tulajdonított szoborról derült ki, hogy valójában Claudel művei. Camille bronzból és márványból alkotott, éppúgy, mint Rodin, akit a lány 19 évesen ismert meg Párizsban.

Miközben kialakult köztük a szerelmi viszony, mester-tanítványként dolgoztak tovább.

Édesanyja erősen ellenezte, hogy hölgyhöz cseppet sem méltóan lánya művészetekkel foglalkozzon, de ez nem jelentett akadályt, mert az apa, aki más művészektől tanácsot kérve már tudta, hogy lánya tehetséges, biztosította a megfelelő anyagi támogatást. Egészen korai haláláig. Camille anyja azonban, miután értesült a viszonyról, kitagadta és elküldte a családi háztól a lányát (az apa ekkor már nem élt), aki sosem élt Rodinnal, így lakhelye sem volt többé.

Camille Claudel egyik legismertebb, L’Age Mur nevű szobra (Fotó: Chesnot/Getty Images)

A viszony 1892-ben egy abortuszt követően véget ért, de Claudel így is megtalálta a helyét, és folytatta művészetét még úgy is, hogy gyakran hajléktalanként bolyongott az utcákon. Ennek ellenére művészetileg Rodin vetélytársává vált.

Szobraiból végre hiányzik a férfitekintet

A regényíró és művészeti kritikus Octave Mirbeau így jellemezte Claudelt: lázadás a természet ellen: egy női zseni. Ez a mondat jól mintázza az akkori felfogást és nőgyűlöletet. Claudel szobrain egyébként a tehetség mellett van még egy fontos jel.

Nála végre hiányzik valami, ami Rodin alkotásaiból nem: a férfitekintet.

Claudel nem félt a groteszktől, az öregedés, az erotika vagy saját abortusza ábrázolásától sem,

s ezért a kritikusok keményen elítélték, mondván nem nőhöz illő munkákat készít. 1905-ben aztán sok szobrát lerombolta, hosszú időre eltűnt, paranoia jeleit mutatta, skizofréniát diagnosztizáltak nála.

Családja nem engedte haza

Az örökségére pályázó család örömére Claudel elmegyógyintézetbe került, és anyja, illetve testvére annak ellenére tartotta ott, hogy az orvosok szerint nem volt szüksége állandó ápolói felügyeletre. Éveken át tartott a huzavona, az orvosok a családba integrálták volna a lányt, akit anyja egyszer sem látogatott és nem volt hajlandó befogadni,

míg máskor Claudel tényleg a paranoia jeleit mutatta.

Rodin barátja, Mathias Morhardt viszont, miután meglátogatta őt, azt állította, hogy a zseniális művésznek semmi baja, csak családja tartja szándékosan elzárva. Camille Claudel 1943. október 19-én halt meg, miután 30 évet élt a montfavet-i elmegyógyintézetben. Családja nem jelent meg a temetésén.

Jackson Pollock felesége, Lee Krasner

Jackson Pollock amerikai festőművész absztrakt expresszionizmusát mindannyian ismerjük, szívesen csorgatta, fröcskölte, kaparta a festéket a vászonra. Feleségéről, az 1908-as születésű Lee Krasnerről viszont alig hallottunk. Pedig ő is amerikai festő és képzőművész, aki elsősorban New Yorkban tevékenykedett,

ugyanúgy az absztrakt expresszionizmus világában.

Mivel már más korban élt, mint Camille Claudel, Krasner már művészetet tanulhatott. 1937-ben beiratkozott Hans Hofmann óráira, aminek hatására a kubizmust is integrálta festményeibe. Krasner számára a festés magát az életet jelentette, úgy érezte, a kettő nem elválasztható egymástól.

Csak férje halála után figyeltek rá

Ennek ellenére egy nagy férfi művész árnyékában élte az életét: 1942-ben találkozott Jackson Pollockkal a McMillan Galériában, majd összeházasodtak. Mindkettejüknek volt műterme, de a közönség Pollock festményeit repítette az egekbe. Krasner csak férje halála után kezdett kiteljesedni, festményei mellett kollázsokat és mozaikokat készített, de gyakran változtatta stílusát és témáit. 1956 nyarán elindította Earth Green sorozatát.

Mivel Pollock halála előtt kezdte el készíteni a művet, a kritikusok úgy gondolják, hogy ezek tükrözik a haragját, a bűntudatot, a fájdalmat és a veszteséget, amelyet az egyébként alkoholista és csélcsap Pollockkal kapcsolatban érzett.

Krasner egyre sikeresebbé vált, még úgy is, hogy 1963-ban aneurizmát állapítottak meg nála, ami miatt elesett és eltörte a jobb csuklóját. Emiatt gyógyulásáig a bal kezével kezdett festeni. Az 1960-as évek második felére végre a kritikusok elkezdték újraértékelni Krasner szerepét a New York-i iskolában, és olyan festőként számon tartani, aki nagy hatással volt Pollockra és Greenbergre.

Lee Kasner műveinek egy része (Fotó: Brill/ullstein bild via Getty Images)

Önálló kiállításokat szerveztek neki, és 1984-ben Robert Hughes kritikus az absztrakt expresszionizmus bátor anyjának nevezte. Krasner eddigre elhunyt, de munkáiból posztumusz retrospektív kiállítást rendeztek a New York-i Modern Művészeti Múzeumban.

Picasso szeretője, Dora Maar

Pablo Picassót és művészetét senkinek sem kell bemutatnunk, Dora Maart viszont igen. Henriette Theodora Markovitch néven született 1907-ben, de Dora Maar néven vált ismert francia fotóssá és festővé. Egyszerre volt úttörő szürrealista művész és antifasiszta aktivista. Picasso számos festményén szerepel, Maar azonban ezt mondta róluk:

„Minden rólam készült portréja hazugság. Mind Picassók. Egyik sem Dora Maar.”

Maar 1930 elején fotóstúdiót hozott létre Párizsban, ahol Pierre Kefer fotóssal főként reklámok és divatmagazinok fotózásán dolgoztak együtt. A stúdió divatot, reklámokat és aktokat mutatott be, és nagyon sikeres lett.

Maar azon kevés fotósok egyike volt, akik Man Ray és Salvador Dalí mellett szürrealista munkákat bemutató kiállításokon vettek részt Párizsban, New Yorkban és Londonban.

Végigfotózta a Guernica megfestését

Maar politikai aktivizmusa és fotóstílusa pedig látható hatással volt Picasso munkásságára a szerelmi kapcsolatuk idején. Gondoljunk csak a háborúellenes Guernica című festményre: Amar Singh, a londoni Amar Gallery kurátora szerint Maar befolyásolta Picassót, hogy megfesse a Guernicát, a művész korábban soha nem kezdett politikai festészetbe.

Emellett Maar bevezette Picassót a fényképezés rejtelmeibe, illetve a fotó és a grafika ötvözésének módszerébe is. Akkor ki volt kinek a múzsája?

Valószínűleg mindketten hatottak egymásra. 1936-ban ismerkedtek meg, a Les Deux Magots kávéházban. Kilenc éven át tartott a románc, ami rengeteg testi-lelki sérülést okozott Maarnak, többek között azért, mert Picasso rendszeresen és súlyosan verte, és közben nem szakította meg kapcsolatát Marie-Thérèse Walterrel, lánya, Maya édesanyjával sem. 1943-ban a viszony véget ért, bár még Maar játszotta Picasso híres színdarabjának főszerepét. Ezután évekig terápiára járt, hogy felgyógyuljon idegösszeomlásából, depressziójából, amit nyilván nem csak a színdarab okozott.

Picasso vett neki egy házat Ménerbesben, Vaucluse-ben, ahol Maar nyugdíjba vonult és egyedül élt.

A fotózással teljesen felhagyott, csak a festészetnek élt. A katolikus vallás felé fordult, megismerkedett Nicolas de Staël festővel, és absztrakt festményeket készített. Képei csak halála után kerültek a nyilvánosság elé. Bár többnyire Picasso szeretői között emlékeznek meg róla, voltak olyan kiállítások, amelyek önálló művészként mutatták be őt – teljes joggal.

Kapcsolódó: Ők voltak a leghíresebb múzsák

Kiemelt kép: A sakkjátszma című festmény Sofonisba Anguissola festőtől (Fotó: Ali Meyer/Corbis/VCG via Getty Images)