szakállátültetés divat

Egy férfi csak szakállal szép? Újra divat az átültetés

A szakáll, illetve a férfiak arcán növő szőr mindig is képviselt valamit: jelezte az illető státuszát, vallását, kifejezte politikai hovatartozását. Annyi (tév)eszmét kapcsolunk a szakállhoz, hogy nem csoda, ha a férfiak már a szakállátültetésre is vállalkoznak.

A tesztoszteronnak köszönhetően a férfiakon több szőr nő, olyan helyeken is, ahol a nőknek nem: bajszuk, szakálluk, akár a fél arcukat beszövő szőrzet alakulhat ki rajtuk. Vajon ez csak evolúciós maradék, ami idővel el fog tűnni? Vagy biológiai haszna fontosabb?

A szakáll ugyanis nemcsak védi az érzékeny nyaki részt (is), de melegít, óv a káros UV-sugárzástól, így valamiképp fiatalon is tartja a bőrt. Emellett, mivel a tesztoszteron hatására alakul ki serdülőkorban, ezért a férfiasság, a dominancia vagy akár az agresszió jele is lehet, hiszen a fejünkben ezeket a tulajdonságokat társítjuk a férfi nemi hormonhoz.

A szakáll csupa ellentmondás

A kutatások alapján egy szakállas férfi félelmetesebb, mint egy borotvált. Ennek azért persze ellentmond a katonaság körében kötelező sima arc, de épp ez a szép a szakállban: teljesen ellentmondásos. Elméletben, ahogy a hím oroszlán sörénye, úgy az emberek szakálla is vonzó a nőstények számára, hiszen azt üzeni, hogy egy már párosodásra életkorilag is kész példány áll előttük. Sőt amikor a nők tartós kapcsolatot keresnek, hajlamosabbak a szakállas férfiakat előnyben részesíteni. Legalábbis erre jutott 2013-ban két pszichológus, B. J. Dixon és R. C. Brooks egy ezirányú kutatásban.

Sőt, álítólag a szakállas férfiak megbízhatóbbak is.

Ugyanakkor számos nőt ismerünk, akit a hideg kilel a férfiak arcszőrzetétől, sőt az ápoltság alapkövetelményének tartják a borotválkozást.

A kutatások szerint az emberek a hosszabb és ápolt szakállú férfiakat érettebbnek és férfiasabbnak látják, viszont ma már el sem tudunk képzelni, hogy egy tolsztoji szakáll bárkinek is előnyt jelentene. Sőt az sem igaz, hogy a szakáll csak a magas tesztoszteronszintű férfiaknál alakul ki: egy 2021-es tanulmányban kimutatták, hogy nincs közvetlen kapcsolat a szakáll hossza, dússága és a férfi nemi hormon szintje között, mivel a gének is beleszólnak a folyamatba.

Szükség van szakállátültetésre?

A férfi arcszőrzet megítélése folyamatosan változik: egyszer divatba jön, máskor nem. 2010-ben például nagy szakáll-évet zártunk, Jason Statham, Idris Elba és David Beckham is szakállas lett. Egy időben a Take That háromnegyede is szakállas volt, máskor meg mindenki olyan arszőrzetet akart, mint amilyen Gerard Butlernek volt a 300 című filmben. Russel Crowe, Hugh Laurie, Jason Momoa vagy Bradley Cooper is elképzelhetetlen lenne szakáll nélkül. Egy felmérés szerint 2012-ről 2014-re 196 százalékkal nőtt a szakállbeültetések száma világszerte.

Nézegess szakállas hírességeket galáriánkban!

 

szakállátültetés divat
szakállátültetés divat
szakállátültetés divat
szakállátültetés divat
szakállátültetés divat
5 fotó

Az ilyen időkben azok a férfiak, akiknek maximum ritkás pamacsok nőnek az arcukon, erős irigységet éreznek, pláne akkor, ha kiderül, hogy az ő arcuknak kifejezetten jól állna a dúsabb arcszőrzet. Nekik nincs más lehetőségük, mint a szakállbeültetés. Ezt jellemzően a hajbeültetéssel foglalkozó klinikákon végzik el, az eljárás is nagyon hasonló.

A sebészek egy tű segítségével tüszőegységeket vesznek ki a fej hátsó részén lévő vastagabb hajszálak közül, majd az arc megfelelő pontjaiba ültetik őket. Az eljárás fájdalmas, hiszen több száz hajszál kerül át az arcra, és gyógyulási ideje is van a sebek miatt, de sokaknak megéri.

Az új divat veszélyei

Sajnos a növekvő kereslet meghozta azokat a zugklinikákat és képzetlen álorvosokat is, akik az eredeti ár töredékéért végzik el a beavatkozást, nem feltetélenül ügyelve a higiéniára vagy az esztétikumra. Ennek katasztrofális következményei lehetnek, így érdemes kizárólag olyan szakembert felkeresni a szakállátültetéshez, akinek hivatalos okmányai, weboldala és elégedett páciensei vannak.

Kapcsolódó: Na de mi van, ha egy nő állán jelennek meg a szőrszálak?

Kiemelt kép: Getty Images