Mindannyian várjuk már a húsvétot, az igazi, napsütésben eltöltött tavaszi ünnepet. E 3 csillagjegy számára ez az időszak különleges meglepetéseket rejteget.

A húsvét a legrégebbi és legjelentősebb keresztény ünnep, amely Jézus Krisztus halálból való feltámadására emlékezik. A húsvét azonban majdnem egybeesik a tavaszi napéjegyenlőséggel is, a tavasz érkezésével, annak ünneplésével. Az angol easter szó például az óangol eōstre, illetve a proto-germán austrōn szóból ered, amely szó szerint ragyogást jelent és azokra a szokásokra utal, amelyekkel a kereszténység megjelenése előtt a tavasz megérkezését ünnepelték.

A húsvét asztrológiai szempontból is fontos, hiszen a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtölte utáni első vasárnapra esik, a Gergely-naptári szabályok szerint, amelyek figyelembe veszik a Föld, a Nap és a Hold mozgását. A tavaszi napéjegyenlőség a tavaszt, a megújulást és az új kezdetek idejét jelzi. Ez a 3 csillagjegy kapja majd a legtöbb pozitív energiát ebben az időszakban.

1. Ikrek (május 22. – június 21.)

Már a vasárnapi teliholdnál elkezdődtek azok a folyamatok, amelyek az Ikrek csillagjegyűek számára igazán varázslatos meglepetéseket hoznak. Az elsődleges cél most a mi és az én közötti harmónia létrehozása. A csillagjegy tagjai hajlamosak maguk elé helyezni mindenki más igényét, és az ünnepre is a kifáradásig készülni.

Idén viszont a csillagok az önerő fejlesztését támogatják.

Ahhoz, hogy az Ikrek valóban segíthessenek másokat, először saját erejükre és jólétükre kell alapozniuk, azt kell megerősíteniük. Minden Ikrek kérdezze meg magától: túl sokat ad magából a béke megőrzése érdekében? Alaposan gondolkozzanak el ezen, és engedjék el azokat a terheket, amelyek már nem szolgálják őket. Foglalkozzanak a saját belső egyensúlyuk megerősítésével, és meglepően pozitív következményekre számíthatnak.

ezotéria csillagenergia horoszkóp

Ez a 3 csillagjegy igazán különleges húsvétra számíthat (Fotó: Getty Images)

2. Szűz (augusztus 24. – szeptember 22.)

A Szűz csillagjegyűeket nem kell sokat bátorítani, ha beszélni kell az érzéseikről. Most ehhez dupla energiát kapnak, azaz a tavaszi szünet nagyszerű alkalom lesz a nagy beszélgetésekre, a sorsfordító felismerésekre. Olyan dolgokat tudhatnak meg családjuk múltjából, amelyekre nem is számítottak, és amelyek megváltoztatják azt, ahogy eddig egy régi ellenségükre néztek.

Kapcsolódó: 3 csillagjegy, aki ha áprilisban bátor, nagy szerencse érheti

Ehhez bátor kérdéseket kell feltennünk és jól használni merész energiáikat, de úgy, hogy közben ne bántsanak meg másokat. Ha ez sikerült, még erősebbé válnak a családi kötelékek.

3. Skorpió (október 24. – november 22.)

A Skorpió csillagjegyűek energikusak és tettre készek lesznek idén húsvétkor. Ezt az energiát pedig érdemes kihasználni. Újult erővel követhetik céljaikat, vagy akár újakat is kereshetnek. Érdemes alaposan átgondolni, hol tart most az életük, elérték-e azt, amit szerettek volna, vagy más irányokba indulnának. Az újrakezdést és a régi tervek átdolgozását is siker koronázza majd.

Ez az az időszak, amikor bízhatnak az ösztöneikben, a szimatukban, és a magánéletükben egy olyan csavarral hozzák rendbe a dolgokat, amilyenre senki sem számított. Igazán eredményes, sikeres húsvéti időszak vár minden Skorpióra.

Kapcsolódó: Ennek a 3 csillagjegynek komoly küldetése van az életben

Kiemelt kép: Getty Images