A vedlés az állatoknál teljesen természetes folyamat. Bundájukat mindig az adott évszakhoz igazítják, emlékezve arra, hogy voltak idők, amikor még nem fűtött lakásokban, párnákon és kanapékon töltötték az idejüket.
A sarkvidéki állatok egy részénél színváltást is megfigyelhetünk, azaz amikor hó fedi a térséget, az állatok fehér rejtőszínű bundával büszkélkedhetnek, a nyári zöldesbarna állapothoz pedig szőrben is alkalmazkodnak. Így ügyesebben vadásznak és még ügyesebben kerülik el azt, hogy őket levadásszák.
Meddig tart a vedlés?
Ha nem a lakásban tartjuk az állatokat, a vedlés nem feltűnő folyamat: az állatok gyakrabban mosakodnak, vakaróznak, hemperegnek, sok faj fákhoz dörzsöli magát, így szabadul meg a fölösleges szőrszálaktól. Ezeket a madarak, mókusok hasznosítják újra.
A puha aljszőrök kiválóan bélelik és hőszigetelik a fészket is, amiben az utódok cseperednek.
Az emberi beavatkozás viszont mindent megváltoztatott. A felesleges szőr (és minden egyéb) immár a lakásban foglal helyet, sőt hegyekben áll, miközben kétségbeesetten próbálunk megszabadulni tőle. Ismerősöket kérdezgetünk, az ő állataiknál meddig tartott a vedlés, de jó hírek sajnos nem érkeznek. A vedlés ugyanis az alábbi tényezőktől függ:
- Az évszak
- Hőnek és fénynek való kitettség
- Szorongás és stressz
- Vemhesség
- Egészségügyi gondok
- Az állat szőrének hossza
Azaz egy ivartalanított, egészséges macska, aki nyugodt körülmények között él, a közeledő tavaszt és a hosszabb nappalokat megérezve mostanában kezdi hullajtani felesleges szőrszálait, a folyamat pedig nagyjából májusra fejeződik be. Azok a kutyák, akik többrétegű szőrzettel rendelkeznek, ennél tovább, vagy másként vedlenek.
A már szükségtelenné vált aljszőrzet csomókban türemkedik ki az erősebb szálú fedőszőrök alól.
De ez is fajtafüggő: a máltai, az uszkár vagy a yorkshire terrier alig vedlik, míg a bernáthegyik, a golden retrieverek, a német juhászkutyák, labradorok, huskyk levetett bundájából egy új állatot lehetne összerakni.

Vedlés idején akár ilyen mennyiségű állatszőr is lehet a lakásban (Kép: Getty Images)
A szőr elleni harc
A lakásban tartott kedvenceknek jellemzően szükségük van a segítségünkre a vedlés során. A kutyák általában megoldják, de a macskák a túl sok lenyalt szőrtől több szőrgombócot öklendezhetnek fel, gyakrabban hányhatnak. Kényelmetlenségeket okoz még a bunda csomósodása is, ami a hosszú szőrű macskákra jellemző: szőrük csomókba áll össze, főleg hastájékon, ezek pedig húzzák a bőrüket.
Kibogozásuk szinte lehetetlen, jellemzően szőrnyíróval tudunk tőlük megszabadulni.
Megelőzni viszont meg tudjuk őket, mégpedig úgy, hogy a macskát rászoktatjuk a napi fésülésre. A távozó szőrszálak így a kefében maradnak, nem lepik el a lakást, Cirmi bundája pedig nem áll össze amorf gombócokba. Ha már itt tartunk, a kutyáknak is jó szolgálatot teszünk a napi átkeféléssel (lehetőleg az udvaron), s ők még hálásak is lesznek érte. A macska jellemzően minden erejével ellenáll a fésülésnek, a hasához pedig soha ne érjünk megfelelő védőfelszerelés nélkül. Ha vad hadakozással szembesülünk, bízzuk inkább állatkozmetikusra a nyírást és a fésülést.
Mit tegyünk a lakással?
A vedlés során extra mennyiségű szőrre számíthatunk. Érdemes erre az időszakra letakarni a kanapékat, fontosabb bútorokat olyan sima anyagú huzattal, amin nem tapad meg a szőr. Ezeket könnyen tisztíthatjuk, cserélhetjük. Szerezzünk be egy állatszőr összeszedésére is alkalmas robotporszívót, vagy ha ezt nem engedhetjük meg, porszívózzunk naponta.
A kabátokról, táskákról, takarókból erre a célra kialakított kefékkel, hengerekkel, gumikesztyűvel, szösztelenítő hengerrel távolíthatjuk el a szőrt.
Vigyázzunk, mert a mosógépet akár tönkre is teheti, ha sokszor mossuk ki a szőrös holmikat: ezeket előbb le kell szőrtelenítenünk, és csak utána a gépbe rakni. A dobba helyezzünk szőrcsapdát, és rendszeresen indítsunk el egy ecetes üres programot. A szőnyegeket már most érdemes feltekerni és májusig egy állatmentes helyen tárolni, a fekete (vagy az állat bundájától eltérő színű) színű ruhadarabokkal egyetemben, talán így ússzuk meg a vedlést a legkevesebb munkával.
Kapcsolódó: Ha mégis elöl maradtak a szőnyegek, ez az 5 tipp segít eltávolítani belőlük az állatszőrt
Kiemelt kép: Getty Images