Lennon_McCartney_fiúk_dal

Közös dalt írtak a Lennon-McCartney duó fiai

Az ifjabb Lennon-McCartney páros jóvoltából csodaszép, lírai ballada született.
  • A Lennon-McCartney duó a világ leghíresebb szerzőpárosa.
  • John Lennon és Paul McCartney fiai szintén zenészek.
  • Sean és James most új, közös szerzeménnyel rukkolt elő. 

A történelem leghíresebb dalszerzőpárosa, a mára már fogalommá, sőt önálló branddé vált Lennon-McCartney újraéledt – igaz, ezúttal nem John és Paul, hanem a két poptörténeti ikon fiai, Sean és James rukkoltak ki egy a múltba révedő, andalító dallal. A gyerekkori emlékeket idéző szám, melynek Sean Lennon és James McCartney egyaránt dalszerzői és szövegírói, egy gyerekkori élményt ír le: a ballada főhőse egy észak-londoni parkban esik szerelembe.

James apja, Paul McCartney máris nagy rajongója az együttműködésnek. „Fiamnak, Jamesnek kijött egy új dala, a Primrose Hill, hallgassátok meg” – írta a Beatle Facebook-bejegyzésében, ahol posztjában úgy fogalmazott: tengernyi szeretet küld Sean Ono Lennonnak is, aki társszerzője a dalnak.

James McCartney

James McCartney, 1977-ben született Paul és Linda McCartney gyermekeként. Az ikon „szintén zenész” fia több szólóalbumot adott ki, az elsőt 2013-ban, amit 2016-ban követett egy újabb. A most megjelent kislemez kapcsán úgy fogalmazott: „Úgy érzem, most szépen be fognak indulni a dolgok és rettentően izgatott vagyok, hogy továbbra is megoszthassam veletek a zenémet”. A Primrose Hill az év elején megjelent Beautiful című szóló kislemezét követi. Korábban már írt közös dalokat az apjával, és olyan albumokon is játszott vele, mint az 1997-es, elismert Flaming Pie. Jamest többször kérdezték már arról, áldás-e vagy átok apja (zenei) árnyékában zenélni. „Nehéz felnőni a Beatleshez – mondta egy a Daily Mailnek adott, 2013-as interjújában. Még apának is nehéz volt felnőnie hozzá. Amikor a Wings-szel (McCartney saját rockegyüttese) turnézott, sokszor lehúzták őket. Én éppen azért kezdtem el álnéven zenélni, mert a radar alatt akartam kezdeni. Tanulnom kellett, meg kellett, hogy találjam a saját hangomat zenészként, és várnom kellett, amíg tele leszek jó dallamokkal, és míg eljön az idő, amikor én és a zeném is készen állunk. De már nem akarok tovább várni”– fogalmazott bő tíz évvel ezelőtt a zenész.

Ono Lennon

Ono Lennon is saját zenei karrierjét egyengeti, onnan kezdve, hogy édesanyja, Yoko Ono albumain már többször szerepelt. Később csatlakozott a Cibo Matto nevű alt-rock zenekarhoz, akik aztán – Ringo Starr fiával, Zak Starkeyval együtt – kísérték is őt 1998-as Into the Sun című debütáló albumán. Lennon ezután olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Albert Hammond Jr, a Soulfly, Mark Ronson és filmzenék mellett önálló zenei kiadványokat is megjelentetett.

A most kijött dal alatt csak úgy záporoznak az elismerő kommentek, és a rajongók nem csak a páros zeneszerzői tehetségét dicsérik. Azt is méltatják, hogy az ifjabb Lennon és McCartney külsejükben legalább annyira hasonlítanak apjukra, mint amennyire hangjuk is éppen úgy harmonizál egymással, mint az eredeti Lennon-McCartney páros esetében.

A Beatles örökké él

A Beatles körül eközben ma is mindig történik valami. Az utolsó (részben a mesterséges intelligencia segítségével készített) Beatles-dal, a Now & Then megjelenését – amely egyébként tavaly novemberben az Egyesült Királyság slágerlistáinak élére került – és a Gyűrűk ura-trilógiát is jegyző Peter Jackson rendezte háromrészes Get Back című dokumentumfilmet követően bejelentették az 1970-es Let It Be című film újramasterelt verziójának bemutatását is, amelyet májusban sugároz majd a Disney+. „Teljesen fel vagyok dobva, hogy a Let It Be-t restaurálták és végre újra kiadják, miután évtizedekig nem volt elérhető – mondta Jackson egy nyilatkozatban. Mindig is úgy gondoltam, hogy a Let It Be-re szükség van a Get Back történetének befejezéséhez”.

Mi pedig annak örülünk, hogy a Beatles sztorija még ennyi év után is tartogat meglepetéseket.

Kiemelt kép: James McCartney Facebook oldala