Február 2-án hajnalban elhunyt Vitézy László Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, érdemes és kiváló művész.

„Édesapám, Vitézy László Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező 83 éves korában ma hajnalban elhunyt” – írta fia, Vitézy Dávid, korábbi közlekedési államtitkár egy a közösségi oldalán február 2-án, péntek kora reggel elhelyezett bejegyzésben. 

A Mafab adatai szerint Vitézy László Balázs Béla-díjas magyar producer, forgatókönyvíró, filmrendező, valamint érdemes és kiváló művész Budapesten született, 1940-ben. A Budapest Filmstúdiónál és a Mafilmnél is dolgozott műszaki segédként, 1973-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán film- és televíziórendező szakon. Később a Balázs Béla Stúdióban dolgozott, ezután a Híradó- és Dokumentumfilmstúdió rövidfilmrendezője, később a Társulás Stúdió alapító játékfilmrendezője, 1988-ban pedig a Mozgókép Demokratikus Szakszervezet egyik alapítója lett.

Munkásságát számos díjjal elismerték, a Kossuth-díjat tavaly kapta meg Magyarország számára kivételesen értékes, és az egyetemes filmművészetet is gazdagító művészi pályafutása, a Budapesti Iskola ikonikus alakjaként a szocializmus tabutémáit szociografikus alaposságra építő kifinomult művészi igénnyel megjelenítő alkotásai, a magyar irodalom klasszikus műveit méltó módon adaptáló rendezései elismeréseként.

Kiemelt kép: Getty Images