Nem először látunk olyat, hogy egy dal szempillantás alatt válik világsikerré: a Gangnam Style után ott volt a Despacito – most pedig elérkezett a Planet of the Bass ideje!
Kyle Gordon humorista és Audrey Trullinger énekesnő-influencer 2023. július 28-án töltötte fel Minden eurodance dal a kilencvenes évekből című paródia előzetesét az internetre (lásd: alább), nagy meglepetésükre azonban a videó futótűzként kezdett el terjedni a TikTok-on, a Twitteren és az Instagramon egyaránt. Az óriási sikerre való tekintettel a teljes dal megjelenésének időpontját egy héttel előrébb is hozták (augusztus 22-ről augusztus 15-re), de a rövid előzetes klipet mindeközben már közel 100 millióan pörgették le a Twitteren, valamint több mint 7 millióan nézték meg a TikTok-on.
— Kyle Gordon (@kylegordon101) July 28, 2023
De mi lehet a Planet of the Bass titka?
Gordon alteregója, DJ Crazy Times egy európai DJ az ezredfordulóról – az ő szellemi terméke a Planet of the Bass, egy olyan, nem túl eredeti akkordmenetű dal, amiben a kilencvenes évek eurodance dalainak összes jellemzője összpontosul: egy gyönyörű nő a szerelemről és a békéről énekel (helytelen angolsággal), miközben társa, egy mély hangú férfi rapper válogatott módokon hergeli a hallgatóságot.
Ráadásul a dalhoz készült klipet a New York-i Oculus plázában forgatták, amely (szintén az imitált kor általános követelményeinek megfelelően) úgy néz ki, mint egy űrhajó belseje. De a szereplőkön látható jelmezek is tökéletesek: Trullinger platinaszőke, laza hullámokba sütött haja, az ezzel éles kontrasztot alkotó, mesterségesen bronzosított bőre, Gordon bordó parókája, bő szabású cargonadrágja és gyerek úszószemüvegre emlékeztető napszemüvege.
Mégis, a dal szövege az, ami igazán megragadja a posztkommunista eurodance lényegét: tele van az angolul nem beszélők által angolul írt dalokra jellemző homályos utalásokkal és közhelyekkel, mindezt pedig bájosan helytelen nyelvtannal prezentálja. A dal amellett, hogy egy igazi sláger, nosztalgiát ébreszt a zenetörténet egy rendkívüli korszaka iránt. Az eurodance zene, a maga transzszerű, táncolható ütemével és homályos, felemelő üzeneteivel a berlini fal leomlása utáni évtized egyik legmeghatározóbb műfaja volt. Ahogy Beate Peter, a német klubkultúra kutatója a Conversationben megfogalmazta:
ez az újfajta zene összekötötte a kelet- és nyugat-berlini fiatalokat,
mert „nem volt olyan kulturálisan vagy politikailag terhelt, mint a punk, amely a város két külön részében eltérő dolgokat jelentett. A fiatalok számára a tánc lett a módja annak, hogy szavak helyett a testükön keresztül kapcsolódjanak egymáshoz – és a berlini techno biztosította a fiatalok számára, hogy a társadalom részének érezhessék magukat oly módon, ahogyan a politika talán nem volt képes erre” – írja.
Gordon a Voxnak (ennél némileg egyszerűbben) azt nyilatkozta, hogy régóta közel áll a szívéhez az eurodance műfaja, mivel „mindig is olyan viccesnek és furcsának tűnt a sok amerikai rockkal és poppal szemben, ezek a műfajok ugyanis túlságosan komolyan vették magukat”.
Bárhogy is legyen, egyesek szerint jó esély van rá, hogy több évtizeddel társai után a Planet of the Bass is felkerülhet az Eiffel 65 Blue (Da Ba Dee), DJ Darude Sandstorm, vagy épp az Aqua, a La Bouche, a Vengaboys és A Touch of Class slágerei mellé az igazán kultikus eurodance-dalok listájára.
Kiemelt kép: Getty Images
