Madeleine McCann elhalványult fényképe egy templom hirdetőtábláján 2008. április 5-én a portugáliai Praia da Luzban. (Fotó: Jeff J Mitchell/Getty Images)

Megvan a DNS-teszt eredménye, kiderült, hogy a lengyel nő valóban Madeleine-e

Az elmúlt hetek bizonytalansága után végre tudjuk az igazat.

Ahogy már többször mi is beszámoltunk róla, egy fiatal lengyel nő, Julia Wendell Faustyna néhány hónappal ezelőtt elindított egy Instagram-oldalt, azt állítva, hogy ő lehet Madeleine McCann, a világ legismertebb eltűnt kislánya. Akkor arra kérte a nyilvánosságot, hogy segítsenek neki felvenni Madeleine szüleivel a kapcsolatot, hogy elvégeztethessék a DNS-tesztet, ami kétséget kizárólag bizonyítaná (vagy cáfolhatná) az állításait. A tesztet végül elvégezték, ennek érkezett meg most az eredménye.

A DNS-tesztek kimutatták, hogy Julia nem Madeleine McCann, hanem Lengyelországból származik, némi litván és román örökséggel. Dr. Fia Johansson magánnyomozó és médium, Julia szóvivője a RadarOnline-nak nyilatkozva elmondta: „Az eredmények alapján Julia teljesen, 100 százalékban Lengyelországból származik. Bár egy kis hányadban litván és orosz is, de a teszteredmények azt mutatják, hogy lengyel.” Ennek ellenére Dr. Johansson azt mondta, hogy Julia tette nem volt hiábavaló, és sokat segített Madeleine keresésében. „Julia legalább rávette a nyomozókat, hogy mozduljanak a McCann-ügyben, lehetővé tette, hogy történjenek dolgok.”

Miért gondolta Julia, hogy ő Madeleine McCann?

Julia március 27-én hétfőn jelent meg az Egyesült Államokban Dr. Phil talkshow-jában, és elmondta, hogy tavaly júniusban kezdte gyanítani, hogy ő Madeleine. Azt állította, hogy édesanyja mindig témát váltott, amikor felhozta a születésének körülményeit, és hogy a fényképeit és a születési anyakönyvi kivonatát soha nem mutatták meg neki. Emellett elmondta, hogy egy lengyelországi dokumentum, amely a gyermekkori egészségi állapotát követi nyomon, hat üres oldalt tartalmaz az elején.

Amint arról az LBC hírportál beszámolt, Dr. Phil végigbeszélte vele a fotókat, amelyeken Julia szerint hasonlóságok mutatkoznak Madeleine-hez, beleértve azt is, hogy az egyik fotón hasonlóan nevet, mint az eltűnt lány. Rákérdezett a szüleinél minderre, akik azt állították, hogy ők a biológiai szülei, de Julia szerint az anyja nem akart bizonyítékot mutatni. „Amikor az egész helyzet előtt DNS-t kértem tőle, amikor néhány képet kértem tőle a terhességéről, néhány gyerekkori képet… visszautasította” – mondta Julia a talkshow-ban.

Amikor Dr. Phil rákérdezett, hogy miért nem küldött DNS-mintát a Met-nek, azt mondta, hogy megpróbált kapcsolatba lépni a rendőrséggel az Egyesült Királyságban, de nem kapott választ. Julia azt mondta, hogy sem a brit, sem a lengyel nagykövetségen nem hallgatták meg, ezért az Instagramra váltott, hogy állításait hangoztassa. Julia szülei korábban egy februárban tett nyilatkozatukban elismerték, hogy az egész helyzet lesújtotta őket. Kate és Gerry McCann még nem nyilatkozott hivatalosan az ügyben.

Kiemelt kép: Getty Images