Mi legyen? Próbáljunk a rossz hangulat ellen úgy védekezni, hogy folytatjuk a kanapén kuckózást? Nem valószínű, hogy ettől jobban érezzük majd magunkat. Egyrészt, mert jó eséllyel ugyanezt csináljuk bő ez hete, másrészt pedig mert elvileg új év, új élet. Olyan jó lenne valami új dologba vágni, vagy olyasmit csinálni, amitől tényleg frissnek érzi magát az ember. Ehhez hozunk most néhány tippet.
Sport, ami jól esik
Ne aggódj, nem arra biztatunk, hogy az év első napján már az edztőterem ajtaján zörgess. Egyrészt könnyen lehet, hogy zárva van, ha pedig kinyitnak, egymás sarkát tapossátok majd azokkal, akiknek újévi nekibuzdulásai rímelnek a tiédre. Inkább mozogj valamit csak az élvezetért! Menj el kirándulni akár egyedül is (ez remek alkalom arra, hogy kicsit összeszedd a gondolataid és felkészülj a következő hetekre), vagy húzz korcsolyacipőt és irány valamelyik közeli, jó esetben ingyenes korcsolyapálya. A csípős, de legalábbis hűvös időben mozogva nemcsak érzed majd, hogy élsz, de egészségesnek, tetterősnek is fogod érezni magad, érdemes kipróbálni.
Spa nap
Nemcsak azért, mert az átmulatott éjszaka nyomait egy bizonyos életkor után már nem olyan könnyű eltüntetni… Egyébként is minden okunk megvan rá, hogy az évre saját magunk kényeztetésével hangolódjunk. A spa fogalmát viszonylag tágan értelmezve manikűrözhetünk, arcmaszkot vagy hajpakolást tehetünk fel, vagy ha épp ahhoz van kedvünk, felpolcolt lábbal kortyolhatunk valamilyen finom gyógyteát: a lényeg, hogy frissen, üdén és egészségesebben induljon az új év.
Irány a mozi
Az idei év végén is számtalan szórakoztató, vagy épp elgondolkodtató film került a mozikba, de karácsony előtt sokszor az idő hiányzott a mozitáshoz, közben és utána pedig a kedv a kimozduláshoz. Egy klassz mozizás családdal, barátokkal kiváló indítása lehet az új évnek, és bár csak kikapcsolódsz, mégsem érzed majd úgy, hogy nem csináltál semmit.
Tarts brunchot
Jó, ha az ünnepek alatt végig a te reszortod volt a vendéglátás, ez lehet, hogy nem neked való program, máskülönben viszont szuper indítása lehet az új évnek egy délelőttől kora délutánig tartó buli, ahol a karácsonyi és újévi maradékoknak éppúgy helyük lehet, mint az alkalomra készült könnyebb salátáknak, tojásételeknek. Ahelyett, hogy csendben nyomasztanád magad azzal, mi mindent kell a következő évben elérned, beszéljétek át a barátokkal, családdal, hogy mi az, ami az előző évből érdemes átvinni a következőbe.
Pakolj egy kicsit
Tudom, extrém ötletnek tűnhet, hiszen akar a csuda már az év első napján ilyen nemszeretem feladattal kezdeni, de hidd el, csak beindulni lesz nehéz. Ha az év első napjából akár csak egy órát arra szánsz, hogy alaposan felporszívózz felmoss, egyrészt hihetetlenül jól érzed majd magad az új évre így felkészített otthonodban, másrészt megint csak megkapod a jóleső érzést: az új év első napján valami igazán hasznosat csináltál.
Kezdj egy naplót
Önismeretből sosem elég. Szerencsére ma már egyre többen látják be, hogy ahhoz, hogy a mindennapokban kiegyensúlyozottak, egészségesek lehessenek, muszáj, hogy jobban megismerjék saját igényeiket, vágyaikat és hogy rendszeresen reflektáljanak a bennük kavargó érzésekre. A naplóírás pontosan ezekkel az előnyökkel kecsegtet. Nincsenek szabályok, csak annyi, hogy kezdj el naplót vezetni, minden nap szánj egy fél órát arra, hogy papírra vetsz pár gondolatot arról, hogy vagy épp és merre tartasz. Az év első napja a szó szoros és átvitt értelmében is tiszta lap lehet.
Ajándékcserebere
Családon belül is vannak elhibázott, vagy kevesebb erőfeszítésről tanúskodó ajándékok, gyakran előfordulhat az is, hogy olyat kapunk, amink már van. A legtöbb, később feleslegesnek bizonyuló ajándék a céges karácsonyokról és hasonló helyekről érkezik. Nálunk otthon például alig van édesség, kivéve az évnek ezt a szakaszát, amikor is már nem is tudom honnan származó kisebb-nagyobb csomagolású desszetrek árasztják el a konyhát, és ekkor szaporodnak meg az ízlésünknek kevésbé megfelelő lakásdszek is. Viszont ami az egyik embernek felesleges, a másiknak még hasznos lehet, úgyhogy itt az ideje a házibörzének.
Nevezz be egy sporteseményre
Sokan vagyunk, akiket igazán motiválnak a célok. Ha az új évben fitneszcéljaid is vannak, szerezhetsz némi extra motivációt azzal, hogy az év első napján benevezel egy nyári vagy őszi futóversenyre. Futóedzéseid biztosan kereted adnak majd a heteknek, és remek érzés, ha egy ilyen inspiráló vállalással kezded az új évet.
Nevezz be egy kihívásba!
Az év első napján tele vagyunk lelkesedéssel, ez a lelkesedés pedig kiváló motivációt ad ahhoz, hogy valami belátható projektbe fogjunk. Január elsején a közösségi oldalakon böngészve számtalan izgalmas kihívást találsz, de magad is kiötölhetsz egyet. Érdemes apró lépéseket kitalálni: minden nap 10 perc jóga, vagy nem használni a liftet, esetleg 10 oldal elolvasása egy könyvből. Azt mondják, hogy amit 21 napig rendszeresen űzünk, rutinunkká válik: érdemes pár hétig ehhez tartani magunkat, és hát mikor is lenne jobb elkezdeni az ilyesmit, mint az év első napján. Nem érzed majd úgy, hogy elviselhetetlenül nagy feladatot vállaltál, de az év első napján aratott minidiadal sokat segít, hogy nagyobb terveidet is megvalósítsd.
Próbálj ki egy új szerencsehozó ételt!
A lencse persze alap, de érdemes körbenézned kicsit más népek háza táján. Mit esznek ilyenkor más országokban, melyek azok a fogások, amiktől az általunk is vágyott szépséges és boldogságot remélik? Inspirálód, főzőcskézz és töltsd vidáman a napot.
Kiemelt kép: Getty Images