Hazánkban, évente mintegy 8000 nőnél fedeznek fel mellrákot. Ez statisztikailag azt jelenti, hogy idén is minden nyolcadik nő szembesül a diagnózissal, és 2300 nő hal bele ebbe a betegségbe. Budapest egyik legpatinásabb szállodája most kampányt indít a tudatosság jegyében, és egészségtudatos teadélutánra várja az érdeklődőket.

Bár a lesújtó számok nem ezt mutatják, a mellrák jól kezelhető ráktípus: korai felfedezéssel 85% esély van a túlélésre, a fájdalommentes szűrővizsgálatok országszerte ingyenesen elérhetők és kiemelkedő jelentősége van az emlők rendszeres otthoni önvizsgálatának is. Idén is október a mellrák elleni küzdelem hónapja: a figyelemfelkeltő kampányoktól azt remélik a szervezők, hogy egyre több nő válik tudatossá a saját egészségét illetően. Ha az érintettek, hozzátartozók, nők egymás közt megosztják egymással tapasztalataikat, nehéz érzéseiket és sikertörténeteiket is, közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy a szűrővizsgálatokban ne a mumust, hanem egy hosszabb és egészséges élet lehetőségét lássuk. Beszéljünk róla!

Erre és a nők közötti kapcsolódásra sok kampány hívja fel a figyelmet – idén októberben a The Ritz-Carlton budapesti szállodája is úgy döntött, hogy komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy felfigyeljünk a betegségre és a megelőzésre. Fontosnak tartják, hogy minél nagyobb hangsúlyt fektessünk a szűrővizsgálatok jelentőségének tudatosítására. Kampányuk során

heti rendszerességgel jelentetnek meg izgalmas cikkeket (ezeket a hotel Instagram-oldalán követhetjük majd), amik segítenek még jobban elmélyedni a témában, a hónap végén pedig egy teadélután keretében izgalmas beszélgetésre várják az érdeklődőket a szálloda patinás épületében.

„A csapatunk többségében nőkből áll: munkatársak, barátok válnak így a statisztikai adatok élő példáivá. Számok helyett ismerős arcok mesélik el, hogy mennyire meghatározó tud lenni ez a betegség egy ember, egy nő életében” – mondja Molnár Dóra, a szálloda asszisztense és a Take Care programok felelős vezetője. A The Ritz-Carlton, Budapest ennek szellemében saját munkatársait választotta a kampány arcává – ebben 10 nő történetét ismerhetjük meg egy kamera lencséjén és persze interjúkon keresztül. Történeteik rávilágítanak arra, mennyire fontos a szűrővizsgálat, mely kevesebb időt vesz igénybe, mint egy kávé elfogyasztása.

Fotó: Ritz-Carlton, Budapest

Teadélután az életért

A Think Pink program során a The Ritz-Carlton, Budapest Kaffee Wien kávézója rózsaszínbe borul, így adva otthont a Think Pink talk délutánnak, ahol október 25-én, kedden, Bagi Renátával (a Dora Natura és az Anja nevű márkák társalapítója, ráktúlélő) és más vendégekkel beszélgetnek majd fontos témákról.

Legyünk tudatosabbak!

A KSH 2020 októberében publikált adatai azt mutatják, hogy a 35-64 év közötti nők közel 40 százaléka soha, vagy több, mint három éve járt utoljára emlőszűrésen.

Fontos kapcsolódni egymással, fontos kérdezni és kíváncsinak lenni. Főleg, ha egy ilyen betegségről van szó. Fontos, hogy beszéljünk erről és segítsük egymást. Ezért mondtam azonnal igent, ezért osztottam meg a történetemet. Tudom hogy nem vagyok egyedül, és szeretettel várok mindenkit a Think Pink talk délutánunkon” – mondja Hirth-Pirgi Zsuzsanna a szálloda Sales & Marketing igazgatója.

A szálloda egész hónapban különleges pink koktéllal, kávéval és desszertekkel is várja a vendégeket. Női munkatársainak pedig fontos és izgalmas workshopokat szervez a hónap során, hogy még jobban megismerjék a lehetőségeiket, és hogy milyen szűrővizsgálatokon kell és tudnak részt venni. A fotósorozatot egy rózsaszín szemüveg köti össze, mely egyfajta reményt és összetartást szimbolizál. Rózsaszínben látni a világot, ami a feltétel nélküli szeretet, a női gondoskodás, összetartás és az együttérzés színe. Melegséget visz a mindennapokba és reményt ad.

Hirth-Pirgi Zsuzsanna a Szemes Optika rózsaszín szemüvegében (Fotó: The Ritz-Carlton, Budapest)

Hirth-Pirgi Zsuzsanna, a szálloda Sales & Marketing igazgatója egy mini interjúban mesélte el saját, a mellrákhoz kapcsolódó történetét.

Huszonkét évesen elvesztetted édesanyádat. Hogyan változtatta ez meg az életedet? 
Hatalmas sokk volt számomra. Éppen Amerikában töltöttem a szakmai gyakorlatomat, amikor a rossz hírrel felhívott az apukám. Sohasem fogom elfelejteni azt a pillanatot. Édesanyámmal közös álmunkat váltottam valóra, amikor Amerikába mentem gyakorlatra, ugyanis játszottunk a gondolattal, hogy odaköltözünk. A sors fintora, hogy halála miatt költöztem végül haza, hogy édesapámmal és testvéremmel újra egy országban élhessek, és így kihasználhassam a közös időt a családommal.

Szerinted egy ilyen élmény után megváltozik az ember élethez való kapcsolata?
Szerencsés voltam, mert volt egy csodálatos édesapám. Példaértékű volt, ahogy mutatta nekünk az utat előre. Együtt dolgoztuk fel családként anyukám távozását, ennek köszönhetően a pozitív életszemléletem továbbra is megmaradt. Sajnos apukámat is elvesztettem négy éve egy balesetben, de az útmutatása mindig velem van. Sok mindent szerettem volna még édesanyámtól tanulni. Meríteni a tudásából, a tehetségéből, többek közt a sütés-főzés területén, de nem volt rá alkalmam. Az anya-lánya kapcsolatot visszakaptam kislányom megszületésekor, csak egy másik szerepben. Sokat jelent ez nekem.

Mikor érezted édesanyád hiányát a legjobban? 
Talán az első gyerekem születésekor. Borzasztóan sokkoló volt, hogy már nincs édesanyám, hogy nem tudok tanácsot kérni. Hirtelen nagyon élesen tudatosodott bennem hogy már nincs itt, hogy megnyugtasson és irányt mutasson. 

Lehetséges gyászból erőt meríteni? 
A gyászt meg kell élni, az idő múlása enyhíti a fájdalmat. Sok kedves emlékem van, ami örökre velem marad, és bár a szüleim nem lehetnek velem, valahogy mégis mindig itt vannak. De néha visszakúszik a szomorúság, hisz oly sok mindent nem tudtam már megosztani az anyukámmal. 

Mennyire foglalkoztat a prevenció és te mit teszel az egészségedért? 
Minden évben szűrésen veszek részt. Egyszer sem hagytam ki, és nőtársaimat is erre próbálom sarkallni. Nincs ezen mint szépíteni, ez egy szörnyű betegség, és minél korábban fedezik fel, annál nagyobb az esélye annak, hogy teljesen fel tudunk gyógyulni belőle. 

Mit üzennél azoknak a nőknek és lányoknak, akik szintén elvesztették az édesanyjukat? 
Erre nincs egy univerzális megoldás, nem létezik egy csodamondat, ami segítene, hiszen mindenki másképp dolgozza fel a veszteséget. De fontos élni! Ne engedjük el az életet a bánat miatt! Használjuk inkább egyfajta mozgatórugónak. Inspiráljunk, ahogy engem inspiráltak a szüleim. 

Kiemelt kép: Getty Images