Ideje elköteleződni önmagunk felé! – Heti csillagenergiák (2022. 10. 10. – 2022. 10. 16.)

Kiss Fanni viselkedéselemző és asztrológus előrejelzései a hétre.

A hétvégén az év talán egyik legerőteljesebb teliholdjában volt részünk. Mély, alapokig, sejt szintig ható gyógyító minőségei sok mindent tudatos szintre emeltek bennünk. Megmutathatták milyen érzésekkel vagy témákkal van még dolgunk. A hét eleje dinamikusabb energiákban indul, majd megjelenhet az igényünk a lelassulásra, de a hét közepén bepontosuló bolygóhatások inkább felpörgetik körülöttünk és bennünk az eseményeket. Bár lesz lehetőség apróbb feltöltődésekre, valódi pihenésre inkább a hét második felében számíthatunk. Péntektől a levegős jegyek főszereplésével egy nagy égi háromszög áll fel, ami egész hétvégén velünk marad. Az őszinte kommunikáció, gondolataink, érzéseink és véleményünk kimondása kulcsszerepet kapnak általa. A nagyobb súrlódások elkerülése érdekében érdemes figyelni ennek módjára – szavaink megfontolása vagy egy mély levegő most aranyat ér! Az értő figyelem terében viszont igazán mély, szívtől-szívig érő beszélgetésekben lehet részünk. 

Fotó: Getty Images

Nézzük meg részletesebben a napokat!

Hétfőn, a telihold lelkünk mélyére vezető hatása után robbanékonyan indíthatjuk hetünket. A Kos Hold tüzes minőségei segítenek felvenni a szükséges tempót, de érdemes figyelni, hogy a haladás hevében ne terheljük túl magunkat: az intenzív lelki munka legalább annyi energiát igényel tőlünk, mint egy nagyobb sportteljesítmény! Estefelé a Hold a Bika birodalmába lépve a megtapasztaltak integrálásában, tudatos beépítésében segít minket. Adjunk időt és lehetőséget magunknak erre, ha tehetjük, aludjunk el a megszokottnál korábban, ezzel is segítve a folyamatot.

A keddi napon a Bika Holddal észrevehetjük, hogy inkább egy kényelmesebb tempót szeretnénk felvenni a napi ritmusunkban. Érezhetjük úgy, hogy a szokásosnál lassabbak vagyunk, nagyobb szükségünk lenne a kikapcsolódásra. Ezt a napot már áthatják a szerdán megérkező energiák, így nehezebb lehet igazán átadni magunk ennek az igénynek. Ebben segíthet, ha időt szentelünk olyan dolgoknak, amelyek az élet élvezetét jelentik számunkra, így kissé feltöltve lelki-érzelmi tartalékaink. Lepjük meg magunkat a kedvenc finomságunkkal, vagy otthonunkban meghitt hangulatot teremtve, egy kellemes relaxációval! Ha van lehetőségünk rá, töltsünk a nap folyamán egy kis időt a természetben is.

Szerdán feszítőbb energiaminőségek mozdulnak meg. A Nap-Szaturnusz trigon énképviseletünk gyakorlására hív a kapcsolatainkban. A Nap-Uránusz kvinkunx (150 fokos) helyzete és a háttérben lengő Szaturnusz-Uránusz kapcsolat azonban figyelmeztet minket: határaink meghúzása és saját értékrendünk mellett való kiállásunk felrúghatják a harmónia látszatát, amelyet eddig gondosan igyekeztünk fenntartani.

A kibillent egyensúly viszont nemcsak nehézséget, de lehetőségeket is magában hordoz! Ideje elköteleződni önmagunk felé, az igazabb létezés útjára lépni!

A Mars-Neptunusz kvadrátja jelzi számunkra: fontos, hogy az események sűrűjében képesek legyünk egy pillanatra megállni, és megvizsgálni miről és kiről is szólnak valójában a felmerülő helyzetek. Ennek a napnak a megélései más köntösben ugyan, de a későbbiekben is visszaköszönhetnek életünkbe: a Mars-Neptunusz kapcsolata egy ismétlődő hatás lesz, találkozunk még vele novemberben és 2023 márciusában is.

Csütörtökön kora hajnalban a Bika jegy végéről a Hold egy röpke trigont kap a Bak Plútótól, mielőtt tovább haladna égi útján az Ikrekbe. A Hold-Plútó hatások a tudattalan síkkal való kapcsolódás lehetőségeit teremtik meg:

érdemes figyelmet szentelni álmainknak, amelyek ezen az éjszakán érkeznek hozzánk.

Általuk egészen más megvilágításba kerülhetnek élethelyzeteink, kérdéseinkre válaszokat és elakadásainkra új megoldásokat kaphatunk. Napközben az Ikrek jegyéből már inkább a kapcsolatteremtésre és nagyobb aktivitásra invitál minket a Hold.

Pénteken a Mérleg Vénusz-Vízöntő Szaturnusz trigon energiáival együtt az Ikrekben járó Hold kedvező napot teremt a baráti találkozókhoz, a nagy őszi sétákhoz és könnyed beszélgetésekhez. Jó lehetőség ez ügyintézésre is, gördülékenyebben pontot tehetünk a végükre. Este a levegős jegyekben egy energetikai háromszög áll fel: szerepet kap benne Hold és a Mars az Ikrekből, a Nap és a Vénusz a Mérlegből és a Szaturnusz a Vízöntőből. Bár a Hold idővel kimozdul innen, többi bolygó kapcsolódása a hét hátralevő részében velünk marad. Általuk lehetőség nyílik érzelmeink aktív megélésére, gondolataink kifejezésére. Kiváló időszak ez a naplózásra vagy valamilyen gyengéd mozgásforma gyakorlására (például jóga, áramló mozgás a kedvenc zenéinkre).

A hétvégén újabb árnyalattal gazdagodik ez a hatás: a Rákban járó Hold sebezhetőségünk felvállalására hív, megnövelve igényünket egy biztonságos tér iránt a kapcsolódásainkban. A mozgásformák helyett az értő figyelemmel folytatott a mély beszélgetések, intuíciónkat megmozgató tevékenységek vagy a meditációs/relaxációs technikák lehetnek nagy segítségünkre. Ha pedig úgy érezzük, minden és mindenki sok, merjük önmagunk választani: adjunk teret az én-időnek és az öngondoskodásnak. 

Kiemelt kép: Getty Images/nőklapja.hu