Mengele – a világ leggyűlöltebb és legismertebb neveinek egyike. Hírhedt viselője, más néven A halál angyala SS-tiszt és orvos volt a második világháború idején, aki elsősorban az auschwitzi koncentrációs táborban végzett szelekciós tevékenysége és emberkísérletei révén vált ismertté. 1944 nyarára 430 000 magyar zsidót deportáltak a lengyelországi haláltáborba – legtöbbjüket közvetlenül az érkezés után meggyilkolták, életükről pedig a rámpákról szelektáló náci orvosok határoztak. Túlélők beszámolói alapján Mengele játszi könnyedséggel – akár egy vezénylő karmester – döntött életről és halálról Birkenau kapujában.
A háború előtt mesés tudományos karrier előtt állt, orvostudományból és antropológiából doktorált, a kutatás volt a szenvedélye. Amikor 1943 elején a náci koncentrációs táborok szolgálatába helyezték, Mengele egy volt a táborban szolgáló egészségügyi személyzet – orvosok, gyógyszerészek, ápolók, beteghordók – közül. Feladatai közé a szelektáláson kívül olyan általános (és legális) orvosi tevékenységek tartoztak, mint például az SS-tagok és táborlakók közötti fertőzések terjedésének megakadályozása. Hitler sajátos fajelmélete a koncentrációs táborokban teljesedett ki, Mengele ambiciózus törekvései pedig a kirakós egyik tökéletesen passzoló darabjaként olvadtak a körülményekbe. A koncentrációs táborban végzett orvosi munkássága tette lehetővé, hogy a faji ideológiába vetett hitét emberkísérletek formájában is gyakorolja – a lábai előtt heverő, hatalmas mennyiségű emberi nyersanyagot bármikor és bármilyen kutatási célra korlátlanul (és büntetlenül) felhasználhatta.
A nemzetszocializmus híveivel ellentétben Mengele nem tekintett alsóbbrendű fajként a zsidóságra. Dr. Ella Lingens osztrák orvos – aki a zavargások idején zsidó menekülteknek biztosított búvóhelyet a lakásán – egy dokumentumfilmben elmondta, hogy Mengele más volt, mint a többiek: „Az igaz, hogy ideológiailag elkötelezett náci lett belőle. De az igazi nácik hittek abban, hogy a zsidók degeneráltak, alacsonyrendűek.
Mengele azt tartotta, két tehetséges nép van: a német és a zsidó. Valamelyiküknek pedig uralkodnia kell. És ő a németeknek szánta az uralmat, nem a zsidóknak.”
És megszületett Hitler után a náci rezsim egyik leggonoszabb szimbóluma
Auschwitz Josef Mengele ideális laboratóriumi „játszóterévé” vált – ekkor szűnt meg létezni a hippokratészi gyógyításra felesküdött orvos, és ekkor ébredt tudatára a százezreket – köztük rengeteg kisgyereket – halálba küldő, ezreket pedig egy egész életre megnyomorító tömeggyilkos.
Mengele potenciális alanyait kezdetben megkímélte, a többi fogvatartottal ellentétben pedig élhetőbb tábori körülményeket biztosított számukra. Fiatal kísérleti alanyait gyakran édességgel kínálta, beszámolók alapján sokszor kocsikázni is elvitte őket a katonai furgonján – hogy aztán méreginjekciókkal és szadista kísérletek válogatott sorával törjön az életükre. Becslések szerint 1500 ikerpárból mindössze 200 élte túl a vizsgálatait.
Kegyetlen eljárásainak számát felsorolni szinte lehetetlen, a legismertebbek között szerepel az ikerpárokon végzett egészséges végtagok szükségtelen amputációja, a foglyok szándékos vírussal történő megfertőzése, a szemszín vegyi anyagokkal történő megváltoztatásának kísérlete, szükségtelen és magas dózisú gyógyszer- és sugárkezelés, vérnyomáskísérletek, a testvérek közötti vérátömlesztés, érzéstelenítés nélküli műtétek, és még számtalan olyan durva kísérlet, amelyekről írni is nehéz. A vizsgált alanyok nagy része kínhalált halt.
Dr. Nyiszli Miklós önéletrajzi könyvében (Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban) számtalan emberiségellenes bűntettről beszámolt, amelyeket sonderkommandós boncolóorvosként tapasztalt Dr. Mengele mellett.
A haláldoktor fia, Rolf Mengele később azt állította, apja soha nem mutatott megbánást a háborúban elkövetett bűneiért. Mengele élvezte az Auschwitz nyújtotta lehetőséget és hatalmat, és úgy tekintett magára, mint egy élvonalbeli kutatóra, aki kegyetlenkedései által folytat úttörő tevékenységeket az orvostudomány fejlődéséért. Szerteágazó „tudományos” kísérletei elsősorban az ikrekre, a várandós nőkre és a különböző genetikai rendellenességgel születettekre összpontosítottak, nem törődve az áldozatok egészségével és biztonságával. A náci orvos rémtetteinek okát a holokausztirodalom számtalan módon boncolgatta már, de olyan részletességgel még senki, mint David G. Marwell a Mengele – A halál angyalának leleplezése című könyvében. Elbeszélésében az író nemcsak magáról a gyilkosról, de a kegyetlenkedéseinek korlátlanul teret engedő tudományos és társadalmi közegről is lerántja a leplet.
Régmúlt történelem új megvilágításban
Marwell amerikai történész, a New York-i Zsidó Örökség Múzeumának korábbi igazgatója. Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma Különleges Nyomozó Hivatalának vezetőjeként a háborús bűnök felkutatásáért felelt, többek között Klaus Barbie-ért és Josef Mengeléért. Kriminalisztikai munkásságával azt is lehetővé tette, hogy büntetőeljárás induljon a háborús bűnösök ellen. Marwell elhatározta, hogy megpróbál belelátni Mengele fejébe: részletes kutatásai során a világ levéltáraiból származó források mellett a haláldoktor szakmai pályafutását, személyes levelezéseit fiával, menekülése után írt naplójának, valamint önéletrajzi regényének részleteit is megismerhette, amelyek nemcsak munkássága, de későbbi könyve alapjául is szolgáltak.
Mengele a második világháború után Dél-Amerikába menekült, ahol 1979-ben, 67. életévében bekövetkezett haláláig bujdosott az igazságszolgáltatás elől. Mi vezetett odáig egy kimagaslóan sikeres életút előtt álló orvost, hogy a színtiszta gonoszság megtestesítőjévé váljon? Hol húzódik a határ a sikeres tudósember és a pszichopata között? Sőt, Mengele pszichopata volt egyáltalán? Hogyan lehet, hogy háborús bűneiért soha nem kellett felelnie, és miként történhetett meg, hogy a legnagyobb ár, amit tetteiért fizetnie kellett, az az élete végéig tartó a rejtőzködés volt csupán?
Halálának és örökös bujdosásának körülményeit a nyolcvanas években tárta fel egy nyomozócsoport, amelynek Marwell is oszlopos tagja volt. Önéletrajzi írásokat és a náci háborús bűnösök elleni nyomozás anyagait egyaránt felhasználta könyvében, amelynek magyarországi bemutatóját június 9-én tartották Budapesten. A mű az EMIH-Magyar Zsidó Szövetség által alapított, Könyv Népe Kiadó gondozásában jelent meg magyarul.
A bemutatón Köves Slomó vezető rabbi beszélgetett a szerzővel. Megkérdezte, milyen ember benyomását keltette a történészben Mengele, aki rengeteg zsidót, köztük gyerekeket küldött a halálba vagy kísérletezett rajtuk, miközben önéletírása szerint, saját fiával nagyon szeretetteljes volt a kapcsolata.
„Talán kevesen tudják, hogy Mengelének két PhD-je volt, sikeres orvosként dolgozott, aki szenvedélyesen gyógyított. Döbbenetes volt, amikor találtunk egy feljegyzést arról, hogy egy 12 éves fiú fejét küldte laboratóriumba. A gyermek egy súlyos, a száj nyálkahártyáját megtámadó fertőző betegségben szenvedett, amely Auschwitzban is megjelent. Mengele állítólag megtalálta a sikeres gyógymódot, ami több fogolynál bevált, de aztán nem habozott ugyanezeket az embereket gázkamrába küldeni. Nem misztifikálnám túl az ő személyét,
úgy tekintek rá, mint egy emberre, aki különösen gonosz volt”
– magyarázta a szerző. Marwell és csapata tovább folytatta a kutatásokat, miután megtalálták Mengele maradványait, hogy minden kétséget kizárjanak a halálával kapcsolatban. (1992-ben végül DNS-vizsgálattal is azonosították holttestét.) A most bemutatott könyv részletesen elénk tárja a náci orvos életét, és dél-amerikai menekülésének történetét is, a szerző pedig számtalan sosem hallott és megdöbbentő információval segít eloszlatni a hírhedt tudós kilétének homályos mítoszát. Hiánypótló könyvével pedig azt is segít tisztázni, amit Mengele egész életében titkolni szándékozott – hogy ki is volt valójában az, akit a történelem Halál Angyalaként emlegetünk.
Kiemelt kép: Getty Images