Szabad ennyi év után kritizálni egy bírói ítéletet? Inkább muszáj. Mert Molnár Henrik László egyszer már kis híján halálra késelt egy gyereket, mégis pár év után újra szabadon járt. Majd megölt egy tizenhárom éves kislányt. Ez történt 1979-ben.

Pogány Judit a színpadon, szinte transzban veszi elő a szekrényből, a padládából, dobozokból a férfiholmikat. Felhalmozza a konyhaasztal tetejére, és sorolja, mi mindene volt Lacinak, milyen rendesen öltöztették. „Ezt a sálat is megvettük neki, százhúsz forint volt…” Aztán szinte élettelen hangon, mint aki képtelen elviselni a mondatok súlyát, részletet olvas fel a fia naplójából:„Hamis védekezés a szülő részéről, hogy én nem így neveltem a gyerekemet, törődtem vele, jóra, szépre tanítottam. Nem tette. Mindent rábízott az iskolára, könyvekre, s ennek csak az anyagi oldalát fedezte. Az elhangzó kérdésekre nem tudott válaszolni, mert életéből hiányzott a tapasztalat. És aztán eljön a pillanat, amikor már nem is hangzanak el kérdések. És a fia elindul egy olyan úton, amely ha nem szerencsésen találkozik az élettel, bukáshoz vezet. És minél viharosabb az érzelmi élet, annál félelmetesebb a bukás.”
A napló valódi. A gyilkosságért kivégzett, de addig is súlyos, élet elleni bűncselekményeket elkövető, még a saját szüleire is baltával támadó Molnár Henrik László írta mindezt már a börtönben. A Laci, akit felakasztottak. Az országot annak idején megrázó tragédiából Vajda István először riportsorozatot, majd monodrámát írt.
Az említett gyilkosság 1979 tavaszán történt. Molnár egy tizenhárom éves kislányt ölt meg, másik áldozata, a két évvel idősebb fiú csupán azért menekült meg, mert halottnak tettette magát. Az ítélet gyorsan megszületett, a kivégzés is megtörtént. Vajda István a híradások után kezdett dolgozni az ügyön, hosszasan beszélt a gyilkossá vált fiú anyjával is. Ebből született az elgondolkodtató és megrázó monodráma. Magyarázatra senki ne számítson, mert legyen bármilyen egy család, semmi sem vezet törvényszerűen odáig, hogy valaki elvegye mások életét.

Egy fiú baltát ragad

Molnárék amolyan klasszikus „proli” család voltak – így mondták akkoriban. Első gyerekük ötévesen halt meg súlyos betegségben, a második az ostrom idején született, nyomorék karral. Aztán jött Laci, aki az apjától a Henrik nevet is megkapta. Kisfiúként ő is súlyos beteg lett, kórházba került, anyja később abba kapaszkodott, hogy az orvosok csinálhattak valamit vele, attól lett ilyen. A szülők dolgoztak, kaptak tömbházi lakást, valamennyire gyarapodtak. Az apa ivott, és egyikük sem állt a helyzet magaslatán a gyereknevelés terén. Budaörs határában még telkük is lett, teleültették gyümölcsfával. Molnár Henrik László később többeknek azt mondta, hogy a telekszomszéd egy alkalommal áthívta magához, és fabódéjában megerőszakolta. Könnyen lehet, hogy ez megtörtént.

Sok áldozatból lesz később elkövető.

Ez megmagyarázná a nőkhöz való egészségtelen viszonyát, azt, hogy nem tudta elveszíteni a szüzességét, amiért éveken át gúny tárgya volt.
A fiatal Molnár az iskolából kikerülve kézbesítő lett a postán. Pár hónap után elromlott a biciklije, mire ellopta az egyik kollégájáét. Mikor felfedezték, mit tett, már a kollégájától kapott egy hatalmas pofont, hazaérve az apja is nekitámadt, hosszasan szidta és alázta. Másnap reggel, amikor a fiú felkelt, éppen csak felöltözött, majd felvette a baltát, és az apjára támadt. Hatalmas fejsebet ütött a homlokán. Az anyja a konyhából hallotta férje üvöltését, de már nem kellett bemennie, hogy megnézze, mi történik, jött a fia kifelé, és a védekezve összegörnyedő asszony hátába is belecsapott. Mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek.
A fiú két évig volt a börtönben, kijőve nem volt hová mennie, csak a szüleihez. Náluk volt úgynevezett házi gondozásban. Már a börtön előtt az apja várta részegen. Megint a postánál helyezkedett el, de gyorsan elküldték, ezután lett villamos kalauz, ahol eljegyzett egy nála évekkel idősebb villamosvezetőt. Kapcsolatuk nem olyan lehetett, amilyenre a fiú vágyott, a nő többször is kisfiúnak nevezte, ez növelte benne a megalázottság érzését.
Volt egy lány, aki korábban visszautasította a közeledését, az ő lakásuk közelében ólálkodott. Amikor a lány és az édesanyja elmentek otthonról, becsöngetett hozzájuk. A lány tizenkét éves öccsének azt mondta, levelet hozott, a kisfiú beengedte. Molnár megtámadta, megkötözte a gyereket, a száját betömte, majd egy tőrrel mellkason szúrta. A gyerek életét az mentette meg, hogy a penge megcsúszott a bordáján.
Ezután a bíróság az előző ügyben is perújítást rendelt el, és a kettőért összesen tíz év börtönbüntetésre ítélte Molnárt. Az újabb szakorvosi vizsgálatok elvetették, hogy tudatzavaros lett volna, amikor a szüleire támadt. Az új vád már aljas indokból több emberen elkövetett emberölési kísérletről és súlyos testi sértésről szólt. Ám a kiszabott tíz évbe beszámították a korábbi elzárás éveit, így öt év múlva, 1973-ban feltételesen szabadlábra került. Filmstúdióban lett mindenes, az apja protezsálta be oda, ő maga fűtője volt az intézménynek. De hamarosan sikkasztott, a pénzt ruhákra költötte, majd megtámadott egy nőt. Megint visszakerült a börtönbe.

Kötél, kés, hálóing

Legközelebb 1978 októberében lépett ki a fegyház kapuján. Próbált elhelyezkedni, a Madách Színházba vették fel díszletmunkásnak. A híres színészek, szép színésznők, mint Béres Ilona, Almási Éva, Sunyovszky Szilvia közelsége növelhette a kisebbségi érzését. Szenvedett, hogy képtelen igazi kapcsolatot kialakítani egy nővel, nincs és nem volt még szexuális élete, mások gúnyolják miatta.
A belső feszültség nem csillapult, a következő év áprilisában egy nap magához vett egy női hálóinget, négy méternyi kötelet, és kivett egy tizenhét centis pengéjű konyhakést a fiókból. Ezekkel indult a Hűvösvölgy felé. Az akkori Úttörővasút, ma Gyermekvasút hárshegyi megállójánál téblábolt, amikor meglátott egy fiút és egy lányt a padon ülve nevetgélni. A tizenhárom éves Kati és a két évvel idősebb Gyuri iskolai szünetben kirándult együtt a szabadba, lábukat lóbálva nevetgéltek önfeledten. Már a látvány szexuális izgalmat keltett Molnárban, elszánta magát, hogy ami éveken át nem sikerült, annak most meg kell történnie. Odalépett hozzájuk, a kést a lány nyakához szorította, és ráparancsolt a fiúra, hogy kötözze össze a lány kezét. A fiúét már ő maga csomózta össze, közben fenyegetőzött. Lemeztelenítette a kislány alsótestét, megpróbálta megerőszakolni, majd dühében többször megszúrta. Megszúrta a fiút is, aki egy darabig még érezte a kislány vergődését, miközben ő halottnak tettette magát. Molnár egy darabig ott maradt mellettük, majd elsétált. A vérző fiú felállt, és elment segítséget kérni. Egy barlangi mentő sietett a segítségére, aki társaival együtt egy túrázás közben eltűnt gyerek után kutatott. A férfi Gyuri elmondása alapján megtalálta a kislány holttestét. Azonnal értesítették a rendőrséget, de nem volt szükség hajtóvadászatra, mert Molnár Henrik László az állomásépülettől egyenesen a rendőrségre ment, és feladta magát.
„Tudják mi vagyok én? Kéjgyilkos” – mondta magáról Molnár, aki a börtönben tudta meg, hogy áldozatát özvegy édesanyja egyedül nevelte. Megérdemlem a halált, tette hozzá lakonikusan. Valóban halálra ítélték, és még abban az évben, december 6-án ki is végezték.

Molnár Henrik László a tárgyaláson (A fotóért köszönet Dulai Péternek, az Élet elleni bűncselekmények blog szerzőjének)

Bűnözői életpályája alapján a hárshegyi gyerekgyilkos igazi gazembernek tűnhet, de vajon mennyire tekinthető tipikus elkövetőnek?
Dulai Péter kriminalista, sorozatunk szakértője, az Élet elleni bűncselekmények blog és Facebook-oldal szerzője: Molnár Henrik László bűnöző volt ugyan, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem hétköznapi bűnöző. Nem az elkövetett bűncselekményei miatt mondom ezt – bár sajnos azok alapján sem volt hétköznapi. A tárgyalásán készült felvételeket, az arcát nézve, a szóhasználatát figyelve látszik, hogy ez az ember más volt, mint egy átlagos bűnöző. (Ettől persze még rendkívül veszélyes szexuális elkövető volt, aki valószínűleg soha nem állt volna le.) Dosztojevszkijt és Madáchot olvasott, szerette a kultúrát. Ugyanakkor az egyáltalán nem mindegy, ki mit visz magával például egy mozifilmből. Molnár Henrik László említette a Tony Curtis főszereplésével készült A bostoni fojtogató című, megtörtént sorozatgyilkossági ügyet feldolgozó 1968-as amerikai krimit, amit moziban látott. Állítása szerint, amikor a nőket gyilkoló elkövetőt nézte a filmvásznon, félt saját magától. Ha helytállóak a kutatásaim, a film megtekintése utáni időszakban erőszakoskodott először nőkkel. A hárshegyi gyerekgyilkos Benedek István Aranyketrec című könyvét is említi, amely egy elmegyógyintézet mindennapjairól szól, és nem csak ötvenes évekbeli megjelenésekor, hanem utána is népszerű olvasmány volt. Mi volt az üzenete ennek a rendkívül érdekes munkának Molnár Henrik László számára? Állítása szerint innen tanulta meg, hogyan tettesse magát elmebetegnek, vagyis hogyan próbálja meg félrevezetni az elmeorvos-szakértőket. László Az ember tragédiájából is Luciferrel tudott inkább azonosulni.

Gyilkosok nyomában című sorozatunk előző részei itt olvashatók.

Kiemelt képünk illusztráció, forrás: Getty Images