1000 emberből 17 tudna újjáleszteni valakit – te közéjük tartozol?

A magyarok többsége nem mer elsősegélyt nyújtani, pedig ezerből legalább négyszáz ember megismerte már az újraélesztés technikáját – elméletben. Ha abban a bizonyos „arany öt percben”, az összeesés utáni pillanatokban azonnal megkezdenék az újjáélesztést, évente több ezer magyar ember életét lehetne megmenteni – hívja fel a figyelmet a Médiaunió Alapítvány a Mentők napján, május 10-én. Az alapítvány egyben elindítja országos társadalmi célú kampányát „Mentés másként” címmel, amelyben az elsősegélynyújtás és a véradás fontosságára hívja fel a figyelmet.

„Te mernél segíteni, ha valaki összeesik melletted? Felismered a stroke tüneteit, hogy azonnal mentőt tudj hívni? Adtál vért az elmúlt években, hogy megmentsd mások életét?” – teszi fel a Médiaunió Alapítvány legújabb, Mentés másként nevű kampányában a kérdést.

A több mint két éve tartó koronavírus-járvány a mi életünket is átalakította. Az oltások, a maszkviselés, az orvosok, az ápolók és valamennyi egészségügyi dolgozó emberfeletti munkája rávilágított arra, hogy mennyire sebezhetőek vagyunk, és milyen könnyen kiszolgáltatottakká válhatunk, ha nagy a baj. Ugyanakkor a járvány azt is megmutatta, mennyire fontos a szűkebb és tágabb környezetünk iránti felelősségvállalás és bizonyos esetekben az azonnali segítségnyújtás.

A Médiaunió Alapítvány ezért 2022-ben az elsősegélynyújtás és a véradás fontosságát szeretné népszerűsíteni kampányában. Itt az ideje, hogy „másként” gondolkodjunk az elsősegélyről, és elhiggyük, hogy nemcsak az orvosok tudnak életet menteni.

„Mentés másként – rajtad is múlik!”

KSH adatai szerint itthon 4 millió autó van, legalább ennyi jogosítvány, vagyis ezerből legalább négyszáz ember tudna újraéleszteni, mégis ezer emberből mindössze tizenheten tudnak és mernek is segíteni.

Évente 7-8 ezer ember hal meg hirtelen szívhalál következtében, ha azonban a környezetükben lévők megpróbálnák az újraélesztést, akár ötezren is életben maradhatnának.

Magyarországon minden tizedik percben kap stroke-ot valaki, ezért nagyon fontos a stroke tüneteinek időbeli felismerése is, hiszen ha 4 órán belül a stroke-centrumba kerül a beteg, sokkal nagyobb eséllyel gyógyul meg.

10-ből 4 magyar biztosan megismerte az újraélesztést a jogosítvány megszerzéséhez, mégsem merjük használni a tanultakat (Fotó: Getty Images)

Magyarországon az emberek döntő többsége egyszer sem ad vér életében, pedig egyetlen véradással három emberen lehet segíteni. Fontos lenne, ha valaki elmegy vért adni, ne csak egyszer tegye, hanem legyen rendszeres véradó, úgy tud a legtöbbet segíteni. A Médiaunió Alapítvány szlogenje is utal a felelősségünkre: „Rajtad is múlik!”

Miért gondolkodjunk az elsősegélynyújtásról „másként”?

Mert…

  • …nemcsak a mentősök vagy a kórházi dolgozók tudnak elsősegélyt nyújtani, „másként” is lehet életet menteni, és bárki képes lehet rá – nem kell hozzá fehér köpeny!
  • …nem szabad, hogy a többiek bizonytalansága és közömbössége elriasszon – te lehetsz más és cselekedhetsz “másként”.
  • …nemcsak a számítógépen, a játékokban, a virtuális világban menthetsz életet – hanem “másként”, a való életben is. Légy bátor!

Mit tehetsz most azonnal?

Első lépésként töltsd le az Országos Mentőszolgálat ÉletMentő applikációját és ha már tudsz újraéleszteni, csatlakozz a SZÍV City applikáció életmentő közösségéhez! Jelentkezz véradónak! Kövesd a kampányt a Médiaunió YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán további információkért, hogy megtudd, mit kell tenned, ha valaki melletted rosszul lesz!

A kampányt szakértő partnerként az Egy Csepp Figyelem Alapítvány, a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Vöröskereszt, az Országos Mentőszolgálat, az Országos Mentőszolgálat Alapítvány, az Országos Vérellátó Szolgálat, a Strokeinfó Alapítvány, az UNICEF Magyarország és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata segíti.

Kiemelt kép: Getty Images