Nyugtalanító lehet belegondolni, hogy gyermekünk egyik osztálytársa esetleg szélsőséges politikai nézeteket hangoztat a tízórai szünetben – pedig előfordulhatnak ilyen esetek, kiváltképp mostanában. Görcsbe rándulhat bármilyen felelősségteljes szülő gyomra, ha tudomására jut, hogy az osztály első számú kiskorú véleményvezére, a népszerűek között is legnépszerűbb osztálytárs érzéketlen és a kicsik pszichéjét igencsak megterhelő állításokkal traktálja a többieket. Minél fiatalabbak vagyunk, annál nagyobb igényünk van arra, hogy közösségünk befogadott és elfogadott tagjai legyünk – emiatt is fordulhat elő az, hogy kisiskolásként jobban igyekszünk beolvadni a többiek közé (például az osztálytársakéhoz hasonló tolltartót kérünk karácsonyra), de mire nagyszüleink korába lépünk, a sajátunkon kívül szinte senki más véleménye nem mérvadó számunkra.

Gyerekkorban viszont sokat számít, hogy elfogadott tagjai legyünk az osztálynak, a közösségnek, ahová tartozunk (a kirekesztettség súlyos lelki terhéről és lehetséges következményeiről ebben a cikkünkben írtunk bővebben – a szerk.), ezért egyéni temperamentumtól függően akár a szüleinket és testvéreinket is megpróbálhatjuk meggyőzni kis barátaink politikai nézeteinek helyességéről. Az otthoniak pedig nem tudják, mihez kezdjenek mindezzel. Kovács Alexandra klinikai szakpszichológust arról kérdeztük, mit tanácsolna a szülőknek az ehhez hasonló helyzetek megoldására. 

Bizalmi légkör

A szakértő elmondta: első lépésként – miután tudomást szereztünk az iskolai szituációról –

nyíltan és higgadtan kérdezzünk rá gyermekünknél: pontosan milyen dolgokat hallott, amelyek félelmet ébresztettek benne, mik azok, amelyeket ezek közül nem ért.

„Ilyen helyzetben szülőként elsősorban arra kell törekednünk, hogy otthon, együtt meg tudjuk ezeket beszélni. Ehhez szükséges egy olyan őszinte otthoni légkör, ahol gyermekünk el meri mondani az őt foglalkoztató nehézségeket is – vélekedik a szakértő. – Bátorítsuk és biztosítsuk őt, hogy akármit is mond el otthon, azért nem fogja büntetés érni, hanem épp ellenkezőleg, segíteni szeretnénk neki. A gyermek számára a legfontosabb, hogy bármit meg tudjon beszélni a szülővel, akinek a véleménye, főleg óvodás és kisiskolás korban, alapvető számára.”

Türelmesen magyarázzuk el, hogy némely információk gyakran megbízhatatlan forrásokból származnak, és igyekezzünk megértetni velük nagyon egyszerű példákon keresztül a tény és a vélemény közötti különbséget. Magyarázzuk el nekik, hogy nem érdemes minden hírnek bedőlni, gondolkodás nélkül elfogadni, amit valaki mond csak azért, mert népszerűbb/erősebb/jobb tanuló/stb. nálunk – főleg a végletes narratívák legyenek gyanúsak: a katasztrófajóslatok ugyanúgy, mint a komoly helyzetek elbagatellizálása. Nyugtassuk őt azzal, hogy egy ideálisan működő társadalomban, ahol mindenki azt a feladatot végzi, amihez a legjobban ért, neki kisgyermekként nem szükséges háborús konfliktusokat megoldania, bízzon az ebben a kérdésben jártas személyek szakértelmében. (Amennyiben baj történik, fontos, hogy akkor se érezze azt a kisgyermek, hogy kulcsszerepet játszik a család sorsának alakulásában – ez komoly traumákat okozhat a fejlődésében. Beszéljük meg vele, hogy a felnőttek hogyan döntöttek, biztosítsuk számára a lehetőséget, hogy elmondja, mit gondol erről, de ne éreztessük azt vele, hogy felelőssége van a probléma megoldásában.)

Hívjuk fel a figyelmét arra is, hogy bármilyen helyzetben érdemes egyszerre több forrásból információt gyűjteni.

Azzal is példát mutatunk, ahogyan mi felnőttként otthon az emberi konfliktusokról beszélgetünk, hogy megvizsgáljuk minél több szereplő álláspontját, és az események minden lehetséges alakulását – ezt akár egy sorozat vagy film szereplőinek kapcsán is tehetjük. Mindezzel arra ösztönözzük, hogy árnyaltabban és kritikusabban gondolkodjon gyermekünk. 

Hogyan kezeljük, ha konfliktus alakult ki a gyermekek között?

Gyermekek között az otthonról hozott eltérő politikai nézetek hangoztatása miatt akár konfliktusok is kialakulhatnak. Magyarázzuk el gyermekünknek, hogy a legbölcsebb ezekből a szituációkból kimaradnia – de ha már megtörtént ,,a baj”, akkor is lehet mit tenni. ,,Ahhoz, hogy biztonságban érezze magát az iskolában, a korábban említettekhez hasonlóan is az szükséges, hogy bízni tudjon abban felnőttben (tanítóban, tanárban), aki adott esetben megvédheti, közbeléphet még a konfliktusok kiterjedése előtt” – vélekedik a szakértő. 

Fontos megtanítani minden gyermeknek, hogy merjen kérdezni és segítséget kérni a felnőttektől – anélkül, hogy később bűntudat gyötörje az ,,árulkodás” miatt. Nagyobb gyerekek már jobban képesek megvédeni magukat, de az önvédelem bármely korosztály számára tanítható és tanítandó dolog – hiszen a gyermek saját érdeke is, hogy megfelelően tudjon reagálni konfliktushelyzetekben. Például: hagyja ott azokat, akik heccelik, vagy verbálisan védje meg magát, ha pedig egyedül erre nem képes, akkor kérjen segítséget. Adjunk tanácsot neki, hogy mit reagáljon, ha hasonló helyzetben találja magát!

Biztassuk, hogy ,,legyen ő az okosabb”, alkalmazzon olyan mondatokat, mint ,,nem értek egyet veled, de nincs értelme tovább veszekednünk”, ,,kérlek, hagyd ezt abba, felesleges mindenkire ráijeszteni”, és így tovább – személyes belátásunktól függően. 

Fotó: Oliver Rossi/Getty Images

Melyek azok a gyakorlatok, amelyek biztonságot adhatnak gyermekünknek?

Félelem következtében természetes, ha erősebben igényli a gyermek a szülő társaságát. A kisebb gyermekekkel érdemes ilyenkor többet játszani, biztosítani számukra a lehetőségét, hogy kijátsszák magukból feszültségeiket – vagy a rajzolás, festés, gyurmázás mennyiségét növelni azokkal, akik nyitottak erre.

„Ne lepődjünk meg, ha a játékban átmenetileg fokozódik a harc, a konfliktus megjelenítése, ezzel segítenek magukból kiadni a szorongást. A nevetés is feszültségoldó hatású: megpróbálhatjuk együtt előadni, miről volt szó az iskolában, ezáltal a gyermek szintén kijátszhatja magából szorongásait. A nagyobb gyerekeknél, serdülőknél a beszélgetések lehetnek túlsúlyban, de velük is érdemes nyugtató kirándulásokat, mozgásos aktivitásokat sűrűbben beiktatni.”

Egyéntől függ, hogy adott gyermek vagy kamasz mennyire szorongó típus. Végezzünk gyakrabban együtt olyan tevékenységeket, amelyek számára kifejezetten megnyugtatóak (ez lehet a már említett játékoktól kezdve rendrakáson át szépítkezésig, rokonlátogatásig, fotóalbum-nézegetésig bármi, ami a gyermek egyéni igényeit kielégíti). 

Hogyan beszéljünk a gyerekkel a háborúról? 

Ahogyan a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány munkatársai is felhívták rá a figyelmet, „minden gyereknek joga van ahhoz, hogy értse, mi zajlik körülötte”, ezért ha kérdeznek a háborúról, bizony válaszolnunk kell nekik, méghozzá nem elmismásolva a dolgokat. Az alapítvány szakértői a következőket ajánlották Facebook-posztjukban:

• „Nem szükséges nekünk felhozni a témát, ha a gyerek egyébként nem kérdez”, érdeklődik. Lehet annyit is mondani azon kérdésére, hogy mi miatt aggodalmaskodunk, hogy „velünk minden rendben, de olyan híreket olvastam, amiktől feszült lettem. Keresem a módját, hogyan tudok nyugodtabb lenni.”
• „Ha a gyerek kérdez, akkor először érdemes megtudni, hogy mire kíváncsi, mi érdekli, mit hallott. Így tudjuk bemérni, hogy mire van szüksége. Ne magyarázzuk túl feleslegesen a helyzetet (sok részlettel), de ne is bagatellizáljuk.”
• „A gyerek akkor lesz nyugodtabb, ha érti az érzéseinket, és kap információt arról, ami érdekli őt. Olyan mondatoktól, hogy »Nincs baj«, »Nem lesz semmi baj«, nem fog megnyugodni, ha közben azt érzi, hogy a szülő/felnőtt tele van feszültséggel.”
• „Ne hazudjunk! Ne mondjunk olyat, amit magunk sem hiszünk el, vagy amit nem érzünk őszintének.”

• „A gyerekek nem sérülnek attól, ha a szülőjük szomorú vagy fél. Attól sérülnek, ha ezekről az érzésekről nem lehet beszélni.”

• „Nem az a dolgunk szülőként, hogy minden kérdésre pontos, szakmai választ adjunk. Mondhatod, hogy »nem tudom« vagy »ezt most nem lehet még tudni, ezért is hallgatjuk olyan figyelmesen a híreket«.”
• „Nem dolgunk kisebbíteni a helyzet súlyát. Nyugodtan mondhatjuk: „Sok száz kilométerre zajlik tőlünk, és nem mi vagyunk a célpont, de ez nagy dolog, ami most történik«.”

Fotó: Getty Images

Az alapítvány állásfoglalása szerint akkor sincs semmi baj, ha épp nem tudunk mit mondani, ér azt mondani a gyereknek, hogy át kell gondolni a választ, és természetesen épp így ér segítséget is kérni hozzá. A kamaszok, akik a neten töltik idejük jelentős részét, már inkább találkoznak mindenféle vegyes információval, képpel, videóval, ami épp szembe jön velük a világhálón – míg kisebb gyermekeknél egyszerűbb dolgunk van, mert számukra megszűrhetjük a híreket.

„Beszéljük meg velük az őket foglalkoztató kérdéseket, hagyjuk, hogy elmondják félelmeiket, fantáziáikat – ezt segíthetjük akár rajzolással, játékkal is

– ezt már újra Kovács Alexandra klinikai szakpszichológus tanácsolja. – Az egyik alapvető cél, hogy meg tudjuk őket nyugtatni, ehhez viszont az is szükséges, hogy mi magunk képesek legyünk erre. Elmagyarázhatjuk számukra érthető nyelven, hasonlatokkal, hogy mi történik, ha két fél nagyon összeveszik egymással, hogy hogyan lehet ezt megfelelően kezelni, hogyan kell elkerülni az erőszakot, és hogy milyen védelmi rendszerek működnek annak érdekében, hogy biztonságban legyünk.” 

Amennyiben bizonytalan vagy abban, hogyan reagálj, kérj bátran segítséget! Ha gyerekkel, kamasszal kapcsolatban szeretnél beszélgetni valakivel, hívd a Kék Vonalat a 116-000-ás számon, vagy kifejezetten a koronavírus COVID-19 járvány kapcsán a Pszi Pont önkéntes pszichológiai segítőit! 

Kiemelt kép: Halfpoint Images/Getty Images