Emlékszem az előadóra, aki sok-sok éve megjósolta Párizsban az újságírás halálát. Azzal a zseniális fejével ő már évekkel, évtizedekkel ezelőtt gyanította, hogy az egész folyamat nem vezethet jóra.
Nyugodtan adott elő, beszéd közben nem nézett a teremben összegyűlt újságírókra, kissé túlnézett a jövőbe. A jövőbe, amely sötét volt.
Tagadhatatlanul értett az algoritmusokhoz és az emberekhez. Dolgozott kutatócsapatban Koppenhágában, voltak kapcsolatai a Szilícium-völgyben.
Ez az ember az én legnagyobb ellenfelem. Mert nincs érvem ellene.
A sikeres tartalom ma a következőt jelenti:
Gyász! Durva, így néz ki valójában! Döbbenetesen meghízott! A 3 csillagjegy, aki szingli marad. Most először és utoljára beszélnek kapcsolatukról! Botrány, sokk!
Az ember alapvető mozgatórugója, érvelt akkor, amikor otthon még betárcsázós internetünk volt, a kíváncsiság. A másik az elismerés iránti vágyunk. A mesterséges intelligencia mindkettőt felpörgeti. Az újságírónak esélye sem lesz vele szemben.
A Szilícium-völgyben egykor hardvereket árultak, ma szoftvereket, mondta a párizsi előadó. A jövőben a figyelmünkkel kereskednek majd.
Nem tévedett. Ma a hirdető a vevő. A kattintásod, a befolyásolható figyelmed a termék.

A YouTube, a Google, a Facebook irányítja a szokásaidat, a gondolataidat. Észrevétlenül megváltoztatja azt, hogy ki vagy.

Nem adatokkal kereskednek, ahogy sokan tévesen képzelik. Olyan modelleket fejlesztenek, amelyek megjósolják a felhasználó viselkedését. Ez a biznisz.
Az az undok ember a jövőbe látott, amelyet a jelenből vezetett le, dedukciós eljárással, tudományosan, beavatottan és csalhatatlanul.
Érveivel szemben nem érv az én hitem.
Én hiszek az olvasóban. A lehetetlenben. A kiszámíthatatlanban.
Hiszek Karinthy hegedűsében, aki A cirkusz című novellában a legnyaktörőbb mutatványra is képes, hogy elhúzhassa a nótáját:
„…s felhasználva a rémület csöndjét, mely odalent kitátotta a szájakat s marokra fogta a szíveket… lassan és remegve játszani kezdtem a melódiát, amit régen, régen, régen hallottam egyszer zengeni és zokogni a szívemben.”
Előhúzhatnak számos webanalitikát, a fejemre olvashatják a valóságot, én makacsul hiszem, hogy éppen akkor kell elővenni a hegedűt, amikor a közönség kunsztra, kattintós trükkökre és mutatványokra vágyik, és kevésbé kíváncsi a melódiára.
Ha kell, mi itt a nőklapja.hu-nál készek vagyunk a bohócok álvidámságával, az akrobaták önsanyargató módszerével felkapaszkodni a póznára, és a tetején egyensúlyozva, inogva előhúzni a hegedűt.

Fotó: Emmer László