Apák egymás között. Szegő András egy örökké aggódó szülő makacsságával kérdezte sorstársát, Zsófi és Hanna apukáját, aki nem mellesleg napjaink egyik legismertebb televíziósa. Azurák Csaba hűségről, csalódásról és a falfirkákról mesélt…

– …mármint, hogy érted ezt? – kérdez vissza fürkészve, mint aki nem hisz a fülének.

– Úgy, ahogy mondtam: érdekelne, hogy szoktál-e olykor egy-egy puszit is adni a gyerekeidnek? – érdeklődöm, holmi tettetett naivitással. Amolyan kamaszos ugratásként tettem fel az ócska kérdést, hogy érzelmi hevességét kicsit próbáljam megfékezni, ám ijedten döbbenek rá, hogy mennyire nagy szamárság volt! Ő bizony teljesen komolyan vette! De most már nincs visszaút, és látván, hogy még mindig tétován tekint rám, hozzáfűzöm: – Szóval én, régi apaként azt tanácsolnám, hogy akár van rá ingerenciád, akár nincs, hetente egyszer puszild azért meg őket! Hidd el, hogy…

No, ez már megteszi a hatását! Sőt! Ez a végtelenül kedves, udvarias, készséges fiatalember néhány pillanat alatt megváltozik. Szeme szikrát szór, hangja sercegően éles, gesztusai hevesek, és hirtelen a szavamba vág:

– Meg vagy te őrülve?! – fakad ki kétségbeesett értetlenséggel. – Hát mást sem csinálok, amikor velük vagyok! Folytonosan puszilgatom őket! Érted?! Vagy… ezt most, ugye, csak viccből kérdezted?