Szakmai és magánélete is tele volt krízisekkel, mégis fanyar humorral vette az akadályokat, és ez a mély, szatirikus bölcsesség itatja át a regényeit, amelyek Magyarországon is több kiadást és fordítást megéltek már. Legutóbb, 2014-ben a Helikon kiadó jelentette meg újra az életművét Szántó György Tibor (újra)fordításában. Az életmű kiadása és a posztumusz kötet megjelenése apropóján adott interjúban a fordító így fogalmazott:
„A Mester azok közé az írók közé tartozik, akiknek a könyveit nem egyszerűen megvásárolják, hanem kifejezetten gyűjtik. Kevés írót szeretnek így az olvasói. Vonnegut ilyen író. (…) Egyszerre gondolkodó, életmód-tanácsadó, guru és filozófus. Humora pedig ellenállhatatlan. És vállán viseli a földgolyó, sőt, az egész univerzum gondját-baját. Mindegyikünkhöz külön-külön képes szólni. Korosztálytól függetlenül híve az egykori hippi – Az ötös számú vágóhíd és a Bajnokok reggelije a mozgalom alapművei –, de ezen nemzedék szülei is rajonganak érte. Az Egyesült Államokban Vonnegut szinte „a haza bölcsének” minősült. Rendszeresen szerepelt a rádióban és a televízióban, mert nagy nevettető volt, szórakoztató és okos. Sok olyan olvasóval találkozom, akik számára Vonnegut igazi útmutató, példaadó apafigura. Könyveit böngészve az élet különböző sorscsapásai – a depresszió vagy a reménytelenség – rögtön tágabb dimenzióba kerül. Az olvasó személyes, egyéni válsága ettől válik elviselhetőbbé. Hatalmas internetes hálózat gyűlt össze Vonnegut és életműve körül. A hívek száma a Mester halála óta sem csökken. Kurt Vonnegut egyre népszerűbb és fontosabb.

Mert ahogy a világ csakugyan kezdi a teljes téboly jeleit mutatni, egyre több embernek jut eszébe: „hopp, mindezt Vonnegut apánk már rég megírta!”

New York-i otthonában 1980 körül. (Fotó: Oliver Morris/Getty Images)

A Drezda-trauma

Vonnegut egyik (szuper)képessége, hogy sci-fi álcába bújtatva dolgozott fel húsba vágó társadalmi problémákat és saját korábbi, traumatikus élményeit (például Drezda porig rombolását Az ötös számú vágóhídban), azonban sosem volt valódi sci-fi szerző, emiatt sokáig nem igazán tudtak mit kezdeni sajátos szatirikus-fantasztikus világával és egyszerű, nyers nyelvezetével.
22 évesen élte át Drezda bombázását, miután – pacifista nézetei ellenére – 1943 márciusában önkéntesként belépett a hadseregbe, mivel az Egyesült Államok hadba lépett a szövetséges hatalmak oldalán. Az európai hadszíntéren a 106. Gyalogos Hadosztály felderítője lett, és 1944. december 22-én az ardenneki csata során német hadifogságba esett. Társaival együtt egy drezdai üzembe osztották be munkára, ahol kismamák számára készítettek tápláló malátaszörpöt. Itt – a szállásukul szolgáló vágóhíd pincéjében – lett tanúja és túlélője Drezda szőnyegbombázásának 1945. február 13-án, amelynek során a szövetséges brit és amerikai légierők porig rombolták a várost. Meghatározó élménye és műveinek forrása lett az itt átélt borzalom, és közéleti szerepvállalásai során is feladatának érezte, hogy beszéljen a szövetségesek ezen tettéről, ami Amerikában politikailag viszonylag nehezen behatárolhatóvá tette őt. Drezdában egyébként még 2020-ban, a világjárvány kitörése előtt is szerveztek tematikus sétát, ahol Az ötös számú vágóhíd (földi) helyszíneit lehetett bejárni. (A tralfamadori séta megszervezése egyelőre várat magára.) 
Miután leszerelt, összeházasodott gyerekkori szerelmével Jane Marie Coxszal és a Chicagoi Egyetem antropológia szakára iratkozott be. Tanulmányi és szakmai előmenetele nem volt zökkenőmentes. Az egyetem visszautasította például A Jó és a Rossz váltakozása a természeti népek meséiben (On the Fluctuations between Good and Evil in Simple Tales) című diplomamunkáját (mentségükre negyedszázad elteltével, 1971-ben Macskabölcső című regényét disszertációként elfogadva megadta neki a tudományos fokozatot). Mielőtt hivatásos író és kultikus szerző vált volna belőle, megjárta a szakmában is a hadak útját: egyetemi lapot szerkesztett és volt reklámszövegíró is.

Kurt Vonnegut Jr. a padlón üldögél és cigarettázik Massachusetts-i otthonában, 1969 március 15-én. (Fotó: Israel Shenker / New York Times Co. / Getty Images)

Cosmo-boy

Első három regényét, az Utópia 14-et, A Titán szirénjeit, és az Éj anyánkat érthetetlen okokból nem fogadta siker. Első feleségétől időközben három gyermekük született (Mark, Edith és Nanette). Egy darabig abból tartotta el családját, hogy különböző képes magazinokban (mint például a Cosmopolitan) jelentette meg elbeszéléseit.

Az 1950-es évek közepétől mellékállásban először egy bentlakásos iskolában angolt tanított, később reklámszövegeket gyártott egy bostoni cégnek, majd egy Saab autókereskedésnél dolgozott.
Az áttörést az 1963-ban megjelent Macskabölcső hozta meg számára, elsősorban irodalmi underground közegben és az egyetemi ifjúság körében, a széles körű elismerést pedig a már említett, a drezdai élményeit feldolgozó Az ötös számú vágóhíd, 1969-ben. Másik igen népszerű regényét, az 1973-ban megjelent Bajnokok reggelije című könyvét utolsó regényének szánta, ennek ellenére – a rá jellemző megfontolt és önérlelő munkatempóban – az 1990-es évek végéig további nyolc regényt írt még.
A siker nem vakította el: végig rengeteg öniróniával fűszerezte ön- és társadalmi reflexióit, mind regényeiben, mind megszólalásaiban. A science-fiction keret a legtöbb regényében inkább a kortárs problémák metaforájaként értelmezhető, maga is következetesen visszautasította a sci-fi író jelzőt. Nevéhez kapcsolódnak azok a Vonnegut-fanok által jól ismert keretrendszerek, mint a kronoszinklasztikus infundibulum A Titán szirénjeiben (lásd a keretes részt), a tralfamadori emberkert (a földi állatkertek mintájára) Az ötös számú vágóhídban vagy a bokononista vallás a Macskabölcsőben, melynek alapja többek között a boko-maru, vagyis két lélek, két tudat egyesülése a meztelen talpak, lábfejek összeérintésével. (A szigorúan tiltott bokononista lábjáték, a footplay csak két olyan ember között jöhet létre, akik szeretik egymást, márpedig a bokononisták vallási előírásaiknak megfelelően mindannyian szeretik egymást.)

1988. január 24. Kurt Vonnegut Jr. New York-i otthonában. (Fotó: Ulf Andersen / Getty Images)

Hamvadó cigarettavég

Kurt Vonnegut Jr., felesége Jill Krementz és Lili lányuk. (Fotó: Ron Galella / Ron Galella Collection via Getty Images)

57 évesen, 1979-ben házasodott újra Jill Krementz fotóssal és adoptálták Lili nevű lányukat (1982.). 2000. január 30-án manhattani lakásukban tűz ütött ki – a vizsgálat szerint a láncdohányos író gondatlan cigarettázása miatt –, a füstmérgezést szenvedett hetvenhét éves Vonnegut ezután kórházi kezelésre szorult. Hét évvel később New York-i otthonában elesett, ekkor szenvedett végzetes agysérülést, majd pár héttel később, nyolcvannégy éves korában elhunyt. Emlékét azóta is posztumusz kötetek, tematikus séták, pólók, bögrék, poszterek, táskák, sálak és egy napi Vonnegut applikáció is őrzik.

(Kiemelt kép: Kurt Vonnegut Jr. portréja. Fotó: ©Effigie/Leemage/Afp)

Ez a cikk mindenki számára olvasható, ugyanakkor a nőklapja.hu több tartalma csak előfizetéssel érhető el. Ha regisztrálsz, öt cikket elolvashatsz fizetés nélkül. Ha tetszett az írásunk, regisztrálj, hogy az előfizetői tartalmainkhoz is hozzáférj.