A legtöbb szülőnek nem könnyű elfogadnia, ha a gyereke bukdácsol az iskolában, vagy nehezen veszi az akadályokat, ha azonban legalább egy tárgyból kiemelkedő, azt értékelni kell. A későbbi sikerekhez ugyanis ez is elegendő lehet.
Gábornak nehezen ment a gimnázium, az angoltól kezdve a kémiáig mindenből különórákra járt. Csak rajzból volt ötös, mert a tanára értékelte fiú kreatív gondolatait. Húszévesen szerencsét próbált Angliában, ahol a semmiből felépített építőipari vállalkozása mellett nemrég hotelbizniszbe kezdett.
– Az összes iskolát végigkínlódtam, minden sikerélmény nélkül, csak arra volt jó, hogy megtanultam írni-olvasni – meséli. – Apámtól láttam, hogyan kell dolgozni, ötévesen már forrasztottam, telefont szereltem. Az orrom előtt alapította a barátaival a vállalkozását is, ami megmutatta, hogy magunknak dolgozni a legjobb, fontos, hogy ne befolyásoljon mások negatív véleménye, és bármi lehetséges, csak akarni kell. Olyan készségek ezek, amiket az iskolában nem tanítottak meg.