Feminizmus a képernyőn: ügyek és emberek a Mrs. America szereplői mögött

Milyen ügyeket és politikai törésvonalakat képviseltek a Mrs. Amerika szereplői? Miért volt példás az az összefogás, amit a sorozat is megjelenít?

Sok cikk született már az HBO 10 Emmy-díjra jelölt minisorozatáról, a Mrs. Americáról, azt azonban viszonylag kevesen járták körül, hogy a karakterek hátterének bemutatásán túl milyen tágabb politikai térben is zajlott a nők egyenjogúságának küzdelme a hetvenes évek Amerikájában.
Gloria Steinem, a sorozat és az amerikai feminizmus második hullámának egyik meghatározó karaktere szerint a sorozat mellélőtt abból a szempontból, hogy nők cicaharcává redukálja az ERA (Equal Rights Amendment) vagyis a nők egyenjogúságáról szóló alkotmánymódosítás ratifikálása körüli küzdelmet, és azt a látszatot kelti, hogy a nők legnagyobb ellenségei a nők. Kifogásolja, hogy a Mrs. America egyik lehetséges üzenete, hogy az alkotmánymódosítás és az akörül szerveződő példátlan összefogás Phyllis Schlafly (a sorozatban Cate Blanchett) lobbitevékenységének köszönhetően bukott meg. Pedig – írja Steinem – az ERA-t támogató kampány valójában sokkal nagyobb volt és sokkal több embert mozgósított, mint Schlafly mozgalma. Steinemék összefogása több mint 50 millió amerikai, köztük tanárokat, könyvtárosokat képviselő mintegy 450 nagy női, polgárjogi és munkaügyi szervezet támogatásával és részvételével működött. Ápolónők, háziasszonyok, ruházati dolgozók, sportolók, hírességek, művészek és mindenféle munkások. A nem ratifikált államokban önkéntesek ezrei látogatták meg az állami törvényhozókat, és több millió levelet és táviratot juttattak el hozzájuk. A műsor elismeri ugyan az ERA széles körű támogatottságát egy későbbi epizódban, de a képernyőn a Schlaflyval és legénységével töltött idő elgondolkodtatja a nézőket, hogy kulcsszerepet játszott a megbuktatásában – hívja fel a figyelmet Steinem az LA Times oldalán közül publicisztikában. Ezért a „cicaharc” helyett szerinte inkább arra volna érdemes koncentrálni, hogy milyen gazdasági és politikai tényezők és szereplők álltak az ERA megbuktatása mögött és hogy ezek hogyan használták fel Schlaflyt és mozgalmát is.

Gloria Steinem (Fotó: Bettmann/Corbis/Getty Images)

Habár Gloria Steinem nézőpontja érthető és fontos ahhoz, hogy tágabb perspektívába helyezzük az eseményeket,

a sorozat mégis csak elég jól megragadja azt az erőt és energiát, amivel a különböző hátterű feminista szervezetek és nők egy emberként össze tudtak fogni egy számukra fontos ügyért.

Valamint azt is, hogy milyen politikai motivációi lehetnek egy olyan szereplőnek, aki mindezt meg szeretné fékezni – tegyük is rögtön hozzá, hogy ebben kulcsszerepet játszhatott az is, hogy nőként másképp nem tudott boldogulni a férfiak asztalánál a politikai pályán. Ez a többi főszereplő motivációiban is megjelenik, ám ők az összefogást és saját – női – narratíva kiépítését választják, miközben nagyon is taktikusak és stratégiákban gondolkodók. Bepillantást nyerhetünk azon vitákba is, amelyek a mai napig megosztják a feminista mozgalmat. Ezeket a vitákat ismerve tényleg szinte csodának tűnik, hogy ezeket mind félretéve tudtak mozgalmat építeni a nők jog előtti egyenjogúságának elérése érdekében, és ez is a film egyik központi üzenete. Schlafly viszont egy másik utat választ politikai tőkeszerzésre: a férfiak útját, és mozgalma süti sütéssel kenyerezi le – szó szerint – a képviselőket és építi ki az ellenmozgalmat. A sorozatból az is világosan kiderül, hogy ezt ugyanazokkal a lobbizó, stratégiaépítő húzásokkal teszi, amikkel a feminista mozgalom fontosabb szereplői is élnek.

Törésvonalak és szereplők

A sorozat azt is elénk tárja, hogy nincs egyetlen, egységes, nagybetűs feminista narratíva, hiszen politikai térfélen ügyek léteznek, amelyek képviseletét az adott történelmi helyzetben a (férfi) képviselők és civil támogatók, befogadók szempontjából érdemes mérlegelni. Ezeket a törésvonalakat most a sorozatbeli szereplők és az általuk képviselt ügyek mentén szeretnénk bemutatni.

Betty Friedan és a probléma, aminek nincs neve

Ezt a leltárat azért kezdem Betty Friedannel, mert ő az amerikai feminizmus második hullámának elindítója volt a The Feminine Mistique (A női misztikum) című könyvével, amely nők millióinak problémáit nevezte néven Amerika-szerte. Betty Friedan története minden tudományos pályán induló nőnek ismerős lehet: Friedan (eredeti nevén Bettye Naomi Goldstein) a negyvenes években folytatta egyetemi tanulmányait – többek között a kaliforniai Berkeley egyetemen – majd újságíróként tevékenykedett. Három gyermeke született Carl Friedannel kötött házasságából. Nagy sikerű könyvének alapját az a tapasztalat adta, hogy hiába a sok tanulás, visszatérve a kertvárosi amerikai közegbe, motivációiból és tanulmányaiból semmit sem tud kibontakoztatni, mert az anya- és feleségszerep mindenből kizárja őt, ami az otthoni tevékenységen túlmutat.

Betty Friedan (Forrás: Lynn Gilbert/Wikipédia)

Könyvét azonban nem saját tapasztalatai alapján írta meg: 15 éves évfolyam-találkozóján végzett kutatást volt évfolyamtársai körében, akik hasonló tapasztalatokról számoltak be. Friedan elkezdett cikkeket publikálni erről a tapasztalatról, „a problémáról, aminek nincs neve”.

Háziasszonyok tömegei fordultak hozzá, hogy elmeséljék mellőzöttségből és magányból eredő traumájukat. Közösséget is kovácsolt ezzel: rengetegen hálásak voltak neki, hogy láthatóvá tett egy problémát és azt, hogy azzal nincsenek egyedül.

Ezeket a tapasztalatokat írta meg kibővítve a már említett, 1963-ban megjelent a The Feminine Mistique című könyvében, amelyben bemutatta a nők szerepét az ipari társadalmakban, különösképpen a teljes munkaidős otthonteremtő szerepet, amelyet Friedan fojtogatóként élt meg és írt le.
Friedan szerepe tehát az amerikai ‘60-as ‘70-es évek feminista mozgalmában megkerülhetetlen. Ezt a megkerülhetetlenséget is érzékenyen mutatja be a sorozat: Friedan a mozgalom meghatározó szereplője, még ha kiállhatatlan személyiségével és melegellenes megnyilvánulásaival meg is osztja a mozgalmat. 
Ezen a ponton érkezünk el a feminista mozgalom máig legnagyobb vitáját adó kérdéshez: kell-e, lehet-e melegjogi vagy LMBTI mozgalomnak is lennie a feminista mozgalmaknak? Ha azt mondjuk, hogy mindenki lehet nő, akkor hogyan lehet leírni ezeket a tapasztalatokat, amelyek éppen a reprodukciós jogokból – abortusz, szülészeti ellátás vagy a láthatatlan házimunka – erednek? Ezt a vitát ugyan nem bontja ki a sorozat, de Friedan karakterén keresztül felvillantja. És szépen fel is oldja, amikor Friedan az 1977-es Nemzeti Női Konferencia egyik záróbeszédében erre is reflektálva szolidaritásáról és támogatásáról biztosítja meleg nőtársait.

Betty Friedan (B) 1960-ban és szerepében Tracey Ullman (J) a Mrs. America című sorozatban. (Forrás: Wikipédia, IMDb)

Gloria Steinem és az abortusz

Gloria Steintem szabadúszó újságíróként dolgozott New Yorkban, és saját bőrén is megtapasztalta a nők elleni diszkriminációt: alacsonyabb fizetést és kevésbé fajsúlyos témákat kapott, mint férfi kollégái, a lekezelő hangnem és főnöke szexuális utalásai is rendszeresek voltak. A korai ’60-as évek szellemisége még mindig megkövetelte, hogy szerkesztője egy-egy női egyenjogúságról szóló cikk mellé a férfiak védelmét igazolót is betegyen a „kiegyensúlyozottság” nevében. Akkor került először reflektorfénybe, amikor 1963-ban álnéven jelentkezett a Playboy magazinba, és lerántotta a leplet a Playboy-nyuszikat ért megalázó bánásmódról. Az 1969-es After Black Power, Women’s Liberation című, a női egyenjogúságot taglaló cikke után vált országosan ismertté és az egyenjogúsági mozgalom egyik meghatározó alakjává.

Gloria Steinem portréja, 1974. (Fotó: Susan Wood/Getty Images)

Társalapítóként és szerkesztőként részt vett a New York Magazine létrehozásában. Őszintén beszélt egy olyan témáról, amit általános némaság övezett: az abortuszról, mégpedig a sajátjáról, amelyet huszonkét évesen élt át. Utólag visszatekintve ezekre a beszédekre úgy érezte, hogy nők ezrei tapasztalták meg: nincsenek egyedül az őket érintő problémákkal. Támadás bőven érte a szélsőjobb és a konzervatív vallásos csoportok részéről is, és nem illett bele a feministákról alkotott csúnya, férfigyűlölő fals sztereotípiába sem – olvasható a wmn.hu róla szóló portréjában. Az abortusz, mint tabu és más női témák megírhatatlansága vezette odáig, hogy megalapítsa az Ms. magazint, amely a korszak és a női egyenjogúsági mozgalom ikonikus lapja lett.

Bella Abzug kalapja alatt

Politikai térfélen az egyik legnagyobb játékos a sorozatban Bella Abzug (Margo Martindale). Ő az, aki a mozgalom egyik vezetőjeként mindig a szélesebb körű politikai elfogadottságra törekszik, emiatt beáldoz olyan témákat, amik túl megosztóak lennének és amellett érvel, hogy olyanba álljanak bele az ERA mellett elkötelezett mozgalmárok, amik mindenki számára fontos ügyek, és amiket nem mellesleg a demokrata képviselők felé és azok felé is el lehet adni, akik bizonytalanok.

Bella Abzug, 1970, New York. (Fotó: Bettmann/Getty Images)

1970-ben Abzug első kampányszlogenje az volt: „A nő helye a házban van – az országházban”. Ő volt az 1977-es Országos Női Konferencia elnöke és Jimmy Carter elnök megbízásából a Nők Országos Tanácsadó Bizottságának vezetője. Jellegzetes kalapja jól szimbolizálja sorozatbeli karakterét is: mindenki befér alá, aki a nők felszabadítását szeretné előmozdítani.

A színes bőrű nők ügye – Shirley Chisholm

Folyton visszatérő eleme a feminista mozgalomnak – így a sorozatnak is – a fekete, illetve színes bőrű nők helyzete. Ennek meghatározó, markáns karaktere volt Shirley Chisholm,  az első fekete nő, aki egy nagyobb párt színeiben kongresszusi pozícióért indult a ’70-es években. Azt is érzékenyen ábrázolja a sorozat, hogy a politikailag aktív színes bőrű nők milyen kettős nyomás és elvárásrendszer mentén tevékenykedtek, hiszen egyszerre kellett a fekete polgárjogi és a feminista mozgalomban helytállniuk, melynek indítékai sokszor kioltották egymást.  A Gloria Steinem által szerkesztett, kultikus Ms. magazin szerzői között is megjelenik a konfliktus, miszerint a színes bőrű nők (őket Dorothy Pitman Hughes képviseli a lapnál) tapasztalatai kiesnek a fehér, középosztálybeli nők által képviselt ügyek sorából. 

Shirley Chisholm (B) 1972-ben és szerepében Uzo Aduba (J) a Mrs. America című sorozatban. (Forrás: Getty Images, IMDb)

A republikánus feminista – Jill Ruckelshaus

Schlafly szinte pontos mása a Bella Abzug által vezetett bizottság egyetlen republikánus tagja, a négygyermekes Jill Ruckelshaus, aki a Fehér Ház női programirodájának vezetője volt. Ruckelshaust nem véletlenül nevezték a republikánusok Gloria Steinemjének: elszánt szószólója volt az esélyegyenlőségi törvénymódosításnak és a nők reproduktív választási jogának az Egyesült Államokban, a második hullámú feminizmus politikai befolyásának csúcspontján. Ígéretes politikai karrierjének vége mégis tükrözte a Republikánus Párt konzervatív, feminizmusellenes álláspontját. Egyébként Schlafly politikai karrierje is így ér véget: republikánus párt nem teljesített ígéretével.

Jill Rockelshaus (J) és Gloria Steinem (B) együtt egy televíziós interjún, 1972. (Fotó: Bettmann/Getty Images)

Az „eladható” feminista – Brenda Feigen

A sorozatbeli cselekmények idején friss házas jogász Brendának volt egy nagy televíziós összecsapása Philis Schlaflyval, melyre azért választotta Brendát a mozgalom (vagyis a nagy stratéga, Bella Abzug), mert házas és szép. Férjével a sorozat szerint ekkor épp komoly párkapcsolati krízist éltek meg Brenda leszbikus szeretője miatt, mégis hibátlanul hozták a fiatal, szimpatikus, szókimondó párt, akik mellett Schlaflyék idejétmúltnak és cikinek tűntek. Ez a tévés szereplés volt egyébként Schlafly kevés nyilvános bukásainak egyike.

A háziasszony, akit megcsapott a szabadság szele

Alice McRay karaktere a film egyik legszerethetőbb (kitalált) karaktere. Nyilvánvalóan azért írták bele a sorozatba az ő karakterét, hogy bemutassák azt az utat, amit egy megtévesztett, könnyen befolyásolható háziasszony bejárhatott, amikor testközelből tapasztalja meg annak az összefogásnak az erejét, amit addig ördöginek és rossznak ítélt, mert az ő világában Philis Schlafly volt a megmentő, és minden az ő olvasatában jelent meg. Schlafly jobbkezeként kezdi, majd a nagygyűlésen eszmélve egyre inkább eltávolodik tőle, de feminista mozgalmár sem lesz belőle. Ő jeleníti meg azokat a nőket, akiknek sem a harcos feminizmus, sem a harcos antifeminizmus nem kenyerük, de akiket valamilyen módon elindított a függetlenség és a szabadság útján a női egyenjogúsági mozgalom, még ha a hagyományos háziasszony-szerepből nem is akarnak és nem is fognak kilépni. 

Sarah Paulson Alice McRay szerepében a Mrs. Americaban (Forrás: IMDb)

Végül, de nem utolsó sorban: Phyllis Schlafly, az antifeminista

Schlafly élete és pályája minden feminista álma: első volt aki nőkét szerzett diplomát a Harvard társegyetemén, a Radcliffe-en és olyan széles körű politikai tevékenységet végzett, amit kevés nő, háziasszony és édesanya engedhetett meg magának az országban. Keresztény nevelést kapott, Fred Schlafly felesége lett, akivel hat gyerekük született. Már nagyon fiatalon politikai pályára lépett, ám ekkor férjével még a kommunizmus fenyegetése ellen küzdöttek – egy Mindszenty József nevét viselő alapítványt is létrehoztak – akit Magyarországon koncepciós perben ítéltek életfogytiglanra 1949-ben –, illetve az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió között létrejött, a hadászati fegyverek korlátozásáról szóló megállapodás ellen kampányoltak. Phyllis Schlafly elkötelezett republikánusként vágyott a kongresszusba is, de ez nem jött össze, így végül a hetvenes évek elején az éppen nagy visszhangot kapó egyenjogúsági vitába szólt bele. A nők egyenjogúságáért küzdő ERA mozgalom (Equal Rights Amendment) ellen dolgozott, és egészen haláláig meg tudta lepni a közvéleményt a szélsőséges meglátásaival. Volt, hogy azzal jött, egy erkölcsös nőnél nem merül fel a munkahelyi szexuális zaklatás problémája, vagy a szexuális felvilágosítás az abortuszt reklámozza – olvasható a 24.hu cikkében.

A Mrs. America Schlafly kettős életét is érzékenyen mutatja be: több jeleneteben is  utal arra, hogy az a nő is küzdött az elnyomó férfiuralommal a hetvenes években, aki ott tett keresztbe a női egyenjogúsági mozgalomnak, ahol csak tudott.

Sokan felrótták a sorozatnak, hogy túlságosan szimpatikusnak ábrázolja Schlaflyt, valójában azonban pusztán emberi perspektívába helyezi őt, amikor családjával és életmódja bemutatásával közel hozza őt a nézőhöz. 

Phyllis Schlafly (B) és szerepében Cate Blanchett (J) a Mrs. America című sorozatban. (Forrás: Gettty Images, IMDb)

Mindezen politikai törésvonalak és a szereplők által képviselt ügyeket figyelembe véve, különösen fontos annak hangsúlyozása, hogy a nagygyűlésen részt vevő több tízezer, valóban nagyon különböző hátterű és politikai irányultságú nő összefogása mennyire példaértékű volt, ennek szimbóluma a Betty Friedan már idézett beszéde után valóban spontán elhangzó „We shall overcome” kezdetű, egyes források szerint egyházi eredetű ének, amely a 60-as 70-es évek polgárjogi mozgalmainak himnusza lett, és amely betöltötte a csarnokot több tízezer nő hangján, és amelyet vélhetően Schlafly delegációjának tagjai is együtt énekeltek a feministákkal. Azt pedig, hogy bemutatható-e az a tágabb politikai-gazdasági kontextus, aminek hiányát Gloria Steintem kifogásolta a Mrs Amerikában, kiderül a róla készült The Glorias című filmből, amelyet szeptember végén mutatnak be az USA-ban.

(Kiemelt képünkön (B-J): Rose Byrne, Cate Blanchett, Phyllis Schlafly, Shirley Chisholm és Gloria Steinem. Forrás: Getty Images, IMDb)