Komoly problémát okoz a családban, ha beteg, önmagát ellátni képtelen hozzátartozóról kell gondoskodni. Ápoljuk otthon, vagy bízzuk egy intézményre? Milyen lelki következményekre számíthatunk?

A krónikus betegek, a mentális gondokkal küzdők ellátása nem csupán a családoknak, hanem az elöregedő társadalmaknak is gondot jelent. Vajon az otthonápolás kötelesség, vagy önként vállalt feladat? Manapság Európában és Amerikában az a szemlélet került előtérbe, hogy az idős- és betegellátást oldja meg a család.
Az idősödés folyamatában az egészség kulcsfontosságú lenne, mert ez az egyén jóllétének meghatározója, de hazánkban a 65–70 év fölötti korosztály, a statisztikák szerint, már nem egészséges, sem testileg, sem mentálisan. A korfa pedig idősebb, mint bármikor a történelem során, rengeteg a daganatos, a szív- és érrendszeri beteg, a vérnyomásproblémákkal, mozgásszervi és emésztőrendszeri zavarokkal küzdő, és akkor a szellemi hanyatlásban, a demenciában szenvedőkről nem is beszéltünk. Nem ritka, hogy akinek ápolnia kellene – egy mai hatvanas –, hasonlóan rossz állapotban van, mint az ápolásra szoruló szülője.