Áldja meg a jóisten az édesanyákat! De főleg azokat, akik, amikor hírét veszik, hogy sárgabarackra, igazi érett-zamatos, nem szottyos, nem kemény, hanem krémesen puhára érett sárgabarackra lehet szert tenni, azonnal elhatározzák, hogy ők sárgabarackos gombóccal lepik meg munkában megfáradt gyereküket.
Az ilyen anyák már a barackmagozás közben is végig azon gondolkoznak, mekkora örömet is fognak ők szerezni, eszükbe jut a nap, amikor a fiacskájuk először kóstolt barackot, de rég is volt, mintha tegnap lett volna, közben leheletnyi fahéjat szórnak a barackra könnyű kézzel, nagyon kevés vaníliás cukrot is kanalaznak oda, ahol a mag volt, lefedik a barackokat, várnak, hogy az ízek összeérjenek. Krumplit pucolnak, jó sokat, mert tudják, hogy nem fogják elkicsinyeskedni, nagy gombócokat fognak csinálni, mindegyikbe beletesznek bizony egy egész barackot, hát pont ezért válogatták ki a kisebbeket.
Az ilyen anyák a krumplit is óvatos szeretettel főzik, gyöngyöző lángon, jó sós vízben, puhára, de nem szét, aztán gondosan törik össze, finoman szórják hozzá a lisztet, a tésztának lágynak kell maradnia, gondolják. Ravaszul egy kis vajat is bizony, a tésztának lágynak kell maradnia, gondolják megint, vigyázó szeretettel, az a legfontosabb, a vigyázó szeretet, az soha el nem múlik, azt érzik az ilyen anyák, mindig és örökké. Akkor is, amikor lassan kinyújtják a tésztát, még úgy langyosan, azt érzik, ahogy négyzeteket vágnak belőle, azt, ahogy igazságosan, szépen elosztják a tésztán a barackokat, aztán határozott, de mégis lágy mozdulatokkal gombócokat gömbölyítenek belőlük.
Az ilyen anyák vizet forralnak, vajat habosítanak, amikor a víz forr, óvatosan, nagykanállal engedik bele a gombócokat, megint és újra az aggódó szeretet, hogy szét ne főjenek, jaj, szét ne főjetek, ti drága gombóckáim, de a barack, az olvadjon bennetek arannyá, ezen gondolkoznak, ezt kívánják, ezt akarják. A barack ízén jár az eszük, az édesség mögött rejtőzködő finom savanykán, és azon az egész halványan fahéj ízű, mélyen mézes kesernyécskén, amit szinte alig érezni, de azért ott van a barackban, csak az egészen frissben. Milyen nagyon is lehet ezt az ízt szeretni, ezt az ő drága gyerekük is milyen nagyon szereti, közben keverik-kavarják a prézlit a vajon, az a jó, ha olyan a színe, mint a sötét borostyán.
Az ilyen anyák aztán szépen beleforgatják a morzsába az épp kellően puhára főtt gombócokat, mindegyik akkora, mint egy jó közepes őszibarack, egyformán szépek és gömbölydedek, az anyák igazságosan elosztják közöttük a morzsát, aztán jénaiba vagy szép porcelántálba halmozzák a gömbölykéket, egy pillanatig megállnak, mielőtt befednék az egészet, a gombóchalmokat nézik, a régi gombóchalmokra gondolnak, eszükbe jut a saját édesanyjuk, az ő hajdani gombócaik, a régi nyarak, a régi sárgabarackok.
Sóhajtanak, aztán megtörlik a szemüket a kézfejükkel, damasztkendőt simítanak a kosarukba, ráteszik a tálakat, féltő gonddal betakarják az összeset, aztán már újra mosolyognak, így, mosolyogva indulnak, sietnek a gyerekeikhez.
Amikor odaérnek és becsengetnek: meglepetés! – kiáltják közben, maguk elé tartják a kosarat, aztán szinte fulladozva nevetnek, amikor meglátják a gyermekük arcán fellobbant felhőtlen örömöt.
Igen, az, jól látod, mondják az ilyen anyák vidáman, friss barackos gombóc, frissen edd meg, még meleg, vaníliás porcukrot is hoztam hozzá, ahogy dukál.
A jóisten áldja meg az ilyen édesanyákat!
Fotó: Getty Images
Ha úgy érzed, az itt felvetett gondolatok közül néhány, vagy akár több is megszólított, gyere beszélgetni a Nők Lapja Szövegelő csoportjába!
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!