Vajon nem tévedtünk végzetesen, amikor elhittük és élveztük a férfiaktól való függetlenséget?

Azt is mondhatnánk, hogy valamikor a kilencvenes évek elején kezdődött, de valójában a folyamat sokkal előbb elindult. A nők – hála az égnek – elkezdtek küzdeni az egyenjogúságért, a Szex és New York kultúra pedig ennek az abszolút csúcspontja volt. De vajon nem tévedtünk végzetesen, amikor elhittük és élveztük a férfiaktól való függetlenséget?

A 40 az új 40?

Néhány éve beszélgettem egy számomra nagyon meghatározó  újságíróval, aki évekig vezetett egy népszerű női magazint. Arról volt szó, hogy hány olyan, a negyvenes éveihez közeledő nő dolgozott korábban velünk, akinek még mindig nincs társa, és gyereke sem. „Lehet, hogy hülyeségeket írtunk, amikor folyamatosan arra biztattuk a nőket, hogy legyenek függetlenek?” – tette fel a költői kérdést az egykori főszerkesztő, és emlékszem, milyen felszabadító volt ez az őszinte önvizsgálat, amit ott a telefonban rögtönzött.
Aztán nemrég beszélgettem egy kiváló pszichológussal egy másik témában, és csak úgy mellékesen az egyik félmondatában megjegyezte, hogy a Szex és New York üzenete igencsak összekapcsolódhat azzal a jelenséggel, hogy manapság nagyon sok nő és férfi maradt egyedül. Ezek az egyedülálló, a negyvenes éveikben járó emberek egyre inkább vágynak párkapcsolatra (és gyerekre), egymásra viszont valahogy nagyon találnak, mert van valami hiba a rendszerben.

Alapvető emberi igényünk, hogy szeressünk és szeretve legyünk, de mintha elfelejtettük volna, hogyan kell ezt csinálni.

Sokan kiélveztük a szingliséget, megjártuk minden bugyrát, utaztunk, karriert csináltunk, mondogattuk, hogy a 40 az új 30, de közben elteltek az évek, és ami 30 évesen még vonzó volt, az 40 évesen sokszor már inkább büntetés. Kiszórakoztuk magunkat, és ennek mintha most élnénk meg kicsit a böjtjét. Vajon hibás volt a Szex és New York üzenete? Tényleg olyan vonzó a férfiaktól függetlenül élni, mint ahogyan azt a szingli-mítosz hirdette? És milyen beleszólásuk volt ebbe az egészbe a férfiaknak? Ezekre a kérdésekre kerestem a választ, Páli Patrícia pszichológus segítségével.

A nő mint lázadó kamasz

„Ha a világ működését szeretnénk megérteni, akkor azt mondanám, hogy lázadó korszakban lévő tinédzserek vagyunk. Azaz kaptunk egy világnézeti, gondolkodásbeli csomagot az ősöktől, mint egy gyerek a szüleitől, és mást sem csinálunk, mint kihelyezzük magunkon kívül ezeket a gondolatokat, felülvizsgáljuk, hogy jók-e vagy nem jók, kellenek-e nekünk, vagy sem, fellázadunk, és ebből a lázadásból eljutunk egy szélsőséges állapotig. Majd amikor átmentünk ezen az egész folyamaton, elkezdjük visszaszedegetni, hogy mik voltak azok, amelyek mégiscsak jók voltak, ezeket saját magunkra átformáljuk, amiből kialakul egy stabil értékrendünk, és majd ezt adjuk tovább a következő generációnak.
Amikor erről a témáról gondolkozom, mindig eszembe jut a Mona Lisa mosolya című film. Ebben a történetben megismerhetjük a lányok lázadását az ötvenes években, akiknek akkor az volt a sorsuk, hogy várták a középiskola végét, hogy férjez menjenek, és onnantól gyereket neveltek és a háztartást vezették. Innen pedig ugorjunk most kicsit a kilencvenes évek végére, amikor szingli a nő, nem is gondol arra, hogy családot alapítson, gyereket szüljön, és a férfitől teljesen függetlenedik.
A női létnek van egy nagyon érdekes evolúciója. Korábban egyszerűbb volt a képlet: a férfinak joga volt ahhoz, hogy tanuljon, karriert csináljon, de közben a nőnek egy fizikailag is nagyon szűk helyről kellett kitörnie, a tűzhely mellől. Az ötvenes években elkezdődött ez a változás, aminek következtében most egy nagyon érdekes evolúciós állapotban van az emberiség. Mint egy lázadó kamasz, megnézi, hogy milyen mintákat kapott az elődöktől, és elkezdi újradefiniálni magát” – mondja szakértőnk.

Te vagy a hibás, Samantha?

Mielőtt bárki azt hinné, hogy ebben a cikkben a Szex és New York alkotóira szeretnénk fogni, hogy annyi egyedülálló, és köztük sok-sok magányos ember él közöttünk, mindjárt az elején szeretnénk tisztázni, hogy ez nem célunk. A Szex és New York üzenete nem ördögtől való, élveztük, szerettük, és szakértőnk szerint ennek az evolúciós folyamatnak teljesen természetes velejárója volt. Hiszen minden lázadás egyszer eléri a végpontját, egy szélsőséget, ahonnan kezdődhet a rendszer újraépítése.

Kim Cattrall a Szex és New York forgatásán. 2003. december 1, New York. (Fotó: Mark Mainz / Getty Images)

„A Szex és New York nem hiba. De tény, hogy az egész párkapcsolati rendszer, főleg a nők gondolkodása elért egy nagyon szélsőséges állapotot, amikor megkérdőjelezte a korábban elfogadott és érvényben lévő női (és vele együtt persze a férfi) szerepeket. A Szex és New York üzenete kicsit a szélsőség felé hajlott, amelyben a nő sikeres, egyedül is megállja a helyét, és nincs szüksége férfira, hogy jól prosperáljon. A gyerek iránti vágy is, mint a női lét egyik – ha nem a legkülönlegesebb – momentuma is megkérdőjeleződött. Akár jó volt ez, akár nem, ez egy nagyon fontos evolúciós lépcsőfok volt. Ha az ötvenes években nem kezdi megkérdőjelezni a fiatal női társadalom, hogy tényleg csak a tűzhely mellett lehet-e a helye, akkor ez az egyenjogúsági harc nem megy végbe. Felrúgtunk egy tradicionális szerepet, és kaptunk valami újat. Ez a tinédzserkor lényege. A Szex és New York volt ennek a csúcsa, és onnan kezdtünk visszaszelídülni. Ez volt a női lét leglázadóbb pontja, ahonnan újradefiniáltunk mindent. És ide el kellett jutnunk, hiszen ha a határokat jól súroljuk, akkor jobb perspektívából tudjuk szemügyre venni, milyen értékekre van szükségünk” – teszi hozzá szakértőnk.

Tékozló lányok

Érdekes módon a szingli kultúra tulajdonképpen már önmagát is képes volt korrigálni menet közben, hiszen az igazán nagy szingli-karakterek, mint Bridget Jones, vagy Carrie Bradshaw, mind társa leltek, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Viszont kétség kívül vannak ennek a korszaknak nagy vesztesei, hús-vér emberek, akik a nagy önállóságban és függetlenségeben úgy is maradtak.

És nyilván vannak közöttük olyanok, akik ezt élvezik és nem bánják, a nagy többség azonban már nem tartja olyan viccesnek az egyedülállóságot negyven felett, mint a harmincas éveiben.

Szakértőnk szerint amikor szélsőségeket érintünk, mindig vannak sérülések. „Kicsit meg kell égni ahhoz, hogy érzékeljük, ha igazán messzire mentünk – mondja Páli Patrícia. – Az, hogy most párkapcsolati problémával küzdenek az emberek, szinte törvényszerű. Most csap vissza, hogy évekig az volt a norma, hogy nem kell semmi. Ennek természetes következménye, hogy kiesünk a gyakorlatból, és kicsit elfelejtjük, hogyan lehet egy jó párkapcsolatot felépíteni és fenntartani. Az elmúlt években kezdődött el egy regenerációs folyamat, amelyben próbáljuk visszaszerezni ezeket a képességeket. Hiányként éljük meg, hogy nincs egy rendes párkapcsolatunk. Amikor hiányérzet lép fel, az egyértelmű jele, hogy vannak elszenvedői egy adott folyamatnak, és ez a hiányérzet az, ami végül változáshoz vezet majd.”

 

Renée Zellweger és Colin Firth a Bridget Jones naplójában. (Fotó: IMDb)

Mit szólnak ehhez a férfiak?

A szingli-kultúra kétség kívül a nőket szólította meg. De az is kétségtelen, hogy ami történt, az a férfiakra is legalább akkora hatással volt, mint a nőkre. A nők az elmúlt évtizedekben hatalmas evolúciós változáson mentek keresztül, a férfiak pedig végignézték, hogy a nők mennyire önállóak és függetlenek lettek. „Most a praxisomban is azt látom, hogy a nők kétségbeesve keresik az erős férfiakat. Ebben a folyamatban ők ugyanis meggyengültek, uraink és parancsolóinkból hirtelen elvesztették a szerepüket.

Miközben a nők függetlenséget vívtak ki maguknak és új képességeket nyertek, addig a férfiak ezt a partvonalról nézték, és egyre kevésbé tudták használni a már meglévő képességeiket is, nemhogy újakat szereztek volna.

Várható volt a férfiaktól az a reakció, hogy sokuk úgy döntött, elkezdi az élet kellemesebb oldalát nézni, és megindultak a könnyebb prédaszerzés irányába. Egy olyan érett, felnőtt kapcsolatban benne lenni és azt megtartani, ahol egy határozott, egzisztenciálisan és szellemileg velük azonos vagy magasabb szinten lévő nő van, nagyon nehéz. Érdekes rezsim-váltásokat is látunk, a sugardaddy-ket leváltják a toyboyok. A férfiak kicsit elvesztek ebben az egész helyzetben, nem tudták gyakorolni azokat a képességeiket, amivel evolúciósan rendelkeztek.
Egy jó párkapcsolathoz kell egy érési folyamat, de ez az érési folyamat kicsit meg lett hackelve. Ma a negyvenes éveikben járó nők közül sokan egyedül is vállalnak gyereket, sőt, egyre többen választják a méregdrága petesejt lefagyasztást, és halogatják még tovább a gyerekvállalást. Ennek nemcsak egzisztenciális, de érzelmi oka is van. A nők már nem érik be félmegoldásokkal, nem horgonyoznak le egy férfi mellett csak azért, hogy legyen társuk.
Minőségi párkapcsolatot szeretne mindenki, de ezt újra kell tanulni, és most sok esetben nincs meg az alapanyag ehhez. Aki viszont hajlandó önmagán dolgozni, az néhány év múlva párkapcsolatra érett lesz. Ebben a dinamikában könnyen elképzelhető, hogy sokan középkorúan tudják majd felépíteni és fenntartani azt a párkapcsolatot, amelyet a harmincas éveikben nem tudtak, vagy nem akartak. Hiszen ahogyan már azt nagyon sokszor elmondtuk, az evolúció mindig korrigálja a hibákat.”

(Kiemelt kép: Kim Cattrall, Kristin Davis, Sarah Jessica Parker és Cynthia Nixon, 2000. június 1-jén, a Los Angeles-i Sunset Boulevardon, a Szex és New York harmadik évadának bemutatóján. Fotó: Dan Callister/Liaison)

Ha úgy érzed, az itt felvetett gondolatok közül néhány, vagy akár több is megszólított, gyere beszélgetni a Nők Lapja Szövegelő csoportjába!