Több mint ezer évvel ezelőtt élt egy híres festő, Feng Csao-cseng nevezetű, aki leginkább csodálatos, élethű sárkányfestményeiről volt ismert. Senki sem tudott úgy sárkányt festeni, mint ő. Azt mesélték, a képei olyan élethűek, hogy az emberek néha a szemük sarkából szinte már mozogni látják őket – megrezzen egy-egy festett karom, vagy megcsillan a nap egy-egy pikkelyen. A festő szerette és nagyra becsülte a munkáját, és mindennél többre tartotta, ha az embereknek örömet szerzett a festményeivel.
Történt egyszer, hogy a birodalom császára, Zsuj Cung elhatározta, hogy nyári palotát épít néhány meleg vizű forrás partjára, hogy ott nyaralhasson az udvartartásával és a legkedvesebb udvarhölgyével. Elrendelte, hogy a leghíresebb művészek díszítsék munkájukkal a palotát, és külön parancsba adta, hogy magát Feng Csao-csenget hozzák el, hogy festményeivel kápráztassa el a palota majdani lakóit. Császári küldöttség vonult a festő szerény házához, és ráparancsoltak, hogy azonnal szedje a holmiját, mert a császárnak fog dolgozni. Feng Csao-cseng eleinte tiltakozni próbált: sok dolga volt, másoknak is tartozott festményekkel, nem akarta elhagyni az otthonát, de mindhiába. A császár parancsának nem lehetett ellenszegülni.